Nemzetközi Karmesterverseny

2017.11.20. 14:55

Magyarország szerelmese a japán karmester

Szenvedély, belső tűz, odaadás – ezek jellemzik Shoji Haraguchit. A japán fiatal hosszú évek kényszer-kihagyása után kezdett újra zenével foglalkozni, és teszi ezt mind nagyobb sikerrel.

A Maestro Solti Nemzetközi Karmesterverseny középdöntőjének egyik versenyzője azt az álmát is megosztotta velünk, hogy létrehozzon egy Fricsay Ferenc nevét viselő zenekart és akadémiát.

A fiatal karvezető nem akármilyen lendülettel kezdte karrierjét hazánkban. Négy évvel ezelőtt a Liszt Ferenc Zeneakadémián, Medveczky Ádám tanítványaként folytatta zenekari karmesteri tanulmányait. Mesterdiplomáját 2016-ban szerezte, diplomakoncertjén pedig a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarát vezényelte a Zeneakadémia Nagytermében.

„Először 17 évesen jártam Budapesten, és első pillanatban megkapó volt a magyar emberek kedvessége, melegszívűsége. Később pedig zenei tanulmányaim alatt kerültem újabb kapcsolatba a magyar kultúrával. Bartók, Kodály, Dohnányi és persze Fricsay egy életre szóló hatást tettek rám.”

Óriási megtiszteltetés volt számára, hogy a magyar közönség előtt 2016-ban, az 1956-os forradalom 60. évfordulója tiszteletére rendezett emlékkoncerten mutatkozhatott be karmesterként, és a MÁV Szimfonikusokat vezényelhette.

Úgy tűnik Shoji Haraguchinak már van rajongótábora is: a 32. Bartók Fesztiválon a Savaria Szimfonikus Zenekar és Hamar Zsolt kedvenc karmesterüknek jelölték. Ez többekben felvetette a kérdést, hogy talán annak köszönhető, hogy művészete a Fricsay Ferencéhez hasonlítható.

Ezzel kapcsolatban a művész kifejtette: Fricsay akkora géniusz volt, hogy soha nem lehet a nyomába érni. Felidézte a pillanatot, amikor az egyik videomegosztó portálon felfedezte azt a felvételt, amelyen a nagy példakép Smetana: Moldva című művét vezényelte.

„Könnyek csorogtak az arcomon, nem szégyellem bevallani. Egy életre elkötelezett a karmesteri hivatás iránt…”

Tanulmányévei idején, a tokiói Kioi Hall kamarazenekarának másodkarmestereként kezdte karnagyi pályafutását. Az Ueno Gakuen Egyetemen tanult Tacuje Simono professzor irányítása alatt, diplomáját 2012-ben szerezte. Haraguchi 2015-ben kapcsolódott be az Eötvös Péter Kortárs Zenei Alapítvány munkájába. Schönberg Pierrot Lunaire című művét, Bartók 2. hegedűversenyét és Rihm Verfandrungját vezényelte az Óbudai Danubia Zenekar élén a Budapest Music Centerben. Shoji szívesen dolgozna Magyarországon, mivel úgy érzi, japánként és karmesterként mélyen kötődik a magyar zeneszerzők, különösen Kodály és Bartók világához; és küldetésének tekinti, hogy a magyar közönséggel megkedveltesse a japán zeneszerzők műveit.

Shoji Haraguchi 2012-ben első díjat nyert a Budapesten rendezett Duna Nemzetközi Karmesterversenyen.

A Maestro Solti Nemzetközi Karmesterversennyel kapcsolatban hangsúlyozta:

„Elképzelhetetlenül nagy lehetőség, hogy kiváló zenekarokkal próbálhat egy fiatal dirigens, Solti György pedig éppolyan szakmai ideálom, mint Fricsay vagy a szlovén karmester, Anton Nanut.”

Abban bízik, hogy ez a verseny is közelebb viszi az álmához, hogy létrehozhasson Magyarországon egy Fricsay Ferenc nevét viselő zenekart és akadémiát. Hozzátette de a hazámról sem feledkezem meg, nagyon szeretném, ha Mioshi Akira kortárs japán zeneszerző munkáit közelebb vihetném a magyarok szívéhez – mondta Shoji Haraguchi.

SHOJI HARAGUCHI vezénylése az elődöntőben:

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!