Mezőfalva

2013.03.12. 17:04

Óvodabállal üdvözölték a tavasz beköszöntét

Mezőfalva - Fergeteges Tavasznyitó Óvodabálon látták vendégül a szülőket, résztvevőket a Tündérkert dolgozói. A nagycsoportosok és a diákok műsorral kedveskedtek.

Horváth László

Kondor Lászlóné Erzsike óvodavezető megnyitó szavaival kezdődött a 2013-as óvodabál március kilencedikén, szombaton este Mezőfalván. A Tündérkert Óvoda vezetője megköszönte az  intézmény nevében a sok segítséget, amit év közben kapnak, valamint beszámolt a támogatások segítségével beszerzett eszközökről, amelyek nagyban hozzájárulnak a gyerekek egészséges fejlődéséhez.

A közösség figyelme mindig nagyon sokat jelent a gyermeknevelő intézmény kollektívájának. Mezőfalván különösen nagy hagyományai vannak a segítség minden  formájának, így nem csoda, ha a bálok általában teltházas részvétellel zajlanak. Közönségből ezúttal sem volt hiány, ahogy a gyerekek produkciói is méltán kaptak tapsot a megjelentektől. A műsorról az óvoda nagycsoportosai - Gremsperger Mónika vezetésével - és az iskola művészeti oktatásában résztvevő diákok, Csonka Emese tanítványai gondoskodtak. A  báli hagyományok  tovább folytatódnak -  remélhetőleg még sokáig!

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!