SÉTA

2017.05.02. 18:45

A közösségért a Rudas Önkéntes Diák Csapata

A Pentele Katolikus Karitásszal karöltve sikeresen pályáztunk a MOL Köösz programjában, amelynek keretében támogatást nyertünk több program lebonyolításához, amelyben 9-11. évfolyamos diákok részvételével valósul meg a közösségi szolgálatos tevékenység.

SÉTA

Így vettünk részt húsvéti élelmiszergyűjtésben, azok leltározásában, kreatív foglalkozásokon, csinosítjuk-rendezzük a templom környezetét, az idősek otthonában süteményt osztottunk a bentlakók legnagyobb örömére, műsorral kedveskedtünk és szintén ételt osztottunk a hajléktalanszállón. A közösségi szolgálat során megtapasztalhattuk, hogy mennyi emberség, szeretet van idős és rászoruló embertársainkban, közelebb kerültünk hozzájuk, beszélgettünk velük.

A programok lezárásával rengeteg személyes kapcsolattal leszünk gazdagabbak, valamint gyarapíthatjuk közösségi szolgálati óráink számát. Részt vettünk az egyik nagyáruház szervezte - a többi között - a képespusztai tábor támogatására létrehozott gyűjtésben, amelyben szavazásra buzdítottuk a vásárlókat három hét végén keresztül. Rengeteg emberrel találkoztunk, és értékes tárgyakat, használati cikkeket kaptunk a tábor sikeres megvalósításához.

A közösségi szolgálat kiváló alkalmat biztosít arra, hogy az osztályok részt vegyenek egy-egy nagyobb programban. Ilyen az is, amikor az Újtelep Városvédő Egyesület szervezésében az Újtelepi Piknik programjaihoz kapcsolódva a 9.d osztály segít az újtelepi általános iskola kerítésének lefestésében.

A közeljövő feladata pedig iskolánk udvarának rendezése a Dunaújvárosi Tűzoltóság segítségével. Az iskola szülői szervezetével karöltve szépítjük, csinosítjuk, rendezzük környezetünket, ami jó lehetőséget biztosít az osztályoknak a pontgyűjtő versenyben minél több pont szerzésére. A közösségi szolgálat nem nyűg, hanem közösségteremtő kapocs!

A Rödics csapata

Rudas középiskola

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!