Dunaújváros

2021.12.29. 20:00

Számos szép eredményt ért el az idei évben a DTSE gárdája

Az idei évben sok megsüvegelendő eredményt szállítottak a DTSE (Dunaújvárosi Triatlon Sport Egyesület) kötelékéhez tartozó amatőr sportolók. A helyi triatlonos klub a jövőben szakmai segítséget is kíván majd nyújtani az új belépőknek.

Szabó Szabolcs

A képet tekintve nem lesz gond az utánpótlással – remek közösséget alkot a DTSE Fotók: DTSE

A járványhelyzet az idei szezonban is részben átírta a triatlon-naptárt, ám a DTSE versenyzői ezúttal is remek helyezéseket értek el. Az egyesület eredményeiről és jövőbeli terveiről Kovács Flóriánt kérdeztük: 

Az egyesületből többen már most is edzői képzésben vesznek részt, ebből profitálhatunk a jövőben

 

Számos sikert értek el a DTSE versenyzői az idényben

Forrás: SPORTSHOT.DE

 

– Az ezt megelőző szezonhoz képest az idei idény már tervezhetőbb volt. Ekkor is sokszor szembesültünk a versenyek ide-oda tologatásával, ám az nagymértékben nem befolyásolta felkészülésünket. Az eredményeket látva elmondható, hogy szinte minden ­DTSE-tag előrelépett, fejlődött. Az országos versenyeken rendre kiváló helyezést ért el pl. Vadász Ildikó, Füzesy Dávid vagy Pötör Zoltán. 

Füzesy az idei évben is jó néhány érmet szerzett

Az országos duatlon-versenyeken is részt vettünk, és rendre jól szerepeltünk, előkelő helyezéseket hoztunk el. Külön kiemelném, hogy nem csak hagyományos triatlonklub vagyunk. A közösségünkhöz tartoznak terepfutók, ultrafutók és nyílt vízi úszók is. Ők is komoly hazai versenyeken értek el jó eredményeket. Büszkék vagyunk rájuk. Még a hazai viszonylatokat tekintve is kis egyesületnek számítunk, ám a közeljövőt tekintve számos fejlesztési célunk van. A tagságból többen is már most edzői képzésben vesznek részt, remélhetően e megszerzett tudást a ­DTSE keretein belül is kamatoztatják majd. Az utánpótlás-nevelés felé is szeretnénk nyitni, ám ehhez szükséges a fent már említett célzott fejlődés. Örömteli, hogy már most van olyan fiatal sportolónk, akire számíthatunk a jövőben. Szeretnénk nyitni, így várjuk a csatlakozókat. Bár a raktárunk ősszel elköltözött, az edzőtermünk a korábbi Bánki középiskola épületében van. Jó néhány egyesület képviselője is járt nálunk. Elismeréssel szóltak a mi kis bázisunkról. Sok munkánk van benne, építgetjük tovább, hogy a jövőben is minden igénynek megfeleljen. 

A helyi sportágválasztón a DTSE standja a Szalki-szigeten Fotók: DTSE

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában