Kézilabda

2022.01.12. 20:44

Most nagyot „dobbanthatnak”

Csütörtök este kezdődő férfikézilabda-Európa-bajnokságon a magyar válogatottól hazai pályán, ilyen szurkolói támogatás mellett a legjobb négy közé jutást is simán elképzelhetőnek tartja a sokszoros válogatott Törő Szabolcs, aki jelenleg a DKKA utánpótlásánál edzősködik.

Gallai Péter

Törő Szabolcs, a DKKA U15-ös csapatának edzője is sok nagy csatát megélt a válogatottal, most nagyon szurkol a fiúknak Fotó: Szabóné Zsedrovits Enikő / Dunaújvárosi Hírlap

Törő Szabolcs, a DKKA U15-ös csapatának edzője is sok nagy csatát megélt a válogatottal, most nagyon szurkol a fiúknak Fotó: Szabóné Zsedrovits Enikő / Dunaújvárosi Hírlap

A Dunaferr-nevelésű, Dunaújváros mellett a többi között a Pick Szegedben és a Tatabányában is játszó, látványos gólok specialistája közel százszor ölthette magára a címeres mezt pályafutása során. 

A 2011-es világbajnokságon például elképesztő gólt szerző – később a torna harmadik legszebb találatának választották – Törő lapunk megkeresésére nem sokat gondolkodva azt mondta, úgy érzi, a legjobb négy között is ott lehet majd a ma este 20.30 órakor Hollandia ellen rajtoló csapatunk. 

 

– Az, hogy húszezer ember tombol majd a fiúk mérkőzésein, nem kell mondani, mekkora pluszt jelent. Azért, ha visszanézzük az elmúlt éveket, minden ország, amelyik rendezője volt egy-egy világeseménynek, általában sokkal tovább jutott, mint remélte, azaz jobban szerepelt. A realitást vagy papírformát nézve, persze, vannak nálunk előrébb jegyzett válogatottak, a szövetség is ugye a legjobb nyolc közé jutást tűzte ki. Jó, ebben az első, meg a nyolcadik is benne van, ami szerintem ezer százalék, hogy meglesz, de én ebből is az élére várom őket, sőt, még egy érem is benne lehet ebben az Európa-bajnokságban. Amitől viszont kicsit tartok, hogy a parádés kezdősorunkat miként tudjuk majd cserélni, pihentetni. Viszont, amiben eddig szerencsésen alakult a sorsunk, az a koronavírus, hiszen látjuk, más válogatottaknál milyen problémákat okozott, okozhat. Mondjuk ez bármelyik gárda szereplését, esélyeit egyik pillanatról a másikra alaposan befolyásolhatja – tette hozzá. 

A már szóba került hangulatról a Dunaújvárosi Kohász KA U15-ös csapatának edzője azt mondta, egy hazai kontinenstorna biztosan nagy élményt jelent mindenkinek a pályafutásában. Az, hogy neki ez nem adatott meg, azért egyáltalán nem irigy a srácokra, akik közül többel még együtt játszott a Dunaferrben, vagy Szegeden, hanem inkább örül neki, hogy ilyen lehetőséget kapott a megfiatalított, tehetséges játékosokból álló válogatott. Most egy nagyot „dobbanthatnak”. 

 

Megjegyeztük, életkora alapján akár még ő is ott lehetne a pályán, de ezt a kérdést már régen lezárta. – Nekem az élet így hozta, és én mondtam harmincegy évesen, hogy már nem vállalom a válogatott szereplést. Mondjuk ennek egészségügyi oka, a térdem volt. Aztán, ahogyan idősödöm, minden megszépül, azaz nekem úgy volt kerek a pályafutásom, ahogy. Ami pedig a mostani csapatot illeti, óriási dolog és örök emlék egy ilyen esemény, főleg, ha egy csodálatos eredménnyel is zárul. Emlékszem, amikor Horvátországban szurkoltak húszezren, csak éppen ellenünk, az milyen pokoli volt. A közönség akarva-akaratlanul bele tud lovalni a győzelembe, ami hatalmas plusz. S azért azt se felejtsük el, hogy az esetleges kétes szituációkban azért a korábbi tapasztalatok alapján a játékvezetői ítéletek inkább a házigazdának kedveztek. Szóval bizakodó vagyok, várom a meccseket, és nagyon szurkolok majd a csapatnak – jegyezte meg. 

 

Garantált telt ház

Kocsis Máté, a Magyar Kézilabda Szövetség elnöke korábban Facebook-oldalán jelentette be, hogy teljes telt ház várja a válogatottat budapesti meccsein. Egyébként a zsúfolt program miatt nem volt idejük a fiúknak, hogy azon gondolkozzanak, milyen lesz 20 022 szurkoló előtt játszani az MVM Dome-ban a hollandok elleni nyitó meccsen. A csapat végül úgy döntött, szerdán nem utazik Budapestre, hogy az új arénában edzhessen. Minderről a szerdai sajtófélórán beszélt Gulyás István szövetségi kapitány és a válogatott öt játékosa. Gulyás az eseményen reagált arra a „jóslatra” is, hogy a dán Rasmus Boysen, a sportág egyik legismertebb és legfelkészültebb szakírója a döntőbe várja a magyarokat. – Nostradamus beszéljen belőle, nagy boldogság lenne! De sokat nem kell vele foglalkoznunk, tennünk kell a dolgunkat, hogy igaza legyen – mondta erről. A hollandokkal kapcsolatban elmondta, egyszerűen, de nagy iramban kézilabdáznak, s a pálya középső területét nagyon gyorsan játsszák át. Ezért kulcsfontosságú lesz a védelembe való visszarendeződés, illetve törekedniük kell arra, hogy a támadásaikat góllal fejezzék be. 

 

A legjobb négy között is ott lehet az együttes

Törő Szabolcs, a DKKA U15-ös csapatának edzője is sok nagy csatát megélt a válogatottal, most nagyon szurkol a fiúknak

Fotó: SzZsE

Ezek is érdekelhetik