Pénteken volt Twist Olivér című előadás premierje a Bartók nagyszínpadán

– A bemutató előtt vagyunk. Úgy érzed, hogy ilyet akartál? – kérdeztük Csadi Zoltántól.

– Igen, mindenképpen ilyen előadást szerettem volna. Csodálatos a látványvilága, gyönyörű és hátborzongató a zenéje. Ha másért nem is, már ezért megérte volna. 2007 óta rendezek előadásokat, de mindig stúdióteremben, kamaraszínpadi körülmények között, és azért ez a mostani, vagyis a nagyszínpad egészen más. Nagyon vágytam rá, hogy kipróbáljam, és úgy gondolom, ezt még szoknom kell. Más világ, más lépték, más minőség, és most nem a művészi minőségről beszélek, hanem a hatalmas díszletekről, a jelmezekről. Az új léptékkel az elején meg is küzdöttem a magam csatáját, de sikerült. Nagyszerű team jött össze erre a produkcióra, a zeneszerző Dobri Dániel a zenei vezetője a produkciónak, és a dalokat Sulyok Benedek és Farkas Bence írták. Mindhárman Fekete Gyula tanítványai voltak a Zeneakadémián, igazi csapatmunkában dolgoztak, és nagyszerű munkát végeztek. Galambos Attila tizennyolc teljesen új dalszöveget írt, és én adaptáltam a szövegkönyvet a regény alapján Balassa Eszter dramaturg segítségével. Palánki Hedvignek a jelmezeket, Rákay Tamásnak a díszletet, Molnár Évának a különleges, szívhez szóló és nagyszerű koreográfiákat köszönhetjük. Igazi csapatmunka révén jött létre az előadás, nagyon büszke vagyok rá.

– Komoly munka után kezdődtek el a próbák. Később miként formálódott a darab?

– Folyamatosan alakítottuk. Ez egy ősbemutató. Ha úgy tetszik, olyan, mint egy szülés, nehéz és fájdalommal, lemondással, küzdéssel jár, ám a végén mégiscsak csodálatos dolog jön létre. Persze nem kellett újraírni mindent, de bizony voltak jelenetek, amelyek nálam az íróasztalnál működtek, a színpadon viszont nem, vagy másként hatottak, ezért bele kellett nyúlni. Ebben nagy segítségemre voltak a színészek, az ő hozzáállásuk, nyitottságuk. Nagyszerű munkát végeztek ők is a próbák alatt.

– Roppant nagy vállalkozás lehetett. Mi fogott meg ennyire benne, hogy tűzön-vízen át megvalósítsd?

– Ennek a kisfiúnak a története gyermekkori olvasmány­élményem volt. A regény klasszikus, örök érvényű. Mindenki ismeri a kisfiú szenvedéstörténetét, ami rosszból jóba fordul. Nagyszerű feladat volt ezt megmutatni, úgy, hogy a mához szóljon, reflektáljon arra a világra, amiben élünk, ami körülvesz bennünket. Mert tudjuk, a világot mi, emberek tesszük olyanná, amilyen. Az emberről szól a történet, Twist Olivér szemszögéből, ahogyan ő látja ezt a világot és azt, ami körülötte zajlik.

– Miután ez a történet a Broadway-változatban nagy sikert aratott, óhatatlanul össze fogják hasonlítani e darabot azzal. Van-e benned szorongás ezzel kapcsolatban?

– Nincsen bennem semmiféle szorongás. Azért sem, mert ismerem jól a Broadway-változatot is, még az is szóba került, hogy esetleg azt csináljuk meg. De megmondom őszintén, az a változat, ami a Broadway-ra készült, szerintem nagyon elpuhítja a darabot. Hogy is mondjam, inkább a humor, az irónia felől közelít ehhez a történethez, és háttérbe szorul ezáltal a lényeg, hogy a világban mindig volt, van és lesz is kiszolgáltatottság, alá-fölérendeltség, lázadás, árulás, küzdés. Én e gondolat mentén próbáltam végigmenni a történeten, és megmondom őszintén, nincs se hiányérzetem, se félelmem az összehasonlítástól.

– Ez egy negyvenfős társulat. Milyen terhet jelentett egy ekkora kerettel és gyerekekkel ilyen intenzív munkát folytatni?

– Nem volt könnyű a fiatalokkal azért sem, mert húszan vannak a darabban, és olyanok, mint a zsák bolha. Nehéz volt összetartani őket, de amikor megérezték az igazi csapatszellemet és a közösségi munka erejét, akkor átfordult a történet. Szinte sugárzott a gyerünk, csináljuk meg közösen, menjünk előre. Amikor egy civil ember, főleg egy gyerek megérzi a színház erejét, ennek a varázslatos dolognak a mindent átható és átjáró különleges finomságát, akkor azt hiszem, hogy igazán rákattan az egészre. Ebben az esetben ez nagyon érződik az előadáson.

– Ezek szerint, ha ma este fölgördül a függöny, akkor nagyon büszke leszel?

– Én már most büszke vagyok az eddigi munkára, amit közösen, együtt elértünk. Büszke vagyok erre a csapatra, a team tagjaira, a háttér személyzetére, a színházra, ahogyan ezt bevállalta. Mert ez egy nagy léptékű produkció egy ilyen kis költségvetésű színháznak, mint amilyenek mi vagyunk. Nagyszerű dolog, hogy erre teret és lehetőséget kaptam a kollégáktól.

– Úgy indultál neki, hogy az országban máshol is bemutatható legyen a darab?

– Igen, ez fontos szempont volt. Én eleve nem szeretem a forgószínpadot, és nem is használtam egyáltalán az előadásban. Ez például egy szempont volt, hogy elő lehessen adni máshol is.

Kurucz Gergelyt, a darab zenei rendezőjét, karnagyát kérdeztük:

– Mi jelentette a legnagyobb feladatot?

– Tulajdonképpen az, hogy új a zene. A zeneszerzőink az eredeti Broadway-darabnál egy kicsit modernebb, szerintem túlzás nélkül izgalmasabb zenei anyagot állítottak össze a maguk fiatalos tehetségével, lelkesedésével, alázatos munkájával. Ehhez Galambos Attilának a kiváló dalszövegeit is hozzátenném, és bizony nem kímélték sem a gyerekkart, sem a másikat, hiszen a felnőttszínészekből egy vegyeskar is összeállt. Óriási volt a feladat. Csak a gyerekkórusnak tizenegy számban van feladata, és hogy mást ne mondjak, a finálé önmagában körülbelül tíz perc. Tehát nagyon komoly, sok szólamú, bonyolult dolgokat tartalmzó a zenei anyag. Viszont szerelemmunka volt ez szerintem mindenki számára az első pillanattól az utolsóig. De jó érzéssel töltött el bennünket, hogy bejöttünk a Bartókba nap mint nap, és színpadra vittük ezeket a zenéket.