A nyolcadik felnőttszezon vár a Dunaújvárosi Acélbikák védőjére

2020.07.17. 19:33

Hruby Gellért hosszabbított

Hruby Gellért, a Dunaújvárosi Acélbikák saját nevelésű jégkorongozója egy évvel meghosszabbította szerződését, ezt a klub vezetése tegnap hivatalosan jelentette be.

Agárdy Csaba

Fotó: ZSEDROVITS ENIKO

A 24 éves 198 centiméter magas, százkilós védő a nyolcadik felnőttszezonját kezdheti az Acélbikáknál. Pályafutása során csak a dunaújvárosi klubban szerepelt, bár az elmúlt hetekben felmerült, hogy a Schiller SC-hez igazol, de végül is maradt a játékos.

Volt már felnőttválogatott-kerettag, az U20-as nemzeti csapattal világbajnokságon is részt vett 2015-ben, két évvel ezelőtt pedig az U25-ös válogatottban is szerepelt egyszer, mindössze huszonegy évesen. A legutóbbi szezonban harminckét mérkőzésen lépett pályára, ami persze több is lehetett volna, de volt egy hosszan tartó, makacs sérülése.

Hruby Gellért eddig csak Dunaújvárosban jégkorongozott
Fotó: Zsedrovits Enikő/Dunaújvárosi Hírlap

Hruby Gellért – miután bejelentették, hogy a DAB-ban folytatja pályafutását – videóüzenetében annak adott hangot, hogy nagyon bízik abban, hogy a következő szezonban végig azt a teljesítményt tudják nyújtani, mint legutóbb az Erste Liga középszakaszában.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában