Kultúra

2011.10.17. 02:29

Bérletfélúton a Viadana

Dunaújváros - Tevékeny évének utolsó negyedére kanyarodott rá a Viadana Kamarakórus. Értékelés, plusz ajánlás.

Szabó Szabolcs

Mozgalmas programfüzetet szerkesztett magának 2011-re a Viadana Kamarakórus. A hazai és külföldi erőpróbák mellett egy bérletes hangversenysorozatot is elindítottak.

- Félúton vagyunk, hiszen két koncert már lement, kettő még hátravan. Nos, nem tudom megítélni, hogy az eladott hatvanegynéhány bérlet sok-e vagy kevés. Jobban örültem volna, ha többet adunk el, ugyanakkor marketing-lehetőségeink korlátoltak, nincs pénz műsorfüzetre, a korábban megszokott igényes plakátokra. Másrészt azért van hatvan ember, aki vállalta/vállalja azt, hogy négy estét a Viadanával tölt ebben az évben. Mivel a hangversenyekre belépőjegyeket is lehet vásárolni, természetesen az eddigi két hangversenyünk azért jóval nagyobb házzal ment. Pedig sem a skandináv turné műsorát bemutató programunk sem a szeptember végi ősbemutatókkal tarkított estünk nem volt túl közönségbarát - foglalta össze az eddigi bérletes tapasztalatokat Kurucz Gergely kórusvezető, aki az értékelés mellett már a szombati koncertadagról is beszélt.

- Ami viszont nagyon jó: az előre kötött dátumok professzionális munkavégzésre kényszerítik az együttest, és nagyon hasznos, hogy előre tudunk gondolkodni. Sanszos, hogy a tapasztalatokból okulva jövőre ismét lesz bérleti sorozat, amelynek utolsó estje a kórus 15 éves jubileumi koncertje lesz. A bérleti sorozatunk 3. előadása a Krisztus Király főtemplomban lesz október 22-én szombaton este fél nyolcas kezdéssel. Az időpont és a helyszín nem véletlen: október 22-én ünneplik világszerte Liszt születésének 200. évfordulóját. Kevesen tudják róla, de a római katolikus egyházzene fontos újítója volt a mester. A műsorban nem csupán az ő egyházzenei kompozícióit szólaltatjuk meg, hanem olyan szerzők alkotásait is, akik jelentősen hatottak műveire - így felcsendül egy Palestrina-motetta és néhány Bach-korál is.

A koncerten közreműködik: Baráth Bálint. A bérlet sorozat utolsó koncertje az evangélikus templomban lesz december 10-én.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!