Hatvan méterről talált be a Szentlőrinc

2023.09.04. 11:10

Oda a Dunaföldvár veretlensége

Az NB III Dél-Nyugati csoportjának hatodik fordulójában vasárnap délután hazai környezetben lépett pályára az FC Dunaföldvár együttese. Az újonc földváriak ellenfele a tavaly még NB II-es Szentlőrinc gárdája volt.

Gróf András

Méltó ellenfele volt a tavaly még NB II-es Szentlőrincnek az újonc FC Dunaföldvár

Fotó: Szabone Zsedrovits Eniko

Sokáig nem született gól a mérkőzésen, de a nézők nem unatkoztak. Mindkét csapatnak voltak gólszerzési lehetőségei, de egyik gárda sem tudott előnyt kicsikarni. Ugyan a találkozó nem volt magas színvonalú, de a küzdelem kárpótolta a nézőket. Sokáig úgy tűnt, hogy döntetlen lesz a végeredmény, de egy nem mindennapi találat után a vendégek szerezték meg a győzelmet. A nyolcvanadik percben Keresztes Bence a saját térfelén állva észrevette, hogy a földváriak kapusa előrébb merészkedett, így jó hatvan méterről a kapuba ívelt (1-0). A hátralévő időben a vendégek rutinosan tartották az eredményt, amivel megerősítették a második helyüket a tabellán. A dunaföldvári együttes pedig vereségével lecsúszott a bajnoki dobogóról.

FC Dunaföldvár – Szentlőrinc 0-1 (0-0)

Dunaföldvár FC Sporttelep, 300 néző. Vezette: Kakuk Szabolcs (Jakab B., Aczél P.).

FC Dunaföldvár: Vukman – Görög, Molnár S., Horváth A. (Károly B. a 92. p.), Kun L., Fröhlich Roland (Szedmák a 92. p.), Bartha L., Dorogi R. (Pleszkán a 83. p.), Tóth Á. (Tóth M. a 68. p.), Gál Sz., Keringer. Vezetőedző: Varga Balázs.

Szentlőrinc: Héninger – Miklós P., Keresztes, Tamás L., Kiss-Szemán, Múcska (Kesztyűs M a 71. p.), Havas, Medgyesi, Grabant, Kiss K. (Németh M. a 75. p.), Rétyi (Szabó Z. a 86. p.). Vezetőedző: Pichler Gábor.

A vasárnap délutáni mérkőzések eredményei: Bonyhád-Majos - Iváncsa KSE 2-3, Szekszárdi UFC - Mohácsi TE 1888 1-2, FC Nagykanizsa – Érdi VSE 4-0, Gárdony-Agárdi Gyógyfürdő - PTE-PEAC 4-0.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában