Hírek

2009.03.31. 02:28

Szakmáznak, versengenek

Dunaújváros - Mindent az AutoCAD szoftverről! Tegnap versengtek, ma szakmáznak az ország legjobb autocades diákjai. A házigazda Bánki iskolát három tanuló képviseli a seregszemlén.

Szabó Szabolcs

A házigazda a Bánki Donát Gimnázium és Szakközépiskolából tizenkét tanuló verekedte be magát az elődöntőbe, ahonnan a már említett kategóriánként egy-egy diák képviselte a dunaújvárosi intézményt. A döntős triót (Koncsek András, Horváth Ferenc Lajos, Molnár Péter) Zsidó Norbert és Müller Attila készítette fel.

A diákokra - minden kategóriában - három órás verseny várt hétfőn délután. Míg a tanulók a gépek mellett szorgoskodtak, addig a felkészítő tanárokra gazdag szakmai program várt. Az előadások mellett némi tapasztalatcserére és kölcsönös tanulásra is nyílt módjuk a pedagógusoknak, akik közben diákjaikért is aggódhattak. A szakmai vonalat ma már a tanulók veszik át, hiszen a délelőtt folyamán őket várja némi fejtágítás, majd egymást is díjazzák, hiszen ők dönthetnek a verseny közönségdíjáról.

A tudásbázis gyarapítása még ekkor sem ér véget a résztvevők számára, hiszen AutoCAD szoftver hazai forgalmazója is prezentálja a cég új fejlesztéseit, valamint a diákok és a pedagógusok is bepillantást nyerhetnek az éppen készülő Windows 7 nem éppen könnyen fogyasztható titkaiba.

A hagyományokhoz híven az eredményhirdetés ma fél tizenkettőkor lesz Városháza C -szárnyának színháztermében, ahol a város döntéshozói is köszöntik az országos seregszemle legjobbjait.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!