Olimpia

2010.02.14. 07:58

Továbbra is elzárva Bodmér és Vértesboglár

Megyei körkép - A hómarók és hókotrók munkájának köszönhetően vasárnap reggelre a legtöbb Fejér megyei út járhatóvá vált, ám Bodmér és Vértesboglár továbbra is megközelíthetetlen - mondta lapunk kérdésére vasárnap reggel Szentes László, a megyei védelmi bizottság titkára.

Házi Péter

Hozzátette, a munkagépek egész nap dolgoznak, s reményeik szerint így a két települést is belátható időn belül ki lehet szabadítani a hó fogságából.

Szombat késő este még Beloiannisz és Benyő települések is el voltak zárva a külvilágtól, de vasárnap reggelre ezek a falvak is megközelíthetővé váltak. Iszkaszentgyörgyöt és Zámolyt Székesfehérvár felől nem, csak a 81-es útról lehet megközelíteni: Iszkát Moha felől, Zámolyt pedig a Söréd-Csákberény útvonalon.

Az Alba Volán egyelőre nem indít menetrend szerinti járatot Kincsesbányára, Isztimérre, Magyaralmásra és nem közlekedik autóbusz a Csákvár és Bicske közötti útvonalon - mondta a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. Bizonytalan, hogy eljuthat-e az autóbusz Fehérvárcsurgóra, Bodajkra, valamint Pákozdra és Sukoróra. A közútkezelő folyamatosan dolgozik a hóakadályok megszüntetésén, napközben, ha nehezen is, de valószínűleg mindenhova el lehet majd jutni.

Többszöri kísérlet után sem sikerült kihozni a hó fogságából a még szombaton hajnalban Polgárdi és Csajág között elakadt vonatot és a kiszabadítására küldött mozdonyokat; a hó eltakarítására vasárnap reggel, az erős szél várható lecsillapodása után tesznek újabb kísérletet - közölte a Mávinform ügyeletese. Jelenleg így a Székesfehérvár-Balatonkenese vonalon nem közlekednek a vonatok.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!