Hírek

2010.02.15. 03:29

Kilátástalan helyzetben: munka nincs, csak adósság

DH - Vajon hány ilyen, valahonnan, valakitől ismerős történetet hallani mostanában? Vajon hányan vannak, akik már nem is mesélik el hasonló gondjaikat? Vajon miért csodálkozunk, amikor az egyre növekvő feszültség jeleivel találkozunk a magyar társadalomban? Vajon ki, mikor és hogyan fogja levezetni ezt a feszültséget? Vajon lehetséges még levezetni, vagy...

Pekarek János

 

Zaklatott, öreg férfihang szólal meg a telefonban. Hadarva, összefüggéstelenül, néhol elfúlva, néhol majdnem sikoltásba csapva elmond egy történetet. Segítséget kér - nem magának. Azonnal.

Dénes László mosolyogva fogad emeletes, százhatvan négyzetméteres, hat szobás háza ajtajában. Nagyjából ez az utolsó mosoly, amit látok az arcán. Ezt sem értem, hogyan került oda. Az ő apósa telefonált nekünk, s mesélte el Dénesék egyedi, és mégis szomorúan tipikus történetét. Azaz: csak a vázlatát.

A teljes történet valószínűleg még egy fóliánsba se férne bele.

Dénes László szerencséje, vagy inkább tragikus szerencsétlensége az az emeletes ház, Rácalmás főutcáján. Ez a szülei háza volt.

A negyvennyolc éves férfi tizenöt hónapnyi munkanélküliség után tavaly már dolgozott: teherautósofőrként egy fuvarozó vállalkozásnál. A tulajdonos vezeti az egyik nagy, hattengelyes billencset, ő a másikat. Azonban már tavaly is voltak hónapok, amikor alig akadt munka, s arra az időre csak az alapbérét kapta. Hetvenháromezer-kilencven forintot. Munka most sincs, az M6-os építkezésére hordtak anyagot, az időjárás miatt le kellett állni, ráadásul a sztráda nagyjából elkészült - ám ezúttal még az alapbér is többnyire késik. A vállalkozó bajba került a részleteivel, hiteleivel, befizetéseivel: akkor fizet, amikor tud. Ritkán tud.

Dénes László a tizenöt hónapos munkanélküliség alatt az összes létező járműkategóriára érvényes jogosítványa mellé különböző nehézgépkezelői és targoncavezetői képzettségeket is szerzett a munkaügyi központ támogatásával. Ám szinte csak véletlenül, személyes ismeretségei révén kapott munkát, ahol...

De ezt már tudjuk.

Felesége eredetileg gyors- és gépíró volt, majd biztonsági őr lett, most ő is munkanélküli. Egy közelmúltbeli súlyos betegség után még cukorbeteg is lett, rendszeresen kell gyógyszereznie magát.

Két gyerekük van. A lány huszonnyolc éves - már mondanom sem kell: munkanélküli. Eredeti szakmája fodrász, oktatóként is dolgozott. Tavasszal talán sikerül elhelyezkednie Angliában, bébiszitterként. Talán.

A kisebbik gyerek fiú: még általános iskolás. Nagy kérdés, hogy hol fog továbbtanulni. Hogy tovább fog-e tanulni egyáltalán.

Déneséknek hevenyészett összeszámlálás szerint legalább tízmillió forint adósságuk van. Bankoknak, víz-, villany- és gázműnek, telefontársaságoknak, adóhivatalnak tartoznak. Ha valamit kihagytam, bocsánat.

A család eredetileg úgy adósodott el, hogy rendkívül felelőtlenül: örököltek!

Ezt nem lett volna szabad...

Azt a házat örökölték meg, amiben laknak, s amiben Dénes László szüleit ápolták sok éven át. Aztán az öregek meghaltak.

Amíg akadt munkájuk Déneséknek, addig nem volt (túl nagy) baj. Azonban: egyszer csak elfogyott a munka, ugyanakkor a férj testvére és annak családja is éppen belefulladt egy hiteltörlesztésbe. Nem volt más kiút, mint kifizetni a testvér sokat halogatott részét a szülői ház után, azután adót, illetéket is leróni: summa summarum, jelzáloghitelt kellett fölvenni. Aztán személyi kölcsönt, hogy legalább részben tudjanak valamit fizetni, egy másik hitelt, hogy ki ne kapcsolják a villanyt, és újabb kölcsönt a víz miatt...

Most ott tart az ügy, hogy kötetnyi fizetési felszólítás hever a konyhaasztalon, ötezer forintonként veszik az áramot az előre fizetős villanyórán át. Amit a héten valószínűleg kikapcsolnak, mert nem tudják megkezdeni a méltányosságból részletenként fizetendő díjtartozást, hiába, hogy szociálisan rászoruló, védendő fogyasztóként vannak nyilvántartva. Ezzel egyidőben a díjtartozást ráterhelik a már jelzáloggal terhelt ingatlanra - minek következtében a bank elárverezteti a házat. A házat, amit húszmillióra becsültek egy éve, s amit Dénes László most már odaadna sokkal kevesebbért is, csak az egyre növekvő tartozásait és azok kamatait tudná belőle végre kifizetni, s egy fűthető kis házat venni valahol a rácalmási dűlőkben, mert más lehetőségük nincs...

De hát manapság senki nem akar százhatvan négyzetméteres, hatszobás házat venni, még a rácalmási főutcán sem. Ugyanakkor a helyi önkormányzat a ház miatt elutasítja segélykérelmüket (nem látják megalapozottnak a rászorultságot), s mit lehet mondani, amikor sokkal rosszabb helyzetben lévőknek sem tudnak segíteni?

Bár: mi a sokkal rosszabb helyzet?

Déneséknek most az a legnagyobb gondjuk, hogy kitől kérjenek kölcsön az asszony életmentő gyógyszereire.

Nem, nem ez a legnagyobb gondjuk. A legnagyobb gond az, hogy ha kikapcsolják a fűtést, akkor a gyámügy állami gondozásba veszi a fiút. Hacsak a nővére nem fogadja őt magához. De hát a nővér is munka nélkül tengődik.

Illetve a legnagyobb gond a tüzelő: nincs.

Tévedek: nem ez a legnagyobb gond. Az a legnagyobb gond, hogy mit adnak holnap reggelire a kamasz fiúnak.

Engedelmükkel, én most abbahagyom. Ezt a riportot úgysem lehet befejezni.

 

A teljes történet valószínűleg még egy fóliánsba se férne bele.

Dénes László szerencséje, vagy inkább tragikus szerencsétlensége az az emeletes ház, Rácalmás főutcáján. Ez a szülei háza volt.

A negyvennyolc éves férfi tizenöt hónapnyi munkanélküliség után tavaly már dolgozott: teherautósofőrként egy fuvarozó vállalkozásnál. A tulajdonos vezeti az egyik nagy, hattengelyes billencset, ő a másikat. Azonban már tavaly is voltak hónapok, amikor alig akadt munka, s arra az időre csak az alapbérét kapta. Hetvenháromezer-kilencven forintot. Munka most sincs, az M6-os építkezésére hordtak anyagot, az időjárás miatt le kellett állni, ráadásul a sztráda nagyjából elkészült - ám ezúttal még az alapbér is többnyire késik. A vállalkozó bajba került a részleteivel, hiteleivel, befizetéseivel: akkor fizet, amikor tud. Ritkán tud.

Dénes László a tizenöt hónapos munkanélküliség alatt az összes létező járműkategóriára érvényes jogosítványa mellé különböző nehézgépkezelői és targoncavezetői képzettségeket is szerzett a munkaügyi központ támogatásával. Ám szinte csak véletlenül, személyes ismeretségei révén kapott munkát, ahol...

De ezt már tudjuk.

Felesége eredetileg gyors- és gépíró volt, majd biztonsági őr lett, most ő is munkanélküli. Egy közelmúltbeli súlyos betegség után még cukorbeteg is lett, rendszeresen kell gyógyszereznie magát.

