Sport

2010.10.29. 02:28

Már pont is kellene

Dunaújváros - Hiába játszott jól a Népligetben legutóbb a dunaújvárosi női kézilabdacsapat, az utolsó másodpercekben kapott büntetőgól miatt pont nélkül térhetett haza a Fradi csarnokából.

Jankó Árpád

Nagyon nehéz lesz két vállra fektetni a váci gárdát, de csakis ez lehet a cél.

Kiss Szilárd, a hazai mester a Fradi-meccsről szívesen átmentene sok pozitív megoldást, akarati tényezőt.

- A lelkesedés csak alap, a tüzet végig táplálni kell. Erre épülhet a játékunk. Ellenfelünk nagyon szervezett csapat, rendkívül kemény, agresszív kézilabdát játszanak. Herr Orsi a kapus, Tóth Tímea, Temes Bernadett, a visszatért Kirsner Erika, vagy a beálló Uhrakova válogatott szintű játékosok. Nem könnyű a feladatunk, de meg kell oldani a hazai közönség támogatásával. Azt a játékot kell produkálnuk, amilyet itthon megszoktunk. Nem mérlegelhetünk, fegyelmezetten, nagy tempóban és nekünk is agresszívan kell kézilabdáznunk - mondta a szakvezető.

Tóth Tímea, aki a harmincadik évét nemrég töltötte be, mérkőzésenként tíz körül dobálja a gólokat, de hatot bizonyosan vállal Temes, az újonnan igazolt Tápai és a Hypo volt szélsője, Kirsner is. Ebből az is következik, hogy a mostanában már jól összeállt védekezéssel kell megállítani a váci góldobókat. Németh András együttese nemrég kétszer is legyőzte az EHF Kupában a lengyel Gdynia együttesét, mégpedig magabiztos játékkal. A bajnokságban, hét fordulóban pedig csak a Győri ETO és a Békéscsaba volt képes legyőzni szombati ellenfelünket.

Lehet-e a harmadik verő gárda a dunaújvárosi? Erre vártunk választ Balogh Beatrixtől, aki nagyszerűen játszott a Fradi ellen is.

- Tényleg jól ment a játék, de ez annak is köszönhető, hogy jó labdákat kaptam. Sikeresen végrehajtottuk az új variációkat is. Bebizonyítottuk, hogy nem fáradunk el a mérkőzés végére, jól védekeztünk, nem lehetett a panasz a kapusteljesítményre sem, és ennek ellenére pont nélkül jöttünk haza. Most már nem azon van a hangsúly, hogy meglepjük a Vácot, hanem azon, hogy lepjük meg magunkat is a győzelmünkkel. Van előrelépés a játékunkban. Nem volt benne hullámvölgy, vagy csak rövid ideig. A Fradi ellen idegenben sikerült negyven percig vezetnünk, s utána is döntetlen ízűre vált a játék. Nagyon bízom a szombati győzelmünkben, aminek eléréséhez borzasztóan kell a szurkolóink támogatása. Nem vagyunk idegesek, nem nyomaszt bennünket a tét. Sőt, inkább már nagyon várjuk ezt a fontos találkozót. Nyerünk.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!