Szent István kijelölte a nemzet számára az egyetlen helyes utat

– Mióta ünnepeljük augusztus huszadikát, amely lényegében a március tizenötödikei nemzeti ünnepünk előtti nemzeti ünnepünk volt?

– Augusztus huszadika a legrégebbi ünnepünk, amit I. István szentté avatása, vagyis 1083 óta ünnepelünk. Ez az ünnep kezdetektől fogva a szuverén magyar állam megszületésének emlékét hordozza, ami szorosan összefonódott első királyunk, Szent István személyének tiszteletével. A középkorban Székesfehérvárott, Szent István székhelye, koronázása, nyughelye, és szentté avatása helyén gyűlt össze az ország népe. Az 1222. évi Aranybulla első pontja szerint az évente itt tartandó ünnepségen a királynak is jelen kellett lennie. Augusztus huszadika tehát már a középkorban egyházi és állami ünnep volt egyben, még ha ez a fogalom akkor ismeretlen volt is.

– Az ország három részre szakadása után, az újabb korokban is megünnepelték?

– A török uralom idején ilyen országos összejövetelre nem volt lehetőség, a megemlékezés egyházi keretek közé szorult. Buda visszafoglalása, 1686 után, az ünnepség helyszíne áttevődött Budára. Valamivel később, Mária Terézia uralkodása idején alakult ki az a szokás, hogy a Szent Jobbot körmenetben kísérik végig a városon, s az ő nevéhez fűződik az is, hogy augusztus huszadikát nemzeti ünnepként vették fel a naptárba. Noha az 1848-as szabadságharcot követően egészen a kiegyezésig nem lehetett nyilvánosan megülni Szent István ünnepét, az emberek emlékezetéből nem sikerült kitörölniük. Később, a kommunista rendszer idején – mivel megtiltani nem lehetett –, igyekeztek új tartalmat adni ennek a napnak. A népi hagyományt felerősítve előbb az új kenyér ünnepének keresztelték el, majd erre a napra időzítették a szocialista alkotmány hatályba lépését, aminek emlékére 1950- ben a Népköztársaság ünnepévé nyilvánították augusztus huszadikát. Az ünnep régi fényét csak a rendszerváltás idején nyerte vissza, 1989 óta tartanak ismét Szent Jobb-körmenetet, s az országgyűlés 1991. évi döntése alapján emelkedett újra hivatalos állami ünneppé.

– Szent Istvánt államszervező királyunknak tartjuk. Hogyan vitte véghez ezt a bonyolult feladatot, mint múlt a sikere?

– István sikere azt gondolom, azon múlott, hogy felismerte és kijelölte a magyarság számára az egyetlen helyes utat, amit néha küzdelmek árán, de képes volt a környezetével is elfogadtatni.

– Mi bizonyult maradandónak az ő életművéből?

– Egyszóval: minden. Szent Istvánnak köszönhetjük a megye- és egyházmegyerendszer kialakítását, a szerzetesek megtelepítését, iskolák alapítását, a latin nyelvű írásbeliség meghonosítását, az írott törvénykezést, és általában véve a magyarság keresztény, európai kultúrkörhöz való tartozását. Az eltelt évszázadokban ezek természetesen mind átalakultak, de a Szent István által megteremtett alapok megmaradtak.

– Milyen uralkodó volt István?

A népszerű rockopera egy vívódó, tépelődő emberként ábrázolja, ám egy ilyen alkat aligha lett volna képes megalapozni a Magyar Királyságot. – Istvánnak nehéz döntést kellett hoznia akkor, amikor nemzete megmaradása érdekében olyan élő hagyományokat kellett eltörölnie, amelyekbe ő maga is beleszületett. El kellet fogadtatnia egy másik vallást, és egy, a megszokottól teljesen eltérő társadalmi, politikai berendezkedést. Az ilyen döntések meghozatala nyilvánvalóan vívódásokkal jár, de István kemény jellemét, eltökéltségét és határozottságát mutatja, hogy a kijelölt célt szeme előtt tartva cselekedeteiben soha nem ingott meg.

– A „Koppány-pártiak” között manapság is elterjedt az a nézet, miszerint István kiszolgálta a németeket és behódolt a Nyugatnak.

– István éppen a keleti irányú német terjeszkedést állította meg, miközben a magyarok függetlenségét megtartotta. Gizella bajor hercegnővel kötött házassága révén szövetséget kötött velük, amivel az volt a célja, hogy megállítsa a német katonai terjeszkedést, de hűbért ne vállaljon. A nagyfejedelmi tisztséget éppen ezért váltotta fel a keresztény államokban elfogadott királyság intézményével, úgy, hogy egyenesen a pápától kért koronát. A nyugati kereszténység vállalása, aminek meghonosításához kétségtelenül igénybe vett német segítséget – mint ahogy királysága elején uralmának megtartásához is – ugyanezt a célt szolgálta, hisz így egyetlen európai államalakulatnak sem volt lehetősége arra, hogy a kereszténység terjesztése ürügyén megtámadja az országot.