Kézilabda BL

2023.03.31. 18:32

Ősszel bevezetik a videobírót

A következő szezonban bevezetik a videobírót a férfi és a női kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörében és egyenes kieséses szakaszában.

Illusztráció

Forrás: Shutterstock

Az európai szövetség (EHF) honlapja szerint a végrehajtó bizottsága pénteki isztambuli ülésén hagyta jóvá azt a javaslatot, amely szerint a következő idénytől a játékvezetők minden mérkőzésen élhetnek a videós visszajátszás lehetőségével. Erre eddig csak a négyes döntőben volt módjuk. Újdonság, hogy a vezetőedzők is kérhetik majd a felvételek megtekintését. 

Az edzők ősztől egy gomb megnyomásával kérhetnek időt, ez váltja fel a nagy T betűt tartalmazó zöld lapot, amit a zsűriasztalra kell letenniük. 

A testület kibővítette a női BL és az Európa-liga-meccsek lehetséges kezdési időpontjait: eddig szombaton 16 és 18, vasárnap pedig 14 és 16 órától játszhattak a csapatok, ehhez most hozzátették a szombat 20 órát, valamint a vasárnap 18 órát. 

A férfi BL-ben a szokásos szerdai és csütörtöki játéknapok mellett indokolt esetben ismét lehet majd hétvégén is játszani. 

A végrehajtó bizottság tudomásul vette a Nemzetközi Olimpiai Bizottság legutóbbi ajánlásait az orosz és fehérorosz sportolók nemzetközi versenyeken való részvétele kapcsán, de az európai kézilabdasportban a helyzet nem változik, vagyis a két ország klubcsapatai és válogatottjai nem térhetnek vissza az EHF sorozataiba, illetve tornáira. 

A testület jóváhagyta, hogy Budapest kikerül a jövő évi női Európa-bajnokság helyszínei közül. 

A három szervező, Magyarország, Svájc és Ausztria március közepén állapodott meg a torna új helyszínéről és szervezési struktúrájáról. Eszerint két-két csoportnak Bázel, Innsbruck és Debrecen ad otthont. A középdöntőket Debrecenben és Bécsben játsszák majd, így az osztrák főváros veszi át Budapest szerepét, ahol eredetileg az egyik középdöntő-csoport küzdelmei zajlottak volna. Az elődöntőket és a helyosztókat is Bécsben rendezik majd Budapest helyett.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!