2011.10.13. 06:02
Súlyos baleset a 81-es főúton: tizenkét sérült
DH - Két járművet érintő súlyos baleset történt csütörtökön reggel a 81-es főúton, Magyaralmás és Sárkeresztes között.
10:12 Egy órán keresztül teljes útzár volt a főút balesettel érintett szakaszán, de fél nyolckor rendőri irányítás mellett fél pályán megindult a forgalom.
A helyszíni szemle már befejeződött, de a hétszemélyes kisteherautó még a helyszínen van a szalagkorlát mellett, mert az azt elszállító autómentő Győrből érkezik. Amíg a jármű elszállítása meg nem történik, továbbra is félpályás útlezárásra kell számítani. A rendőrök váltakozó irányból engedik a forgalmat, torlódás nincsen.
A baleset körülményeit a Móri Rendőrkapitányság vizsgálja.
8:22 Németh-Kész Mónika megyei rendőrségi szóvivő közölte: az elsődleges adatok alapján két munkásokat szállító kisbusz haladt egymás után a 81-es főúton Mór felől Székesfehérvár irányába. A 13-as km szelvényben a hátsó kisbusz belerohant az előtte haladó kisbuszba, így a két jármű összeütközött. A baleset fél 7 körül történt, a sérülteket a Fejér Megyei Szent György Kórházba szállították.
A baleset körülményeit a Móri Rendőrkapitányság vizsgálja, a helyszíni szemle fél kilenc után érhet véget - tette hozzá a szóvivő.
7.30 Kollégánk helyszíni információi szerint egy több személyt szállító kisbusz rohant bele hátulról egy kisteherautóba. A helyszínen egy ideig teljes volt az útzár, fél nyolc után nem sokkal azonban fél pályán megindulhatott a forgalom. A balesetnek 12 sérültje van. Németh-Kész Mónika megyei rendőrségi szóvivő szerint nyolcan súlyos, négyen könnyű sérülést szenvedtek. Több mentőautó érkezett a helyszínre a tűzoltók és rendőrök mellett, hogy elszállítsák a sérülteket.
Az útzár miatt jelentős torlódás alakult ki.
Közben kaptuk az információt, hogy a zámolyi körforgalomnál is történt egy baleset.
Fotók hamarosan!