16°
17°
11°

Kiss Istvánné Jutka nénit köszöntötték a 90. születésnapján

Dunaújváros - Az önkormányzat nevében Gombos István humán ügyekért felelős alpolgármester személyesen köszöntötte Kiss Istvánné Jutka nénit a 90. születésnapján.

Kiss Istvánné Jutka néni örült a virágnak és az ajándékoknak

Jutka néni Békés megyében született és ott is nőtt fel Kondoroson. Édesanyja korán meghalt, ezért nagyon sok feladat hárult rá, amikor lány volt. Rengeteget dolgoztak a megélhetésért gazdaságban, a földeken. ´56-ban jöttek a férjével a városba, a vasmű építésénél is jelen voltak – később az asszony a gyár szivattyútelepén dolgozott, mint gépkezelő, az ura pedig elektronikusként kereste a kenyeret, szintén a vasműben. Onnan mentek nyugdíjba.

Két unokájuk született. Mint megtudtuk: Jutka néni szeret olvasni és rejtvényt fejteni, régebben kötött, hímezett, szép kézimunkákat készített.

 


Legolvasottabb

1
Holttestet találtak a dunaújvárosi Kikötő-öbölben
2
A dunaújvárosi uszodában forgatott az Oscar-díjas Jennifer Lawrence
3
Feltörtek egy dunaújvárosi lángosost
4
Több helyen áramszünet lesz pénteken Dunaújvárosban!
5
Végső búcsút veszünk Ősze Józseftől
Davis-kupa
Belgiummal játszik a férfi teniszválogatott
női Bajnokok Ligája / 19 perce
Budapest rendezi a 2019-es döntőt
Budapesten a Groupama Arénában rendezik két év múlva a női Bajnokok Ligája döntőjét a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) beszámolója szerint.
Gyász
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy *id. TAMANKÓ FERENC* 86 éves korában elhunyt. Temetése 2017. szeptember 22-én, pénteken 11 órakor lesz a daruszentmiklósi temetőben. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy *PRIBÉK LÁSZLÓNÉ* életének 64. évében elhunyt. Temetése 2017. szeptember 25-én 13 órakor lesz a dunaújvárosi temetőben. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy *VUKOV IRÉN* 88 éves korában megtért őseihez. Temetése 2017. szeptember 22-én 10 órakor lesz a dunaújvárosi temetőben. A gyászoló család
fifika / 40 perce
Leutánozta a gazdi hangját, így rendelt neten egy papagáj
kuriózum / 1 órája
Látta már a világ egyetlen albínó orángutánját?
rainbow six / 1 órája
Halálos frissítést kapott egy Playstation 4 játék
Gyógyszer / 2 órája
Vesztésre állunk a kórokozókkal szemben
Sérül a testi épséghez fűződő joguk / 2 órája
A székelyek szerint szükséges a medvevadászat
Felfedezés / 2 órája
Rájöttek, honnan került oxigén a Föld légkörébe