Azok a fekete angyalok... - Kálnay Adél új novellafüzérrel jelentkezett

- Igazak rám Weöres Sándor sorai: "Nem kell ismernem célomat, mert célom ismer engem." Öt-hat éves koromban három álom lebegett szemeim előtt: ha megnövök, tanító-, író- és színésznő leszek. Tizennyolc éves koromig nem is engedtem ebből: összefabrikáltam kisebb írásokat, de egyik sem volt túl sikeres. Akiből nem tör elő elementáris erővel a tehetség, annak nem kell írnia. Befejeztem! - gondoltam akkor. Huszonnyolc éves koromig csak történt velem az élet: megházasodtam, megszületett három okos fiam, elváltam, s bár ez idő alatt is számtalan dolog kikívánkozott volna belőlem, néma maradtam. Attól féltem, elromlott adó-vevő vagyok, aki csak megálmodni tudja a történeteket, papírra vetni őket képtelen...

- Mikor jött a fordulat?

- Nem tudom megmondani. Egyszer csak úgy éreztem, írnom kell: az álmaimból egy napló született, amelynek történetei novellákká terebélyesedtek. Közben megírtam első meseregényemet, s nagy örömömre kislányom is megszületett. Érdekes, de ekkor, 1991-ben jött az áttörés: Függönyön innen és túl című novellám után fedeztek fel igazán. Ekkor, huszonöt évnyi ábrándozó késedelem után sikerült megvalósítanom egyik gyerekkori álmomat, amelyből szerencsére mind a mai napig nem ébredtem fel.

- Szerencsénkre, hiszen a napokban mutatta be legújabb könyvét, a Hamvadó idő című regényét. Két évvel ezelőtt már olvashattunk öntől egy verset ugyanezzel a címmel. Műfajilag és tartalmilag is eltérőek az alkotások, az egybeesés csak a véletlen műve?

- Amikor elkezdtem írni a könyvet, sokat gondolkoztam azon, milyen címmel is illethetném. A versnek egyszerű volt címet találni, hisz tömörsége miatt tálcán adta magát a kulcsmondat: a hamvadó idő metaforája jól jelenítette meg nagymamám szürke, összetört, s gyászba boruló alakját. A novellákkal és a regényekkel nehezebb dolga van az embernek. Legalábbis nekem... Egy nagyobb lélegzetvételű írásban szerteágazóbb gondolatkörök követik egymást. Ám ahogy belemélyedtem emlékeimbe, s a történet fonala kezdte irányítani a kezemet, már könnyű dolgom volt: a regény Mamókája a nagymamám, aki egy rég elmúlt időben, s egy hamuszürke homályba burkolózó világban igyekszik elkalauzolni kisunokáját, Ilkát, s barátját, Ferikét.

- Ezek szerint a történet nem csupán fikció, hanem valós élményekből táplálkozik?

- Így igaz! A történet az ötvenes években, az Ózd melletti aprócska Szenna-völgyben játszódik. Születésem és gyermekkorom szeretett helyszíne ez, ahol (csakúgy, mint Ilka) kisgyermeki naivitással szembesültem a körülöttem élők keserédes és viszontagságokkal teli élettörténeteivel. A háború még nem csupán emlék volt: ott élt szüleim, nagyszüleim és szomszédaim emlékezetében, sőt... 1945 után sem vált a rettegés az ágyútűz martalékává. Lévén szó az ötvenes évekről, általános volt a nincstelenség, s az emberek sosem tudhatták, mikor és kiért érkeznek majd a fekete autók sötétruhás angyalai. A völgy nyolc-tíz családjának hétköznapi életét ismerhetjük így meg. Létező családok, valós személyiségjegyek, visszaemlékezések és bekövetkezett sorstragédiák. Meseszerűen...

- Boldogsággal és félelmekkel tarkított időszak volt ez az akkori emberek életében. Egy ilyen világban mégis miből táplálkozhatnak a meseelemek?

- Sokat tűnődtem, milyen korú is legyen a két főszereplő, Ilka és Ferike: legyenek elég tapasztaltak ahhoz, hogy jól lássák az őket körülölelő világ maró fájdalmát, a felnőttek, sőt, saját szüleik hibáit, ám kellően fiatalok, megvezethetők, hogy a gyermekkorban oly meghatározó mesevilágot se hagyják még teljesen a hátuk mögött. Ebből a kettősségből táplálkoznak a fejezetek mesés momentumai: a fekete angyalokként megjelenő ÁVH-sok, vagy az iskolások ünnepi előadását megmentő, csillagot cipelő angyalka. A szörnyű igazságokat a gyermekek álomvilágból táplálkozó, mosolyogtató élet- és helyzetértékelése burkolja be. Groteszk kettősség. A világ is groteszk volt.

- A történetet tehát felfoghatjuk önéletrajzi ihletésű, meseelemekkel gazdagon átszőtt kis helyi korrajznak is?

- Bár naivság lenne ezt a kisregényt hazánk egyik legnagyobb látványosságához hasonlítani, de kicsit olyan, mint a Feszty-körkép: egészében is szemrevaló látvány, de egyes részletei is képesek önálló életet élni. Igazából egy jól összefésült novellafüzér, amelynek szemecskéi családok történetein keresztül adják vissza az akkori kor jellemző momentumait. Ahogyan Domokos Mátyás, kritikusom és mentorom fogalmazott: vérbeli novellista vagyok. E mondat meghatározó számomra. Az idő könyörtelensége miatt sajnos nem tudtam találkozni a magyar irodalom olyan egyéniségeivel, akikkel mentorom igen: Weöres Sándorral vagy József Attilával még kezet is rázott, sőt, véleményezte munkásságukat. Ahogyan haláláig az enyémet is. Persze, vannak olyan kritikusaim, akik szerint mesét sem kellene többet írnom, mivel túlságosan tanítani akarok a történeteimmel. Negyven évnyi tanítói munka után egyvalamit állíthatok: nem kell alábecsülni a gyerekeket! Ők fiatalon át tudják élni a szép képeket, azonosulni tudnak a szereplőkkel, értik a párhuzamokat és az analógiákat, s ilyenformán képesek is értelmezni egy-egy komolyabb történet mondanivalóját. S bár ezt az élményvilágot igyekeztem átadni a Hamvadó időben is, a történet igazából nem meseregény.

- Homályba burkolózó, félelmekkel teli világot választott új története helyszínéül. A tanulságos sztorit mesés köntösbe öltöztette, biztos benne, hogy a fiatalabb generációra is olyan hatással lesz a könyv, mint amit el szeretne érni vele? Képes lesz vele tanítani?

- Az általános iskolásokat szerintem megrémíti a száznegyven oldalnyi írás. Egy dolgot azonban ígérhetek: egy olvasni szerető tizenöt-tizenhat éves biztosan jókedvűen merül majd el a gyermeki történetek szövevényes gondolatmenetében. Akik pedig fiatal vagy idős fejjel végigélték e világot, egy aha-élménnyel lesznek gazdagabbak.

- Mikor jött a fordulat?

- Nem tudom megmondani. Egyszer csak úgy éreztem, írnom kell: az álmaimból egy napló született, amelynek történetei novellákká terebélyesedtek. Közben megírtam első meseregényemet, s nagy örömömre kislányom is megszületett. Érdekes, de ekkor, 1991-ben jött az áttörés: Függönyön innen és túl című novellám után fedeztek fel igazán. Ekkor, huszonöt évnyi ábrándozó késedelem után sikerült megvalósítanom egyik gyerekkori álmomat, amelyből szerencsére mind a mai napig nem ébredtem fel.

