Vezetik az alsóházat

2023.04.02. 18:40

Győzelme után élre állt a Dunaújváros Futsal

Különleges izgalmakat ígért a férfifutsal NB II. nyugati csoport alsóházának pénteki mérkőzésén a holtversenyben éllovas Tihany és Dunaújváros rangadója a rác­almási sportcsarnokban.

Balogh Tamás

Villám Balázsék magabiztos sikert arattak

Fotó: Szabóné Zsedrovits Enikő

A csoportban a gyengébb csapatoknak a bennmaradás a cél, az erősebbek maguknak találnak egyet, de legalább ebben a kevésbé elegáns helyzetben élen akarnak végezni. A péntek esti páros az utóbbiakhoz tartozik. A tihanyiak betegségek, az újvárosiak a kezdeti nehézségeik miatt kerültek ide, mai tudásuk alapján a felsőházban is megállnák helyüket. 

Dunaújváros Futsal– Tihanyi FC 5–2 (2–0) 
DF: Cseresnyés – Ivacs, Csányi, Németh, Vincze. Csere: Tóth Sz., Fekete, Villám, Szedmák, Tóth Á., Varga, Kiss, Paget. Edző: Tóth Árpád. 

Az első percek a vendégeké voltak, a magára ébredő hazai csapat viszont Varga révén megszerezte a vezetést, Németh pedig a nyugodt szünetet hozta a csapatának. A folytatás is remekül kezdődött, Csányi, illetve ismét Varga parádés góljaival magabiztossá tette a vezetést. A hajrára az öt a négy elleni harcmodort választó Tihany nem a legfiatalabb játékosuk, a kapus Schmidmajer remek sprintjei, valamint Horváth és Szűcs lesipuskás találataival ébresztőt fújt a hazaiaknak. Németh aztán meglőtte a második gólját is, és ezzel beállította a végeredményt az utolsó percben. 

Jó kis meccs volt! Ezúttal a vendégek játszottak rövidebb kispaddal, de amit lehetett, megtettek. Nehezen kiismerhető módon, de rendre veszélyeztették az újvárosi kaput. 
A hazaiak? Egy szerethető alakulat, lassan megszoktuk, hogy későn ébredősen kezdenek, és amikor már egy kicsit magukra találnak, egészen szép játékot mutatnak be. Meglövik a góljaik egy részét, és akkor megtalálják a módját, hogy megsegítsék az ellenfelüket is. Kihagyott, vagy benézett helyzetekkel. A győzelmük ezekkel együtt, most is imponáló lett. 
Tóth Árpád arra a felvetésre, hogy ez könnyű mérkőzés volt-e, így válaszolt: – Olyan nincs, csak akkor válhat azzá, amennyiben a csapat tesz érte. Egy jó ellenféllel találkoztunk, de szerencsére most jól játszottak a fiúk. Azt gondolom, hogy megérdemelten nyertük meg a találkozót. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában