15°
20°
11°

Napi horoszkóp – A Nyilas a felettesei ellen is harcol

Az Oroszlánnak a munkahelyi hajsza nagy megerőltetést jelent, de az anyagi kárpótlás sem fog elmaradni.

Kos (március 21.-április 20.)
– A pénzügyeit kellene jobban kontroll alatt tartania, mert most könnyen elszaladhat önnel a ló a költekezés terén Alkalmas nap arra, hogy átvizsgálja a biztosításai papírjait.

Bika (április 21.-május 20.)
– A Hold az Oroszlán jegyéből indul. Ennek köszönhetően jól tud összpontosítani, és tisztán látja azt is, mi a lényeges, és mi a lényegtelen. Nem herdálja el az energiáit feleslegesen.

Ikrek (május 21.-június 21.)
– Hiába minden magára erőltetett szívélyesség, családtagjait most már csak konkrétumokkal tudja meghatni, az ígérgetések ideje lejárt. Így elsősorban önmagával kell megalkudnia.

Rák (június 22-július 22.)
– A pénzügyi gondjai megoldásában sokat segíthet egy isteni szikra, vagy egy jókor tett ajánlat. Egy barátjában nagyot csalódhat, sajnos kiderül, hogy a háta mögött kitárgyalta önt.

Oroszlán (július 23.- augusztus 23.)
– A Hold az Oroszlán jegyében áll. A munkahelyi hajsza most nagy megerőltetést jelent, de az anyagi kárpótlás sem fog elmaradni. Még egy kicsit maradjon kitartó!

Szűz (augusztus 24.- szeptember 23.)
– Ön elég bátor ahhoz, hogy az elképzeléseit magabiztosan elő tudja adni. Mindig gyakorlatias, és ezzel jó benyomást kelt, a többiek megbíznak önben, és adnak a véleményére.

Mérleg (szeptember 24.-október 23.)
– Munkahelyén fokozott erőfeszítésre készteti a bolygók állása, de a találékonyságára is szüksége lesz a kérdések megoldásához. A pénz vitatémává válhat ön és a kedvese között. 

Skorpió (október 24.-november 22.)
– A Hold az Oroszlán jegyében áll, emiatt hajlamos lehet arra, hogy túlzottan érzékenyen reagáljon mindenre. Intse magát nagyobb józanságra! 

Nyilas (november 23.-december 21.)
– Most kész arra, hogy harcoljon, akár a felettesei ellen is, amennyiben erre van szükség a céljai eléréséhez. Fontos önnek, hogy mindenben öné legyen az utolsó szó. 

Bak (december 22.- január 20.)
– Számítania kell a féltékenységre, ne csodálkozzon azon sem, ha Önt belekeverik néhány kínos, megmagyarázhatatlan szituációba, amit nehéz lesz tisztázni.

Vízöntő (január 21.- február 20.)
– Kis csalódás érheti ma. Előfordulhat, hogy egy remélt munkakört nem tud betölteni, vagy egy más terve megy füstbe. Vigasztalja meg magát valami szép dologgal.

Halak (február 21.- március 20.)
– Csodálatos találkozásokban lehet ma része! Ha ön egyedülálló, a Vénusz most küld önnek valakit, akivel boldog lehet! Ne adja fel, akár az interneten is találhat magának párt.


Legolvasottabb

1
Halálos gázolás Dunaújvárosban, a Papírgyári úton
2
Egy közösség is büszke rá – Pinke Katával beszélgettünk
3
Kutyára támadó darazsak a Római óvodánál!
4
Darázstámadás történt a Római óvodánál! (frissítve)
5
Elkészült a Napsugár tagóvoda! Egy kamionnyi új játékot is kaptak a kicsik
Jégkorong
Agárdy Csaba
Fájó vereséget szenvedett a DAB hazai pályán
Mester a parkettán / 1 órája
A DAC gyors, szellemes kézilabdázással begyűjtötte a premier pontjait 
Minden bajnoki rajt izgalmas és fontos. A DAC férfikézilabda-csapata is úgy készült a Tököl elleni találkozóra, hogy nem sok információval rendelkezett a tököli csapatot illetően.
Gyász
Megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy a drága jó feleség, édesanya, testvér *TÍMÁR LAJOSNÉ* *(szül.: Báló Katalin) a Fékon volt dolgozója* 84 éves korában elhunyt. Temetése 2017. szeptember 28-án 13 órakor lesz a Dunaújvárosi Kegyelet Bt. rendezvénytermében. A gyászoló család
Iskola hét / 1 órája
Kampányfokozatban a Széchenyi: intézményi hatalomért küzdenek a pártok!
DH-információ
égből pottyant panel / 2 órája
Autóra zuhant egy repülőgépdarab Japánban
DUE-Maarsk / 2 órája
Olyan kemény meccset játszottak a lányok, hogy hárman is megsérültek!
Gallai Péter
DUE-Renalpin / 2 órája
Hétfőn rajtol a futsal szezon! Két új játékos került a csapatba!
Gróf András
Bartók Színház / 4 órája
Pillantson be Ön is a Mikrokozmoz előadás próbájára!
Fejér megye / 4 órája
Mutatjuk a megye foci eredményeit!
Káldor András