Kézilabda

2022.04.01. 20:15

Újabb négypontos meccs

A női kézilabda-bajnokság 20. fordulójában ismét rangadó vár a DKKA együttesére, ezúttal vasárnap 16 órától az MTK Budapest otthonában. E két pont megszerzése is nagyon fontos lenne a közvetlen riválissal szemben, amely nem a legjobb periódusában van.

Gallai Péter

2022.02.19. DKKA-Budaörs felnőtt női kézilabda mérkőzés Dunaújváros sportcsarnok fotós: Szabóné Zsedrovits Enikő SzZsE Dunaújvárosi Hírlap DH

Fotó: Zsedrovits Eniko

Az Érddel szemben megnyert hazai találkozó után annak az MTK-nak lesz a vendége Vágó Attila csapata, amelyet a szezonban már kétszer hazai pályán, a bajnokságban és a Magyar Kupában is felülmúltak. Előbbiben ősszel 25–23-ra nyertek, utóbbiban januárban 28–26-ra. 

Vágó Attila a lányokkal vasárnap a harmadik győzelmet is meg akarja szerezni riválisa ellen Fotó: Szabóné Zsedrovits Enikő/Dunaújvárosi Hírlap

– Éppen azt mondtam a lányoknak, hogy ha kétszer már megcsináltuk, harmadjára is meg tudjuk verni őket. Természetesen nem szabad lebecsülni őket, vagy a korábbi eredményekből kiindulni, mert jó csapatról van szó, komoly átlövőkkel, jó irányítókkal. Igaz, nincsenek jó formában, az edzőváltás óta voltak meglepő eredményeik, hétfőn például Fehérváron kaptak ki nagyon simán, tíz góllal. Nem hiszem, hogy még egy ilyen meccsük lenne, én már az egygólos sikerünknek is örülnék, mert persze ez a cél ezen a négypontos találkozón – mondta Vágó Attila a fővárosi csapatról, amely szerdán egy előrehozott mérkőzésen a Győrrel játszott, ott papírforma, 22–34-es vereséget szenvedett. 
 

A Kohász szakvezetője kitért az MTK kulcsemberére, a góllövőlista harmadik helyén 113 találattal álló Pál Tamarára. Az ő semlegesítése fontos lesz, hiszen az utóbbi három mérkőzésükön hét, hét és tizennégy gólt termelt. 
Vágó Attila dolgát nehezíti, hogy az Érd ellen Borgyos Panna sajkacsonttörést szenvedett a kezén, így hat hétre kiesett a csapatból. 
– Az utóbbi mérkőzéseken nagyon jól és gólerősen játszott, az érdi második félidőnek is ő volt az egyik nyerőembere. Ráadásul amúgy is kevesen voltunk a belső posztokon, bár mondhatom ez a megszokott, mert ritka, amikor nincsen hiányzónk. Ha már szóba került az Érd, azt a bajnokit háromszor kellett megnyernünk, remélem, vasárnap csak egyszer kell. Viszont annak örülök, hogy a széleken a helyzetkihasználás javult – tette hozzá. 
 

Az edző megjegyezte, eredetileg szombaton lett volna a meccs, de az MTK szerdai találkozója miatt átrakták vasárnapra. Ezt ők nem szerették volna, mégis így döntött a szövetség. Ellenben amikor a Kohász ugyanígy hét közben a kupában játszott, s a szombatra esedékes bajnokijukat szerették volna eltolni, ahhoz viszont nem járultak hozzá. Most a heti programjuk emiatt kicsit módosult, de nyilván a cél vasárnap is a győzelem. 
A játékhét eddigi eredményei. A 15. fordulóból elhalasztott mérkőzésen: Ferencváros – Alba Fehérvár 39–21. A 20. fordulóban: Érd – Debrecen 22–33. A további párosítás: Mosonmagyaróvár – Vasas, Szombathely – Alba Fehérvár, Budaörs – Kisvárda, Győr – Vác, Ferencváros – Siófok. 
 

A bajnokság állása

 1. Győr212100718-43642
2. Ferencváros181701567-40234 
3. Debrecen201604581-49132 
4. Vác181206567-52024 
5. Siófok191108584-57522 
6. M.magyaróvár191018593-56021 
7. Kisvárda19829484-50818 
8. DKKA198011523-56616 
9. MTK206410523-57316 
10. Fehérvár196211479-52714 
11. Budaörs195212495-58912 
12. Érd214017529-6478 
13. Vasas193016509-6326 
14. Szombathely192116487-6135 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában