Kultúra

2017.04.11. 18:20

A magyar költészet napjára emlékeztek a dunaújvárosi Cimbora Klubban

Dunaújváros - Természetesen a József Attila Könyvtár gyermekkönyvtárában is megemlékeztek a magyar költészet napjáról tegnap.

Balla Tibor

A Törökné Antal Mária és Pokornyi Orsolya könyvtárosok vezette interaktív verses foglalkozás a Játék a versekkel címet kapta, mottójául pedig Illyés Péter idézetet: "Ha az ember és a vers találkozik, akkor megtörténik a csoda.".

A csoda bizony a gyermekkönyvtárban is megtörtént, ugyanis miután megbeszélték, hogy József Attila születésének évfordulóját ünnepeljük, azt is tisztázták hamar, hogy Arany János születésének is 200 esztendős évfordulóját ünnepeljük idén, majd különféle varázsszavakkal megidézték a terembe Arany Jánost magát. Mindezt tették azért, hogy a nagy magyar író el tudjon mesélni magáról mindent, egészen odáig visszatekintve, hogy három-négy éves korában már tudott írni, érintve olyan fontosabb állomásokat, mint amikor vándorszínésznek állt, vagy gyönyörű énekhangjával kereste meg a tankönyvre valót.

Pokornyi Orsolya is belebújhatott Arany János bőrébe
Fotó: Zsedrvots Enikő

Felidézte, hogy egy pályázatra írta a Toldit, amellyel nem csak húsz arannyal gazdagodott, de Petőfi Sándor barátságával is. A gyerekek már azt is tudják róla, hogy kivételesen nagy szókinccsel rendelkezett, az átlag 25-30 ezerrel szemben ő 60 ezer szót ismert és használt. Azt sem sokan tudták róla, hogy imádta a képrejtvényeket, olyannyira, hogy maga is készített feladványokat. Megidézték Petőfi szellemét is, akivel közös levelezésüket fel is olvasták. Modern eszközöket is bevetettek, elolvashattuk a két irodalmi nagyság skype-levelezését is.

Természetesen a versek sem maradhattak ki a költészet napján a programból, Weöres Sándor Kocsi és vonat című verse jó alapot nyújtott, hogy tapssal és dobogással emeljék ki ritmusát, csakúgy, mint Balázs Imre József Csigabiga-expressz című verse, amelyet még a Kaláka együttes is feldolgozott egy igencsak pörgős dalban.

Végül versrészletekből hangulatokat festettek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!