- Szerencsénkre, hiszen a napokban mutatta be legújabb könyvét, a Hamvadó idő című regényét. Két évvel ezelőtt már olvashattunk öntől egy verset ugyanezzel a címmel. Műfajilag és tartalmilag is eltérőek az alkotások, az egybeesés csak a véletlen műve?

- Amikor elkezdtem írni a könyvet, sokat gondolkoztam azon, milyen címmel is illethetném. A versnek egyszerű volt címet találni, hisz tömörsége miatt tálcán adta magát a kulcsmondat: a hamvadó idő metaforája jól jelenítette meg nagymamám szürke, összetört, s gyászba boruló alakját. A novellákkal és a regényekkel nehezebb dolga van az embernek. Legalábbis nekem... Egy nagyobb lélegzetvételű írásban szerteágazóbb gondolatkörök követik egymást. Ám ahogy belemélyedtem emlékeimbe, s a történet fonala kezdte irányítani a kezemet, már könnyű dolgom volt: a regény Mamókája a nagymamám, aki egy rég elmúlt időben, s egy hamuszürke homályba burkolózó világban igyekszik elkalauzolni kisunokáját, Ilkát, s barátját, Ferikét.

- Ezek szerint a történet nem csupán fikció, hanem valós élményekből táplálkozik?

- Így igaz! A történet az ötvenes években, az Ózd melletti aprócska Szenna-völgyben játszódik. Születésem és gyermekkorom szeretett helyszíne ez, ahol (csakúgy, mint Ilka) kisgyermeki naivitással szembesültem a körülöttem élők keserédes és viszontagságokkal teli élettörténeteivel. A háború még nem csupán emlék volt: ott élt szüleim, nagyszüleim és szomszédaim emlékezetében, sőt... 1945 után sem vált a rettegés az ágyútűz martalékává. Lévén szó az ötvenes évekről, általános volt a nincstelenség, s az emberek sosem tudhatták, mikor és kiért érkeznek majd a fekete autók sötétruhás angyalai. A völgy nyolc-tíz családjának hétköznapi életét ismerhetjük így meg. Létező családok, valós személyiségjegyek, visszaemlékezések és bekövetkezett sorstragédiák. Meseszerűen...

- Boldogsággal és félelmekkel tarkított időszak volt ez az akkori emberek életében. Egy ilyen világban mégis miből táplálkozhatnak a meseelemek?

- Sokat tűnődtem, milyen korú is legyen a két főszereplő, Ilka és Ferike: legyenek elég tapasztaltak ahhoz, hogy jól lássák az őket körülölelő világ maró fájdalmát, a felnőttek, sőt, saját szüleik hibáit, ám kellően fiatalok, megvezethetők, hogy a gyermekkorban oly meghatározó mesevilágot se hagyják még teljesen a hátuk mögött. Ebből a kettősségből táplálkoznak a fejezetek mesés momentumai: a fekete angyalokként megjelenő ÁVH-sok, vagy az iskolások ünnepi előadását megmentő, csillagot cipelő angyalka. A szörnyű igazságokat a gyermekek álomvilágból táplálkozó, mosolyogtató élet- és helyzetértékelése burkolja be. Groteszk kettősség. A világ is groteszk volt.

- A történetet tehát felfoghatjuk önéletrajzi ihletésű, meseelemekkel gazdagon átszőtt kis helyi korrajznak is?

- Bár naivság lenne ezt a kisregényt hazánk egyik legnagyobb látványosságához hasonlítani, de kicsit olyan, mint a Feszty-körkép: egészében is szemrevaló látvány, de egyes részletei is képesek önálló életet élni. Igazából egy jól összefésült novellafüzér, amelynek szemecskéi családok történetein keresztül adják vissza az akkori kor jellemző momentumait. Ahogyan Domokos Mátyás, kritikusom és mentorom fogalmazott: vérbeli novellista vagyok. E mondat meghatározó számomra. Az idő könyörtelensége miatt sajnos nem tudtam találkozni a magyar irodalom olyan egyéniségeivel, akikkel mentorom igen: Weöres Sándorral vagy József Attilával még kezet is rázott, sőt, véleményezte munkásságukat. Ahogyan haláláig az enyémet is. Persze, vannak olyan kritikusaim, akik szerint mesét sem kellene többet írnom, mivel túlságosan tanítani akarok a történeteimmel. Negyven évnyi tanítói munka után egyvalamit állíthatok: nem kell alábecsülni a gyerekeket! Ők fiatalon át tudják élni a szép képeket, azonosulni tudnak a szereplőkkel, értik a párhuzamokat és az analógiákat, s ilyenformán képesek is értelmezni egy-egy komolyabb történet mondanivalóját. S bár ezt az élményvilágot igyekeztem átadni a Hamvadó időben is, a történet igazából nem meseregény.

- Homályba burkolózó, félelmekkel teli világot választott új története helyszínéül. A tanulságos sztorit mesés köntösbe öltöztette, biztos benne, hogy a fiatalabb generációra is olyan hatással lesz a könyv, mint amit el szeretne érni vele? Képes lesz vele tanítani?

- Az általános iskolásokat szerintem megrémíti a száznegyven oldalnyi írás. Egy dolgot azonban ígérhetek: egy olvasni szerető tizenöt-tizenhat éves biztosan jókedvűen merül majd el a gyermeki történetek szövevényes gondolatmenetében. Akik pedig fiatal vagy idős fejjel végigélték e világot, egy aha-élménnyel lesznek gazdagabbak.

- Nem tudom megmondani. Egyszer csak úgy éreztem, írnom kell: az álmaimból egy napló született, amelynek történetei novellákká terebélyesedtek. Közben megírtam első meseregényemet, s nagy örömömre kislányom is megszületett. Érdekes, de ekkor, 1991-ben jött az áttörés: Függönyön innen és túl című novellám után fedeztek fel igazán. Ekkor, huszonöt évnyi ábrándozó késedelem után sikerült megvalósítanom egyik gyerekkori álmomat, amelyből szerencsére mind a mai napig nem ébredtem fel.

- Szerencsénkre, hiszen a napokban mutatta be legújabb könyvét, a Hamvadó idő című regényét. Két évvel ezelőtt már olvashattunk öntől egy verset ugyanezzel a címmel. Műfajilag és tartalmilag is eltérőek az alkotások, az egybeesés csak a véletlen műve?

- Amikor elkezdtem írni a könyvet, sokat gondolkoztam azon, milyen címmel is illethetném. A versnek egyszerű volt címet találni, hisz tömörsége miatt tálcán adta magát a kulcsmondat: a hamvadó idő metaforája jól jelenítette meg nagymamám szürke, összetört, s gyászba boruló alakját. A novellákkal és a regényekkel nehezebb dolga van az embernek. Legalábbis nekem... Egy nagyobb lélegzetvételű írásban szerteágazóbb gondolatkörök követik egymást. Ám ahogy belemélyedtem emlékeimbe, s a történet fonala kezdte irányítani a kezemet, már könnyű dolgom volt: a regény Mamókája a nagymamám, aki egy rég elmúlt időben, s egy hamuszürke homályba burkolózó világban igyekszik elkalauzolni kisunokáját, Ilkát, s barátját, Ferikét.

- Ezek szerint a történet nem csupán fikció, hanem valós élményekből táplálkozik?

- Így igaz! A történet az ötvenes években, az Ózd melletti aprócska Szenna-völgyben játszódik. Születésem és gyermekkorom szeretett helyszíne ez, ahol (csakúgy, mint Ilka) kisgyermeki naivitással szembesültem a körülöttem élők keserédes és viszontagságokkal teli élettörténeteivel. A háború még nem csupán emlék volt: ott élt szüleim, nagyszüleim és szomszédaim emlékezetében, sőt... 1945 után sem vált a rettegés az ágyútűz martalékává. Lévén szó az ötvenes évekről, általános volt a nincstelenség, s az emberek sosem tudhatták, mikor és kiért érkeznek majd a fekete autók sötétruhás angyalai. A völgy nyolc-tíz családjának hétköznapi életét ismerhetjük így meg. Létező családok, valós személyiségjegyek, visszaemlékezések és bekövetkezett sorstragédiák. Meseszerűen...

- Boldogsággal és félelmekkel tarkított időszak volt ez az akkori emberek életében. Egy ilyen világban mégis miből táplálkozhatnak a meseelemek?

- Sokat tűnődtem, milyen korú is legyen a két főszereplő, Ilka és Ferike: legyenek elég tapasztaltak ahhoz, hogy jól lássák az őket körülölelő világ maró fájdalmát, a felnőttek, sőt, saját szüleik hibáit, ám kellően fiatalok, megvezethetők, hogy a gyermekkorban oly meghatározó mesevilágot se hagyják még teljesen a hátuk mögött. Ebből a kettősségből táplálkoznak a fejezetek mesés momentumai: a fekete angyalokként megjelenő ÁVH-sok, vagy az iskolások ünnepi előadását megmentő, csillagot cipelő angyalka. A szörnyű igazságokat a gyermekek álomvilágból táplálkozó, mosolyogtató élet- és helyzetértékelése burkolja be. Groteszk kettősség. A világ is groteszk volt.

- A történetet tehát felfoghatjuk önéletrajzi ihletésű, meseelemekkel gazdagon átszőtt kis helyi korrajznak is?

- Bár naivság lenne ezt a kisregényt hazánk egyik legnagyobb látványosságához hasonlítani, de kicsit olyan, mint a Feszty-körkép: egészében is szemrevaló látvány, de egyes részletei is képesek önálló életet élni. Igazából egy jól összefésült novellafüzér, amelynek szemecskéi családok történetein keresztül adják vissza az akkori kor jellemző momentumait. Ahogyan Domokos Mátyás, kritikusom és mentorom fogalmazott: vérbeli novellista vagyok. E mondat meghatározó számomra. Az idő könyörtelensége miatt sajnos nem tudtam találkozni a magyar irodalom olyan egyéniségeivel, akikkel mentorom igen: Weöres Sándorral vagy József Attilával még kezet is rázott, sőt, véleményezte munkásságukat. Ahogyan haláláig az enyémet is. Persze, vannak olyan kritikusaim, akik szerint mesét sem kellene többet írnom, mivel túlságosan tanítani akarok a történeteimmel. Negyven évnyi tanítói munka után egyvalamit állíthatok: nem kell alábecsülni a gyerekeket! Ők fiatalon át tudják élni a szép képeket, azonosulni tudnak a szereplőkkel, értik a párhuzamokat és az analógiákat, s ilyenformán képesek is értelmezni egy-egy komolyabb történet mondanivalóját. S bár ezt az élményvilágot igyekeztem átadni a Hamvadó időben is, a történet igazából nem meseregény.

- Homályba burkolózó, félelmekkel teli világot választott új története helyszínéül. A tanulságos sztorit mesés köntösbe öltöztette, biztos benne, hogy a fiatalabb generációra is olyan hatással lesz a könyv, mint amit el szeretne érni vele? Képes lesz vele tanítani?

- Az általános iskolásokat szerintem megrémíti a száznegyven oldalnyi írás. Egy dolgot azonban ígérhetek: egy olvasni szerető tizenöt-tizenhat éves biztosan jókedvűen merül majd el a gyermeki történetek szövevényes gondolatmenetében. Akik pedig fiatal vagy idős fejjel végigélték e világot, egy aha-élménnyel lesznek gazdagabbak.

- Nem tudom megmondani. Egyszer csak úgy éreztem, írnom kell: az álmaimból egy napló született, amelynek történetei novellákká terebélyesedtek. Közben megírtam első meseregényemet, s nagy örömömre kislányom is megszületett. Érdekes, de ekkor, 1991-ben jött az áttörés: Függönyön innen és túl című novellám után fedeztek fel igazán. Ekkor, huszonöt évnyi ábrándozó késedelem után sikerült megvalósítanom egyik gyerekkori álmomat, amelyből szerencsére mind a mai napig nem ébredtem fel.

- Szerencsénkre, hiszen a napokban mutatta be legújabb könyvét, a Hamvadó idő című regényét. Két évvel ezelőtt már olvashattunk öntől egy verset ugyanezzel a címmel. Műfajilag és tartalmilag is eltérőek az alkotások, az egybeesés csak a véletlen műve?

- Amikor elkezdtem írni a könyvet, sokat gondolkoztam azon, milyen címmel is illethetném. A versnek egyszerű volt címet találni, hisz tömörsége miatt tálcán adta magát a kulcsmondat: a hamvadó idő metaforája jól jelenítette meg nagymamám szürke, összetört, s gyászba boruló alakját. A novellákkal és a regényekkel nehezebb dolga van az embernek. Legalábbis nekem... Egy nagyobb lélegzetvételű írásban szerteágazóbb gondolatkörök követik egymást. Ám ahogy belemélyedtem emlékeimbe, s a történet fonala kezdte irányítani a kezemet, már könnyű dolgom volt: a regény Mamókája a nagymamám, aki egy rég elmúlt időben, s egy hamuszürke homályba burkolózó világban igyekszik elkalauzolni kisunokáját, Ilkát, s barátját, Ferikét.

- Ezek szerint a történet nem csupán fikció, hanem valós élményekből táplálkozik?

- Így igaz! A történet az ötvenes években, az Ózd melletti aprócska Szenna-völgyben játszódik. Születésem és gyermekkorom szeretett helyszíne ez, ahol (csakúgy, mint Ilka) kisgyermeki naivitással szembesültem a körülöttem élők keserédes és viszontagságokkal teli élettörténeteivel. A háború még nem csupán emlék volt: ott élt szüleim, nagyszüleim és szomszédaim emlékezetében, sőt... 1945 után sem vált a rettegés az ágyútűz martalékává. Lévén szó az ötvenes évekről, általános volt a nincstelenség, s az emberek sosem tudhatták, mikor és kiért érkeznek majd a fekete autók sötétruhás angyalai. A völgy nyolc-tíz családjának hétköznapi életét ismerhetjük így meg. Létező családok, valós személyiségjegyek, visszaemlékezések és bekövetkezett sorstragédiák. Meseszerűen...

- Boldogsággal és félelmekkel tarkított időszak volt ez az akkori emberek életében. Egy ilyen világban mégis miből táplálkozhatnak a meseelemek?

- Sokat tűnődtem, milyen korú is legyen a két főszereplő, Ilka és Ferike: legyenek elég tapasztaltak ahhoz, hogy jól lássák az őket körülölelő világ maró fájdalmát, a felnőttek, sőt, saját szüleik hibáit, ám kellően fiatalok, megvezethetők, hogy a gyermekkorban oly meghatározó mesevilágot se hagyják még teljesen a hátuk mögött. Ebből a kettősségből táplálkoznak a fejezetek mesés momentumai: a fekete angyalokként megjelenő ÁVH-sok, vagy az iskolások ünnepi előadását megmentő, csillagot cipelő angyalka. A szörnyű igazságokat a gyermekek álomvilágból táplálkozó, mosolyogtató élet- és helyzetértékelése burkolja be. Groteszk kettősség. A világ is groteszk volt.

- A történetet tehát felfoghatjuk önéletrajzi ihletésű, meseelemekkel gazdagon átszőtt kis helyi korrajznak is?

- Bár naivság lenne ezt a kisregényt hazánk egyik legnagyobb látványosságához hasonlítani, de kicsit olyan, mint a Feszty-körkép: