Kupsza János a túrakerékpározás szerelmese

A túrakerékpározás szerelmese

Eleinte főleg sporteszközként használták, így a biciklizést tekintjük az első technikai sportágnak. Ma már a legnépszerűbb közlekedési eszköz, a falun élők számára gyakran az egyetlen lehetőség a nagyobb távolságok megtételére. Rendkívül hasznos találmány az egészség megőrzésére is: javítja a szív működését, fokozza a szervek vérellátását, segít megszabadulni a felesleges kilóktól, az egész szervezetünk működésére jótékony hatása van. Biciklizni szinte mindenki tud, ha másképp nem, legalább a szobabiciklin, például egy túlméretezett vacsora után. Szerencsére egyre bővül a kerékárutak hossza, túrázásra, települések közötti és a városon belüli közlekedésre is egyre többen használják, aminek az autósok nem mindig örülnek. Időnként komoly konfliktusok keletkeznek a két tábor között, hiszen egy kerékpárost autóval követni sokak idegeit próbára teszi. Pedig nincs igazuk, mondja Kupsza János, a túrakerékpározás szerelmese. A kerékpáros nem gázol halálra senkit, nem bocsát ki szén-monoxidot, nem szenynyezi a környezetet.

Más testtartásban

Ha a nagyvárosokban minden biciklis autóba ülne, az így keletkező plusz légszennyezés elképzelhetetlenül komoly terhelést jelentene. János a negyvenes éveiben járó fiatal ember. Dunaújvárosban nevelkedett, ott végezte az iskolákat, ott dolgozik immár húsz éve egy nagyvállalatnál, rendkívül felelősségteljes, állandó odafigyelést igénylő munkakörben, váltóműszakban. Rácalmáson lakik családjával, feleségével és két gyermekével. Innen jár naponta a munkahelyére. A leghidegebb, csúszós téli napokat leszámítva természetesen biciklivel közlekedik! De milyennel? Egy lábbal irányítható fekvő túrakerékpárral! Először ő is a hagyományos bringával túrázott. Előfordult, hogy napi kétszáz kilométert is megtett, de mire leszállt a kerékpárról, minden tagja fájt. Ekkor gondolkozott el azon, hogyan lehetne ezt más testtartásban csinálni. Először maga épített egy ülőbiciklit, amivel egy év alatt tízezer kilométert tekert le, de a kísérleti gép ezután megadta magát. Az új járgánya már modernebb, kezelhetőbb lett, kézzel-lábbal lehetett hajtani, ilyenből a világon is nagyon kevés van.

Elengedhetetlen a kompenzálás

Évente tíz-tizenkétezer kilométert tesz meg, többnyire egyedül, bár mostanában már a 15 éves fia is elkíséri egy-egy útra. Bejárta az országot, szívesen túrázik a magas hegyekben, de ha kedve szottyan, elteker akár Bécsbe vagy Erdélybe is. Négy év alatt negyvenötezer kilométert tekert fekve, ami több, mint az Egyenlítő hossza. Aki kerékpárral közlekedik, az nem rohan, így sokkal többet lát a tájból. Nem száguld el a látnivalók mellett, az emberek integetnek neki, ha valami érdekeset lát, megáll, beszélget a helyiekkel, számos kapcsolatra tesz szert. Betér olyan helyekre, amiket az autós turista észre sem vesz. Nem véletlenül kapta biciklis körökben a „Csavargó” nevet, amit a tréfa kedvéért Csavargoo-nak ír! A kerékpározás ilyen mennyiség esetén már káros hatással lehet a csontok állapotára, ezért János szükségesnek tartotta a mozgás egyoldalúságának kompenzálását. Így talált rá a másik hobbijára, a néptáncra, ami ráadásul a táncok, a viseletek szépségén túl a zene, az ének és a mozgás bonyolult kombinációjával még élményként is különleges.

Látásmód

A rácalmási Barina néptáncegyüttes tagja, lányával együtt járnak próbákra és fellépésekre. Nagy büszkeséggel mondja, hogy a lánya sokkal ügyesebb, mint ő. Újabban a túrakerékpározás és a tánc mellett a színjátszással is megismerkedett, mert a szellemi, lelki fejlődésének is jelentőséget tulajdonít. A színjátszásban a közösségi létnek azt a formáját fedezte fel, ami a személyiségfejlesztés terén nyújt számára hasznos lehetőségeket. Azt mondja, alapvetően zárkózott természetű, ráadásul sokat van egyedül, és azt vette észre, hogy időnként csak a saját szemszögéből nézi a világot. (Ezzel más is így van, csak nem mindenkit zavar.) A színjátszást a drámaterápiához hasonlóan alkalmazza önmaga formálására, mert ez kinyitja a látásmódot. Amikor egy szerepet el kell játszania, gyakran tőle idegen tulajdonságokkal felruházott emberek személyiségébe kell magát beleélnie. Olyan karaktereket kell megformálnia, amelyekről korábban nem volt saját élménye, ez által ő maga is változik. Különös teherbírású, kiegyensúlyozott, rendkívül barátságos ember, akit ezekért a tulajdonságaiért sokan példaképnek tekintenek. Valószínűleg János hasonlóan gondolkozik, mint Einstein, aki egyszer azt mondta: „Az élet olyan, mint a kerékpározás. Állandóan mozgásban kell lennünk, hogy egyensúlyban legyünk”.