Fontos meccs

2024.04.07. 09:00

Az újabb bravúr reményében fogadja a DFC az MTK-t

Az előző fordulóban a Bonyhád-Majos ellen elért idegenbeli bravúros győzelem után vasárnap 16 órakor hazai pályán folytatja az NB III-as labdarúgó bajnokság küzdelmeit a Dunaújváros FC együttese. Az FC Dunaföldvár pedig a Gárdony-Agárdi Gyógyfürdő vendége lesz.

Gallai Péter

Kozma Bálinték jó hangulatban készülhettek a meccsre

Fotó: Laczkó Izabella

A dél-nyugati csoport 23. fordulójában ezúttal az MTK Budapest II. lesz a riválisa Szepessy Róbertéknak, akinek pazar, ollózós góljával nyerte meg előző mérkőzését az együttes. 

Ezzel pedig a sereghajtó beérte az előtte lévő két csapatot, egy újabb sikerrel pedig még egy óriási lépést tehetnének a kiesés elkerüléséért vívott harcban.

A holtversenyben utolsó DFC-től tíz pontra lévő, jelenleg nyolcadik MTK jól kezdte az idei évet, hiszen zsinórban megnyert három meccset, utána azonban csak döntetlenre futotta az alsóházi Fehérvárral, legutóbb pedig a bajnoki címért küzdő Iváncsától kaptak ki 3–0-ra. A DFC erre az újabb sorsdöntő meccsre tehát sokkal jobb hangulatban készülhet, ami reméljük, a pályán is megmutatkozik majd újabb pontok formájában.

Az FC Dunaföldvár a PTE-PEAC legyőzésével – amivel szívességet tettek a DFC-nek is –, ismét fellépett a dobogóra, sokadjára helyet cserélve a Nagykanizsával. Varga Balázs csapata tavasszal eddig az egy győzelem, egy vereség sormintát követte, az előző sikerük után a Gárdony-Agárdi Gyógyfürdő otthonában azonban szakítanának ezzel vasárnap. Főleg, hogy az üldözővé vált Kanizsa alsóházi csapattal játszik.

A 23. forduló további párosítása: Fehérvár II. – Iváncsa, Mohács – Bonyhád-Majos, Kaposvári Rákóczi – Ferencváros II., Érd – Szekszárd, Szentlőrinc – Paksi FC II., PTE-PEAC – Nagykanizsa.

A bajnokság állása

H. CsapatM.Gy.D.V.LG.KG.GK.P.
1.IVÁNCSA KSEIVÁNCSA KSE22191261164558
2.SZENTLŐRINCSZENTLŐRINC22175060164456
3.FC DUNAFÖLDVÁRFC DUNAFÖLDVÁR22133643271642
4.FC NAGYKANIZSAFC NAGYKANIZSA22125555322341
5.KAPOSVÁRI RÁKÓCZI FCKAPOSVÁRI RÁKÓCZI FC22108439231638
6.FERENCVÁROSI TC II.FERENCVÁROSI TC II.22114733191437
7.PAKSI FC II.PAKSI FC II.2292114747029
8.MTK BUDAPEST II.MTK BUDAPEST II.227783235-328
9.BONYHÁD-MAJOSBONYHÁD-MAJOS2272132240-1823
10.GÁRDONY-AGÁRDI GYÓGYFÜRDŐGÁRDONY-AGÁRDI GYÓGYFÜRDŐ2265114055-1523
11.ÉRDI VSEÉRDI VSE2265112947-1823
12.MOHÁCSI TE 1888MOHÁCSI TE 18882255122437-1320
13.FEHÉRVÁR FC II.FEHÉRVÁR FC II.2254132748-2119
14.PTE-PEACPTE-PEAC2246121536-2118
15.SZEKSZÁRDI UFCSZEKSZÁRDI UFC2246122042-2218
16.DUNAÚJVÁROSDUNAÚJVÁROS2246121946-2718

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában