Levelek Nórinak

Beszéljünk egy kicsit a mai ember hozzáállását jellemző, egyik nagyon izgalmas mentális kérdésről, a veszteségkerülésről. A legtöbbször ez mozgat bennünket a különböző döntések meghozatalában! Sokszor még a látszólag nyerészkedni akaróban is ez munkál. Általában, ha pénzről van szó, az ember nem semleges a várható kockázatokat illetően, függetlenül attól, mekkora tétet, mekkora összeget tesz fel egy-egy akciója során. Az akciótól várható nyereséget, vagy veszteséget ki-ki valóságismerete, a valószínűség megítélése terén elsajátított tudása, képessége szerint ítéli meg. Ezért mondjuk azt, hogy senki semtanúsít semleges magatartást, ha a pénzéről van szó. Minden ilyen döntésnél lényeges szempont, hogy az akcióba belépő, nevezzük egyszerűen befektetőnek, mihez viszonyít, amikor eldönti, hogy beszáll, pénzt tesz egy ügyletbe.

Befektetőként általában érzékenyebbek vagyunk akkor, ha pillanatnyi helyzetünkhöz képest veszteségre,vagy arra is számíthatunk. Ezért van az, hogy sokan nem akarnak, mernek befektetni, inkább igyekeznek megőrizni a meglévő helyzetet. Az emberek többségénél a lehetőségek megítélésében nagyobb súllyal esnek a latba az esetleges veszteségek, mint a remélt nyereség. Két lehetőség közötti választás során,ha ugyanakkora különbség két hátrány között áll fenn,jobban befolyásol bennünket, mint két előny között van azonos különbség. A helyzetünk romlását előre vetítő szempontok többet számítanak, mint a helyzet javulásával kecsegtetők. Éppen ezért szokták a „hozzáértők” úgy összerakni az ismertető anyagokat, hogy inkább az előnyöket emelik ki, és a hátrányokat pedig lekicsinyelve, elbagatellizálva jelenítik meg.Mindezek ellenére a mostani viszonyok sok embert csábítanak el! Az ilyen átmeneti, formálódó társadalmakban a meggazdagodni vágyás sokakat eltérít a reális mérlegeléstől, a járványként terjedő „kis kockázat, nagy haszon” trükkös kommunikációja gyakran még tapasztalt, korosabb embereket is képes elszédíteni.

A veszteségkerülésnek azonban vannak az egyének személyes veszteségein túlmutató, társadalmi szempontból nagyon utálatos megnyilvánulásai is! Alapvetően azt mondhatjuk, hogy amikor a másoknak, a közösségek okozott kár nem érzékelhető közvetlenül, az egyén szívesen előnyben részesíti a saját kisebb-nagyobb hasznát, kényelmét, törekszik a kiadásainak csökkentésére, ami szintén a veszteségkerülés egyik formája. Például, hiába szólítják fel a hatóságok a lakosságot a tömegközlekedés igénybe vételére, ha csak nem helyezik kilátásba a büntetést, sokan tartják jogosnak, bocsánatos bűnnek a saját gépkocsival történő utazást. A tömegközlekedésben a jegyvásárlás elmulasztása nemzeti sport számba megy! A bliccelést még azok is gyakran bocsánatos bűnnek, apró csínytevésnek, tartják, akik jeggyel utaznak.Az adót trükkösen csökkenteni, adót csalni, szintén nem számít nagy bűnnek a társadalom széles rétegei szerint. Az adócsalás általánosan elfogadottabb, mint a lopás. De miért? Mert a lopás konkrét személyt károsít meg, amit mindenki könnyen átérez. A szegény asszonytól ellopott pár száz, ezer forintot tartalmazó pénztárca jobban megfogja az ember lelkét, súlyosabbnak ítéli.Az ilyen veszteséget jobban átérzi az ember, viszont az adócsalást nem érzékeli konkrét kárként. Míg az egyén szempontjából a meg nem fizetett adó veszteségkerülés, addig a közösség oldaláról nézve ez a többi ember megkárosítása, bárhogy szépítjük is a dogot.

A marylandi egyetem tanárának, Mancur Olsonnak, A kollektív cselekvés logikája című, 1965-ben megjelentetett munkája nyomán a közgazdaság-tudományi szakirodalom Potyautas–jelenségnek nevezi az egyéni haszon maximalizálására és a hozzájárulás minimalizálására, a veszteségkerülésre törekvő magatartást.A közösség által előállított javakból való részesedés hozzájárulás nélkül, vagy a hozzájárulás mértékét minimalizálva akkor válik követendő magatartássá az egyén számára, ha megítélése szerint több haszna, nagyobb előnye származik ebből, mint ha részt venne a javak előállításában. Olson többek között azt fogalmazta meg, hogy „a csoport vonzereje nem pusztán a csoporthoz tartozás tényében rejlik, hanem abban, hogy a csoporthoz való tartozás révén bizonyos előnyökre lehet szert tenni.”Ha nincs előnyöm valamiből, nem akarok a csoporthoz tartozni.Inkább magam hasznát keresem, és ha nekem több pénzem marad, jobban élek, többet utazhatok. Ahol a környezetben sokan élnek az előnyszerzésnek ezzel a formájával, még kevésbé okoz lelkiismeret furdalást annak, aki ezt megengedi magának. Az „új gazdagok”, mondják rájuk, inkább irigykedve, mint elítélőleg, és ez a baj! Meg is lehetne őket vetni! Szeretettel:

Zsiros Mária - Menyhárt Ferenc