Púder Nélkül

2017.02.22. 17:30

Soha nem csináltam még kétszer ugyanazt

Dunaújváros - Minden szakmának vannak jeles képviselői, de azt, hogy mitől emelkedik ki valaki a többiek közül, nehéz megmondani. Talán attól, hogy valami mást akar létrehozni.

Hankusz Kálmán

Amikor benne van, még nem tudja, jó-e, amit csinál, kizárólag az világos előtte, hogy mást akar, mint az eddigiek - Krizsán Győző mesterfodrász is valahogy így van ezzel a munkája során. Aztán majd az idő és a külvilág eldönti, hogy miként értékeli a munkáját.

- Természetesen a fodrászmesterséget is tanulni kell, nem is akármilyen szinten, hanem mesterfokon. Ám önmagában ez még nem lesz elegendő a kiugráshoz, csupán arra jó, hogy kiválóan vissza tudjuk adni, amit megtanultunk. Úgy is fogalmazhatnék, hogy le tudjuk utánozni a mestereinket.

Nekem valami egészen más volt a célom, valami újat szerettem volna csinálni, vagy ha ugyanazt, amit elődeim csináltak, akkor valahogy másképpen - mondja Krizsán Győző. Majd folytatja: - Nem elégszik meg az ember, legalábbis én nem, az eddigiekkel, amit tanult, vagy amit elvárnak, hanem többet akar, mindig újat és újat.

Számomra a munka maga a kreativitás, és eszköz minden, ami körülöttem található, a fésű és akár a ceruza is, ha kell, azzal fogatom össze a frizurát

- Így nem lesz unalmas, mert ugye senki nem akar unalmas lenni?

- Sőt, tovább megyek, amit az ember szeret, azt nem lehet unalmasan, rutinból csinálni. Szeretni kell, amit az ember létrehoz, alkot, és én szeretem, keresem is mindig az újat. Például soha nem csinálok egyformán semmit. Nincs egyforma mozdulatsor, nincs egyforma vágás. Nincs egyfajta stílusom, azt is mondhatom, a mindig más az én stílusom. Szokták kérdezni, hogy mitől függ, hogy mikor újítok? Mi az inspiráció? Az évszakok, egy utazás, vagy valami, ami megihlet? A válaszom ilyenkor az, hogy minden, beleérve azt is, hogy reggel miként kelek fel.

Számomra a munka maga a kreativitás, és eszköz minden, ami körülöttem található, a fésű és akár a ceruza is, ha kell, azzal fogatom össze a frizurát

- A színpadon olykor meghökkentő hajkreációkkal áll elő!

- Ha valaki azt gondolná, hogy ezt vagy azt már milliószor csináltam, akkor téved. Legtöbbször - bár van egy alapkoncepció - ott, abban a pillanatban találom ki a frizurát. Ennek nagyon érdekes a mellékhatása, mégpedig az, hogy abban mindenki biztos lehet, hogy még egy ilyen frizura nem lesz.

Nekem ilyenkor nagyon fontos, hogy milyen zene szól, milyen a dekoráció, éppen kivel, mit beszélgettem. Sőt az egész napom attól függ, milyen hangulatban indul, mit öltök magamra. Ahogy nincs két egyforma frizurám, úgy nincs két egyforma napom sem. Tulajdonképpen hajszobrászat, amit én művelek, egy művészet, ha úgy tetszik. Én egy laza fickó vagyok, nincsenek bennem felvett magatartási formák, aki rám néz, tudja, ki vagyok. Olyan vagyok, amilyennek kinézek.

- A stílus mit jelent az ön számára?

- A stílus szerintem maga az egyéniség, legyen az tárgy vagy személy. Jelentheti a szó akár a különbözőséget is, ez esetben velem jól jár a vendégem, merthogy nem fogja ugyanazt kapni, amit már megszokott, arra mérget vehet. Viszont akinek ez nem tetszik, az nálam nincs jó helyen. Az én munkám pont a mindig másról szól. Tudom, hogy én magam is egy egyéniség vagyok, de nem nagyon foglalkozom ezzel, belülről jön.

Tulajdonképpen úgy is fogalmazhatnék, hogy a stílus az maga az eredetiség. A vendégeim zöme nőkből áll, habár vannak szép számmal férfivendégeim is. A nőknél több lehetőségem van a kreatív alkotásra, és ezt szeretem, úgy látom ők is. Filozófiám, hogy tanulni kell és nem másolni.

A jövő fodrászgenerációjának, a fiataloknak csak azt tudom üzenni, hogy a kiemelkedő teljesítmény alapfeltételei a tanulás, a nyitottság, a tudás megszerzése a mesterektől. Nagyon kell szeretni azt, amit csinál az ember, és ez mindenre vonatkozik az életben.



Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!