Öngyilkosok sétánya

Hajnal. A meleg még ki van radírozva a napból, de az éjszaka végre szakadozik. Ahogy a fű taposódik a lábaim alatt a köd beszippantása nyirkos lendületet kölcsönöz nekik. Fák állnak az út partján; a folytonos alvás - vagy ébrenlét- jelképei. Sem álomvilág, sem valóság, mintha két dimenzió egyesülései és határai lennének. Menedékek mindazoknak, akik közéjük szorultak.Furcsa, ha hátra nézek, csak a homályba kebeleződő aszfaltot látom szalaggá, majd csíkká vékonyodva. Előttem hasonló kép bontakozik darabjaira, de érzem, hogy van ott nekem egy cél. Két oldalt végtelen erdő vonyít némán a sárképző időbe. Ha jól számolom, úgy egy napja sétálok, megállásokkal egybevéve, mégsem érzem az idő múlását. Mennem kell. Hívnak a jóllakott hangok pite morzsákkal a fogukon. Enni akarok én is. A pite jó, finom.

Bal oldalt egy ösvény szembesíti magát velem, arra vár, hogy kövessem. Ezért én jobbra fordulok. A hideg akár egy penge, a csontomig döfődik. Hanyag szeretettel veszem fel a földi levélőzön egyikét. Tudom, figyelik a mozdulataim és érzik a remegésem. Az a belső szervem, mely általában dobog, most sűrűbben végzi a feladatát. Mint amikor az ember nagyon örül, vagy nagyon fél. Jól esne egy méternél távolabb látni. Akkor talán tudnám merre vonulok.

Árnyék suhan el mellettem. Beszélek hozzá - ki vagy, mit akarsz?-, de a felelete a ködbe fullad. Búsan felnevetek felszorzódó félelmemen. A levegő megnyilvánulása szurkálva szuggerál egy felbecsülhetetlen gondolat felé: menekülj! Közel van és hiába a vágtázás, ő közel marad. Hány év tapasztalata, mennyi emlék fog most eltűnni egy pillanat alatt. Szaglódom a levegőben, nem futok.Megnyugodtam. Minden fa mozdulattá válik. Az összes csak felém szenderül, mintha párna lennék, rám hajtódnak. Jé! Az egyik gally az orrom elé tolakszik. Bársonyosan rücskölődő felülete tűhegyben végesül. Olyan szép, olyan jó. Bámélkodva figyelem a mellkasomba nyomulását. A vérem kibontakozását, levelekre buggyanását. Újabb döfés, még egy és még egy. Így helyes, hisz mi is ezt tesszük. Lehullok a lebbenők közé.

Már nem is fáj.

Bal oldalt egy ösvény szembesíti magát velem, arra vár, hogy kövessem. Ezért én jobbra fordulok. A hideg akár egy penge, a csontomig döfődik. Hanyag szeretettel veszem fel a földi levélőzön egyikét. Tudom, figyelik a mozdulataim és érzik a remegésem. Az a belső szervem, mely általában dobog, most sűrűbben végzi a feladatát. Mint amikor az ember nagyon örül, vagy nagyon fél. Jól esne egy méternél távolabb látni. Akkor talán tudnám merre vonulok.

Árnyék suhan el mellettem. Beszélek hozzá - ki vagy, mit akarsz?-, de a felelete a ködbe fullad. Búsan felnevetek felszorzódó félelmemen. A levegő megnyilvánulása szurkálva szuggerál egy felbecsülhetetlen gondolat felé: menekülj! Közel van és hiába a vágtázás, ő közel marad. Hány év tapasztalata, mennyi emlék fog most eltűnni egy pillanat alatt. Szaglódom a levegőben, nem futok.Megnyugodtam. Minden fa mozdulattá válik. Az összes csak felém szenderül, mintha párna lennék, rám hajtódnak. Jé! Az egyik gally az orrom elé tolakszik. Bársonyosan rücskölődő felülete tűhegyben végesül. Olyan szép, olyan jó. Bámélkodva figyelem a mellkasomba nyomulását. A vérem kibontakozását, levelekre buggyanását. Újabb döfés, még egy és még egy. Így helyes, hisz mi is ezt tesszük. Lehullok a lebbenők közé.

Már nem is fáj.

Bal oldalt egy ösvény szembesíti magát velem, arra vár, hogy kövessem. Ezért én jobbra fordulok. A hideg akár egy penge, a csontomig döfődik. Hanyag szeretettel veszem fel a földi levélőzön egyikét. Tudom, figyelik a mozdulataim és érzik a remegésem. Az a belső szervem, mely általában dobog, most sűrűbben végzi a feladatát. Mint amikor az ember nagyon örül, vagy nagyon fél. Jól esne egy méternél távolabb látni. Akkor talán tudnám merre vonulok.

Árnyék suhan el mellettem. Beszélek hozzá - ki vagy, mit akarsz?-, de a felelete a ködbe fullad. Búsan felnevetek felszorzódó félelmemen. A levegő megnyilvánulása szurkálva szuggerál egy felbecsülhetetlen gondolat felé: menekülj! Közel van és hiába a vágtázás, ő közel marad. Hány év tapasztalata, mennyi emlék fog most eltűnni egy pillanat alatt. Szaglódom a levegőben, nem futok.Megnyugodtam. Minden fa mozdulattá válik. Az összes csak felém szenderül, mintha párna lennék, rám hajtódnak. Jé! Az egyik gally az orrom elé tolakszik. Bársonyosan rücskölődő felülete tűhegyben végesül. Olyan szép, olyan jó. Bámélkodva figyelem a mellkasomba nyomulását. A vérem kibontakozását, levelekre buggyanását. Újabb döfés, még egy és még egy. Így helyes, hisz mi is ezt tesszük. Lehullok a lebbenők közé.

Már nem is fáj.

Árnyék suhan el mellettem. Beszélek hozzá - ki vagy, mit akarsz?-, de a felelete a ködbe fullad. Búsan felnevetek felszorzódó félelmemen. A levegő megnyilvánulása szurkálva szuggerál egy felbecsülhetetlen gondolat felé: menekülj! Közel van és hiába a vágtázás, ő közel marad. Hány év tapasztalata, mennyi emlék fog most eltűnni egy pillanat alatt. Szaglódom a levegőben, nem futok.Megnyugodtam. Minden fa mozdulattá válik. Az összes csak felém szenderül, mintha párna lennék, rám hajtódnak. Jé! Az egyik gally az orrom elé tolakszik. Bársonyosan rücskölődő felülete tűhegyben végesül. Olyan szép, olyan jó. Bámélkodva figyelem a mellkasomba nyomulását. A vérem kibontakozását, levelekre buggyanását. Újabb döfés, még egy és még egy. Így helyes, hisz mi is ezt tesszük. Lehullok a lebbenők közé.

Már nem is fáj.

Árnyék suhan el mellettem. Beszélek hozzá - ki vagy, mit akarsz?-, de a felelete a ködbe fullad. Búsan felnevetek felszorzódó félelmemen. A levegő megnyilvánulása szurkálva szuggerál egy felbecsülhetetlen gondolat felé: menekülj! Közel van és hiába a vágtázás, ő közel marad. Hány év tapasztalata, mennyi emlék fog most eltűnni egy pillanat alatt. Szaglódom a levegőben, nem futok.Megnyugodtam. Minden fa mozdulattá válik. Az összes csak felém szenderül, mintha párna lennék, rám hajtódnak. Jé! Az egyik gally az orrom elé tolakszik. Bársonyosan rücskölődő felülete tűhegyben végesül. Olyan szép, olyan jó. Bámélkodva figyelem a mellkasomba nyomulását. A vérem kibontakozását, levelekre buggyanását. Újabb döfés, még egy és még egy. Így helyes, hisz mi is ezt tesszük. Lehullok a lebbenők közé.

Már nem is fáj.

Már nem is fáj.

Már nem is fáj.