Érthetetlen lépés

2022.05.20. 08:01

A főpolgármester nem tágít a rakpart lezárásától

– Nem kell ettől félni – nyilatkozta a rakpart lezárásáról legutóbbi sajtótájékoztatóján Karácsony Gergely. A főpolgármester annak ellenére ragaszkodik a tervéhez, hogy az intézkedés ellen már több szervezet is szót emelt.

– Jelenleg a tervezési folyamatban van a rakpart lezárása, és várhatóan 2023 második felében indulnak el a munkálatok – nyilatkozta legutóbbi, szerdai sajtótájékoztatóján a Magyar Nemzet kérdésére válaszolva Karácsony Gergely. A főpolgármester azt nem tudta megmondani, hogy konkrétan mennyibe fognak kerülni a munkálatok a tehermentesítéssel, forgalomtechnikai átalakításokkal együtt.

Véleménye szerint nagy az igény a rakpart megnyitására a gyalogosok és a biciklisek előtt, majd megnyugtatásul megjegyezte:

Nem kell ettől félni.

A társadalmi igényt Karácsony Gergely többek között egy közvélemény-kutatásra alapozza, amely szerint az emberek jelentős része támogatná a pesti rakpart gyalogos- és kerékpárosbarát fejlesztését. A főpolgármester pár nappal ezelőtt a Facebook-oldalán tette közzé azt a furcsa bejegyzést, amelyben a Medián által végzett közvélemény-kutatásra hivatkozva ecseteli, hogy a pesti rakpart egy szakasza gyalogossétánnyá változhat.

Szerinte a budapestiek többsége támogatja a pesti alsó rakpart fejlesztését, amellyel kapcsolatban megjegyezte:

A pesti rakpart egy belvárosi szakasza teljesen gyalogos, autómentes sétánnyá változhat.

A főpolgármester sajátosan értelmezte az általa megrendelt kutatás eredményét: erre a Fidesz budapesti frakciója a közösségi oldalán hívta fel a figyelmet. Rámutattak, hogy a Karácsony Gergely által megrendelt felmérés alapján a válaszadók többsége az autóforgalom megtartására szavazott: a Medián ezerfős reprezentatív mintán végzett kutatása alapján a megkérdezettek 43 százaléka az autóforgalom megtartására tette le a voksát, 32 százalékuk egy szakaszt átadna a gyalogosoknak, míg csupán 17 százalékuk adná át teljesen a gyalogosoknak a rakpartot.

Karácsony legutóbbi sajtótájékoztatóján újságírói kérdésre válaszolva azt mondta: a lépés a választási programjában szerepelt, és ő ezt a programot mindenképp szeretné végrehajtani. Azt is kifejezte, hogy

természetesen nyitott a társadalmi párbeszédre.

Az intézkedés ellen már több szervezet is szót emelt, többek között a Kereskedelmi és Iparkamara és a Magyar Autóklub is.

Indoklásuk szerint az új szabályozás tovább nehezítené a Budapesten való áthaladást, amely már így is terhelt, nem is beszélve a rakparton működő vagy szolgáltatást nyújtó vállalkozások helyzetéről.

Az Autó­klub szerint a teljes lezárásról nem volt szakmai egyeztetés, nincsenek hatástanulmányok és megvalósíthatósági tervek, illetve nem ismertek a forgalomszámlálási adatok sem.

Borítókép: Pesti rakpart (Fotó: Mirkó István)

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában