Hírek

2017.04.26. 18:01

Majd 200-an mentek el a földvári Egészségnapra

Csaknem kétszázan vettek részt a földvári Máltai Tanodában szervezett Egészségnap rendezvényén. Bár a szabadtéri játékos programok az esős idő miatt elmaradtak, Lipták Tamás főszervező, a Máltai Szeretetszolgálat Támogató Szolgálatának és a Tanodának a vezetője elégedett volt az első alkalommal megvalósult egészségnappal.

L. Mészáros Irma

Mint mondta, azért találta ki ezt a napot, hogy megnyissa az októberben nyílt tanodát a lakosság és az iskolák diákjai előtt, hogy tudjanak a létezéséről, illetve hogy hozzájáruljanak a tudatos életmód kialakításához.

Az egészségnap programjainak összeállításában igyekeztek segítséget nyújtani a különböző korosztályokat érintő problémák megoldásához. Minden előadó - orvos, mentős, rendőr -, valamint a szűréseket, vizsgálatokat végzők és a nap szervezésében tevékenykedők díjazás nélkül végezték munkájukat. A szűréseken inkább az idősebb korosztály, az előadásokon pedig többségben iskolások vettek részt. Nőgyógyászati, prosztata-szűrés, számítógépes talpvizsgálat, hallásszűrés, látásvizsgálat, vércukor- és vérnyomásmérés is volt. Akadt olyan eset, amikor a kiugróan magas vérnyomással mindjárt orvoshoz kísérték az idős hölgyet. Más a mért adatokon kívül életmódtanácsokkal is távozott. Kilenctől délután négyig jól szervezetten váltották egymást az előadók a teremben. Pénzes Attila, a dunaföldvári mentőállomás szakembere hasznos tájékoztatót tartott az újraélesztésről. Bemutatója - remélhetőleg - hozzájárul, hogy egy-egy vészhelyzetben a segítő szándék mellett a megfelelő, gyorsan elsajátítható alapvető szakértelem is meglegyen.

Dr. Magosányi Fruzsina nőgyógyász a szűrés és önvizsgálat, a nő önmagára figyelése fontosságáról beszélt az elsősorban szakiskolás lányokból álló hallgatóságnak. Bemutatta a nőgyógyászati vizsgálat eszközeit, és elmagyarázta a vizsgálat módját. Kiemelte a nőgyógyásszal való első találkozás és a későbbi rendszeres vizsgálat szükségességének okait. A nyugdíjas hölgyek Lipták-Borzavári Katalin gyógytornász empatikus és kedves irányításával olyan általános átmozgató, izomerősítő és keringésjavító mozgássort végeztek ülve, állva és sodrófával, amelyet otthon is tudnak gyakorolni. A szakember szerint mindez azért jó, mert a mozgás ingere az ízületekben nedveket termel, mintha beolajoznánk. De fontosnak tartja, hogy először szakemberrel együtt végezzék a gyakorlatokat, mert a rossz mozgás terhelheti is az ízületet. Ezért tart az Alapszolgáltató Központ Dunai utcai székhelyén minden héten 9.15-től ingyenes csoportos foglalkozást.

Dr. Kemény János az érszűkület népbetegséggé válásáról és okairól, valamint a megelőzésről beszélt, dr. Juhász Mónika pedig arról szólt, miért szükséges az évek előrehaladtával romló hallásunkat korrigálni.

A város iskoláiból érkezett három osztálynyi diákcsoport előtt mentális egészségüket, közvetve az életüket is veszélyeztető, modern kori kockázatokra hívta fel a figyelmet a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési főosztálya két tapasztalt munkatársa. Orsós Zoltán őrnagy és Illés László alezredes sok megtörtént eset felidézésével nyomatékosította, hogy bár az ember érző lény, s az agresszió bennünk van, de a gondolkodó ember előre számol tettei következményeivel. Szó volt az internet, a közösségi oldalakhoz kapcsolódó bűnesetekről, a zaklatásokról, az iskolai erőszakról, az emberi viselkedés alapvető szabályairól. Nem megfélemlíteni akarta a diákokat, hanem felelősségteljes gondolkodásra ösztönözni. Ne fogadjanak el, ne higgyenek el mindent, ne pótszerekkel akarjanak boldogok lenni, mondta Illés László, s igyekezzenek az agressziót elkerülni, mert könnyen áldozattá válhatnak.

Az első máltai szervezésű egészségnap bizonyította, hogy szükség van rá, de azt is, hogy mindezt csak nagy összefogással, jó szervezéssel lehet megvalósítani. Lesz folytatás - emelte ki zárásul Lipták Tamás.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!