Két gyerekük van. A lány huszonnyolc éves - már mondanom sem kell: munkanélküli. Eredeti szakmája fodrász, oktatóként is dolgozott. Tavasszal talán sikerül elhelyezkednie Angliában, bébiszitterként. Talán.

A kisebbik gyerek fiú: még általános iskolás. Nagy kérdés, hogy hol fog továbbtanulni. Hogy tovább fog-e tanulni egyáltalán.

Déneséknek hevenyészett összeszámlálás szerint legalább tízmillió forint adósságuk van. Bankoknak, víz-, villany- és gázműnek, telefontársaságoknak, adóhivatalnak tartoznak. Ha valamit kihagytam, bocsánat.

A család eredetileg úgy adósodott el, hogy rendkívül felelőtlenül: örököltek!

Ezt nem lett volna szabad...

Azt a házat örökölték meg, amiben laknak, s amiben Dénes László szüleit ápolták sok éven át. Aztán az öregek meghaltak.

Amíg akadt munkájuk Déneséknek, addig nem volt (túl nagy) baj. Azonban: egyszer csak elfogyott a munka, ugyanakkor a férj testvére és annak családja is éppen belefulladt egy hiteltörlesztésbe. Nem volt más kiút, mint kifizetni a testvér sokat halogatott részét a szülői ház után, azután adót, illetéket is leróni: summa summarum, jelzáloghitelt kellett fölvenni. Aztán személyi kölcsönt, hogy legalább részben tudjanak valamit fizetni, egy másik hitelt, hogy ki ne kapcsolják a villanyt, és újabb kölcsönt a víz miatt...

Most ott tart az ügy, hogy kötetnyi fizetési felszólítás hever a konyhaasztalon, ötezer forintonként veszik az áramot az előre fizetős villanyórán át. Amit a héten valószínűleg kikapcsolnak, mert nem tudják megkezdeni a méltányosságból részletenként fizetendő díjtartozást, hiába, hogy szociálisan rászoruló, védendő fogyasztóként vannak nyilvántartva. Ezzel egyidőben a díjtartozást ráterhelik a már jelzáloggal terhelt ingatlanra - minek következtében a bank elárverezteti a házat. A házat, amit húszmillióra becsültek egy éve, s amit Dénes László most már odaadna sokkal kevesebbért is, csak az egyre növekvő tartozásait és azok kamatait tudná belőle végre kifizetni, s egy fűthető kis házat venni valahol a rácalmási dűlőkben, mert más lehetőségük nincs...

De hát manapság senki nem akar százhatvan négyzetméteres, hatszobás házat venni, még a rácalmási főutcán sem. Ugyanakkor a helyi önkormányzat a ház miatt elutasítja segélykérelmüket (nem látják megalapozottnak a rászorultságot), s mit lehet mondani, amikor sokkal rosszabb helyzetben lévőknek sem tudnak segíteni?

Bár: mi a sokkal rosszabb helyzet?

Déneséknek most az a legnagyobb gondjuk, hogy kitől kérjenek kölcsön az asszony életmentő gyógyszereire.

Nem, nem ez a legnagyobb gondjuk. A legnagyobb gond az, hogy ha kikapcsolják a fűtést, akkor a gyámügy állami gondozásba veszi a fiút. Hacsak a nővére nem fogadja őt magához. De hát a nővér is munka nélkül tengődik.

Illetve a legnagyobb gond a tüzelő: nincs.

Tévedek: nem ez a legnagyobb gond. Az a legnagyobb gond, hogy mit adnak holnap reggelire a kamasz fiúnak.

Engedelmükkel, én most abbahagyom. Ezt a riportot úgysem lehet befejezni.

 

A teljes történet valószínűleg még egy fóliánsba se férne bele.

Dénes László szerencséje, vagy inkább tragikus szerencsétlensége az az emeletes ház, Rácalmás főutcáján. Ez a szülei háza volt.

A negyvennyolc éves férfi tizenöt hónapnyi munkanélküliség után tavaly már dolgozott: teherautósofőrként egy fuvarozó vállalkozásnál. A tulajdonos vezeti az egyik nagy, hattengelyes billencset, ő a másikat. Azonban már tavaly is voltak hónapok, amikor alig akadt munka, s arra az időre csak az alapbérét kapta. Hetvenháromezer-kilencven forintot. Munka most sincs, az M6-os építkezésére hordtak anyagot, az időjárás miatt le kellett állni, ráadásul a sztráda nagyjából elkészült - ám ezúttal még az alapbér is többnyire késik. A vállalkozó bajba került a részleteivel, hiteleivel, befizetéseivel: akkor fizet, amikor tud. Ritkán tud.

Dénes László a tizenöt hónapos munkanélküliség alatt az összes létező járműkategóriára érvényes jogosítványa mellé különböző nehézgépkezelői és targoncavezetői képzettségeket is szerzett a munkaügyi központ támogatásával. Ám szinte csak véletlenül, személyes ismeretségei révén kapott munkát, ahol...

De ezt már tudjuk.

Felesége eredetileg gyors- és gépíró volt, majd biztonsági őr lett, most ő is munkanélküli. Egy közelmúltbeli súlyos betegség után még cukorbeteg is lett, rendszeresen kell gyógyszereznie magát.

Két gyerekük van. A lány huszonnyolc éves - már mondanom sem kell: munkanélküli. Eredeti szakmája fodrász, oktatóként is dolgozott. Tavasszal talán sikerül elhelyezkednie Angliában, bébiszitterként. Talán.

A kisebbik gyerek fiú: még általános iskolás. Nagy kérdés, hogy hol fog továbbtanulni. Hogy tovább fog-e tanulni egyáltalán.

Déneséknek hevenyészett összeszámlálás szerint legalább tízmillió forint adósságuk van. Bankoknak, víz-, villany- és gázműnek, telefontársaságoknak, adóhivatalnak tartoznak. Ha valamit kihagytam, bocsánat.

A család eredetileg úgy adósodott el, hogy rendkívül felelőtlenül: örököltek!

Ezt nem lett volna szabad...

Azt a házat örökölték meg, amiben laknak, s amiben Dénes László szüleit ápolták sok éven át. Aztán az öregek meghaltak.

Amíg akadt munkájuk Déneséknek, addig nem volt (túl nagy) baj. Azonban: egyszer csak elfogyott a munka, ugyanakkor a férj testvére és annak családja is éppen belefulladt egy hiteltörlesztésbe. Nem volt más kiút, mint kifizetni a testvér sokat halogatott részét a szülői ház után, azután adót, illetéket is leróni: summa summarum, jelzáloghitelt kellett fölvenni. Aztán személyi kölcsönt, hogy legalább részben tudjanak valamit fizetni, egy másik hitelt, hogy ki ne kapcsolják a villanyt, és újabb kölcsönt a víz miatt...

Most ott tart az ügy, hogy kötetnyi fizetési felszólítás hever a konyhaasztalon, ötezer forintonként veszik az áramot az előre fizetős villanyórán át. Amit a héten valószínűleg kikapcsolnak, mert nem tudják megkezdeni a méltányosságból részletenként fizetendő díjtartozást, hiába, hogy szociálisan rászoruló, védendő fogyasztóként vannak nyilvántartva. Ezzel egyidőben a díjtartozást ráterhelik a már jelzáloggal terhelt ingatlanra - minek következtében a bank elárverezteti a házat. A házat, amit húszmillióra becsültek egy éve, s amit Dénes László most már odaadna sokkal kevesebbért is, csak az egyre növekvő tartozásait és azok kamatait tudná belőle végre kifizetni, s egy fűthető kis házat venni valahol a rácalmási dűlőkben, mert más lehetőségük nincs...

De hát manapság senki nem akar százhatvan négyzetméteres, hatszobás házat venni, még a rácalmási főutcán sem. Ugyanakkor a helyi önkormányzat a ház miatt elutasítja segélykérelmüket (nem látják megalapozottnak a rászorultságot), s mit lehet mondani, amikor sokkal rosszabb helyzetben lévőknek sem tudnak segíteni?

Bár: mi a sokkal rosszabb helyzet?

Déneséknek most az a legnagyobb gondjuk, hogy kitől kérjenek kölcsön az asszony életmentő gyógyszereire.

Nem, nem ez a legnagyobb gondjuk. A legnagyobb gond az, hogy ha kikapcsolják a fűtést, akkor a gyámügy állami gondozásba veszi a fiút. Hacsak a nővére nem fogadja őt magához. De hát a nővér is munka nélkül tengődik.

Illetve a legnagyobb gond a tüzelő: nincs.

Tévedek: nem ez a legnagyobb gond. Az a legnagyobb gond, hogy mit adnak holnap reggelire a kamasz fiúnak.

Engedelmükkel, én most abbahagyom. Ezt a riportot úgysem lehet befejezni.

 

Dénes László szerencséje, vagy inkább tragikus szerencsétlensége az az emeletes ház, Rácalmás főutcáján. Ez a szülei háza volt.

A negyvennyolc éves férfi tizenöt hónapnyi munkanélküliség után tavaly már dolgozott: teherautósofőrként egy fuvarozó vállalkozásnál. A tulajdonos vezeti az egyik nagy, hattengelyes billencset, ő a másikat. Azonban már tavaly is voltak hónapok, amikor alig akadt munka, s arra az időre csak az alapbérét kapta. Hetvenháromezer-kilencven forintot. Munka most sincs, az M6-os építkezésére hordtak anyagot, az időjárás miatt le kellett állni, ráadásul a sztráda nagyjából elkészült - ám ezúttal még az alapbér is többnyire késik. A vállalkozó bajba került a részleteivel, hiteleivel, befizetéseivel: akkor fizet, amikor tud. Ritkán tud.

Dénes László a tizenöt hónapos munkanélküliség alatt az összes létező járműkategóriára érvényes jogosítványa mellé különböző nehézgépkezelői és targoncavezetői képzettségeket is szerzett a munkaügyi központ támogatásával. Ám szinte csak véletlenül, személyes ismeretségei révén kapott munkát, ahol...

De ezt már tudjuk.

Felesége eredetileg gyors- és gépíró volt, majd biztonsági őr lett, most ő is munkanélküli. Egy közelmúltbeli súlyos betegség után még cukorbeteg is lett, rendszeresen kell gyógyszereznie magát.

Két gyerekük van. A lány huszonnyolc éves - már mondanom sem kell: munkanélküli. Eredeti szakmája fodrász, oktatóként is dolgozott. Tavasszal talán sikerül elhelyezkednie Angliában, bébiszitterként. Talán.

A kisebbik gyerek fiú: még általános iskolás. Nagy kérdés, hogy hol fog továbbtanulni. Hogy tovább fog-e tanulni egyáltalán.

Déneséknek hevenyészett összeszámlálás szerint legalább tízmillió forint adósságuk van. Bankoknak, víz-, villany- és gázműnek, telefontársaságoknak, adóhivatalnak tartoznak. Ha valamit kihagytam, bocsánat.

A család eredetileg úgy adósodott el, hogy rendkívül felelőtlenül: örököltek!

Ezt nem lett volna szabad...

Azt a házat örökölték meg, amiben laknak, s amiben Dénes László szüleit ápolták sok éven át. Aztán az öregek meghaltak.

Amíg akadt munkájuk Déneséknek, addig nem volt (túl nagy) baj. Azonban: egyszer csak elfogyott a munka, ugyanakkor a férj testvére és annak családja is éppen belefulladt egy hiteltörlesztésbe. Nem volt más kiút, mint kifizetni a testvér sokat halogatott részét a szülői ház után, azután adót, illetéket is leróni: summa summarum, jelzáloghitelt kellett fölvenni. Aztán személyi kölcsönt, hogy legalább részben tudjanak valamit fizetni, egy másik hitelt, hogy ki ne kapcsolják a villanyt, és újabb kölcsönt a víz miatt...

Most ott tart az ügy, hogy kötetnyi fizetési felszólítás hever a konyhaasztalon, ötezer forintonként veszik az áramot az előre fizetős villanyórán át. Amit a héten valószínűleg kikapcsolnak, mert nem tudják megkezdeni a méltányosságból részletenként fizetendő díjtartozást, hiába, hogy szociálisan rászoruló, védendő fogyasztóként vannak nyilvántartva. Ezzel egyidőben a díjtartozást ráterhelik a már jelzáloggal terhelt ingatlanra - minek következtében a bank elárverezteti a házat. A házat, amit húszmillióra becsültek egy éve, s amit Dénes László most már odaadna sokkal kevesebbért is, csak az egyre növekvő tartozásait és azok kamatait tudná belőle végre kifizetni, s egy fűthető kis házat venni valahol a rácalmási dűlőkben, mert más lehetőségük nincs...

De hát manapság senki nem akar százhatvan négyzetméteres, hatszobás házat venni, még a rácalmási főutcán sem. Ugyanakkor a helyi önkormányzat a ház miatt elutasítja segélykérelmüket (nem látják megalapozottnak a rászorultságot), s mit lehet mondani, amikor sokkal rosszabb helyzetben lévőknek sem tudnak segíteni?

Bár: mi a sokkal rosszabb helyzet?

Déneséknek most az a legnagyobb gondjuk, hogy kitől kérjenek kölcsön az asszony életmentő gyógyszereire.

Nem, nem ez a legnagyobb gondjuk. A legnagyobb gond az, hogy ha kikapcsolják a fűtést, akkor a gyámügy állami gondozásba veszi a fiút. Hacsak a nővére nem fogadja őt magához. De hát a nővér is munka nélkül tengődik.

Illetve a legnagyobb gond a tüzelő: nincs.

Tévedek: nem ez a legnagyobb gond. Az a legnagyobb gond, hogy mit adnak holnap reggelire a kamasz fiúnak.

Engedelmükkel, én most abbahagyom. Ezt a riportot úgysem lehet befejezni.

 

Dénes László szerencséje, vagy inkább tragikus szerencsétlensége az az emeletes ház, Rácalmás főutcáján. Ez a szülei háza volt.

A negyvennyolc éves férfi tizenöt hónapnyi munkanélküliség után tavaly már dolgozott: teherautósofőrként egy fuvarozó vállalkozásnál. A tulajdonos vezeti az egyik nagy, hattengelyes billencset, ő a másikat. Azonban már tavaly is voltak hónapok, amikor alig akadt munka, s arra az időre csak az alapbérét kapta. Hetvenháromezer-kilencven forintot. Munka most sincs, az M6-os építkezésére hordtak anyagot, az időjárás miatt le kellett állni, ráadásul a sztráda nagyjából elkészült - ám ezúttal még az alapbér is többnyire késik. A vállalkozó bajba került a részleteivel, hiteleivel, befizetéseivel: akkor fizet, amikor tud. Ritkán tud.

Dénes László a tizenöt hónapos munkanélküliség alatt az összes létező járműkategóriára érvényes jogosítványa mellé különböző nehézgépkezelői és targoncavezetői képzettségeket is szerzett a munkaügyi központ támogatásával. Ám szinte csak véletlenül, személyes ismeretségei révén kapott munkát, ahol...

De ezt már tudjuk.

Felesége eredetileg gyors- és gépíró volt, majd biztonsági őr lett, most ő is munkanélküli. Egy közelmúltbeli súlyos betegség után még cukorbeteg is lett, rendszeresen kell gyógyszereznie magát.

Két gyerekük van. A lány huszonnyolc éves - már mondanom sem kell: munkanélküli. Eredeti szakmája fodrász, oktatóként is dolgozott. Tavasszal talán sikerül elhelyezkednie Angliában, bébiszitterként. Talán.

A kisebbik gyerek fiú: még általános iskolás. Nagy kérdés, hogy hol fog továbbtanulni. Hogy tovább fog-e tanulni egyáltalán.

Déneséknek hevenyészett összeszámlálás szerint legalább tízmillió forint adósságuk van. Bankoknak, víz-, v

Ezek is érdekelhetik