Egervári Sándor

2020.04.23. 21:06

Nagyszerű közösség, legszebb emlékek között ez a bajnoki cím

A város első és egyetlen futballban szerzett élvonalbeli bajnoki címét húsz esztendeje, az 1999/2000-es szezon végén, május 27-én, a szurkolói rendbontás miatt félbeszakadt bajnokin szerezte meg a Dunaferr együttese. Sorozatot indítunk, amelyben megszólalnak a szereplők, a két évtizeddel ezelőtti győztesek, a vezetőedzőtől kezdve, az ügyvezetőn át a masszőrig. Az első részben a sikerkovács, Egervári Sándor beszél a történésekről.

Horog László

Budapest 2001. július 2. A Hivatásos Labdarúgók Szervezete az idén is megszavaztatta tagjait a bajnoki esztendõ legjobbjairól. A 2000/2001-es idényben kimagasló teljesítményt nyújtó futballisták, edzõk és játékvezetõk a Hungest Hotel Griffben vehették át jutalmukat az Arany Ászok díjátadó ünnepségén. A képen: az év edzõje díjat Egervári Sándor (Dunaferr) kapta. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Fotó: Koszticsák Szilárd

Másfél éve szenvedett agyvérzést a korábbi szövetségi kapitány, a Dunaferr bajnokcsapatának szakvezetője, Egervári Sándor. Szellemileg ép, azonban bal oldalát alig tudja mozgatni, bottal közlekedik. A futball továbbra is érdekli, mérkőzésekre jár, valamint részt vállal az általa, valamint Halmai Gábor nevével fémjelzett helyi focisuliban.

– Sokakat meglepett, amikor 1999 nyarán Dunaújvárosba szerződött. A bajnok MTK-t hagyta ott az előző évben élvonalba kerülő újvárosiak kedvéért.

– Nem én akartam eljönni, engem onnan kirúgtak. Bár 19 pontos előnnyel nyertünk bajnoki címet, a vezetők közölték, nem hosszabbítják meg a szerződésemet, a következő szezonban már új koncepció mentén a holland Henk ten Cate irányítja a szakmai munkát. Megkerestek az újvárosiak, akikkel gyorsan megállapodtam. Gróf András ügyvezetővel tárgyaltam, minden kérésemet igyekezett teljesíteni, az elnökkel, Szabó Józseffel egyetértésben. Különösen utóbbi tett sokat a sikerekért, ő teremtette meg a feltételeket. Kevés jobb sportvezetővel találkoztam, mint ők. A klubnál barátokra leltem, mindig emberséget és tiszteletet kaptam.

Egervári Sándor a Dunaújvárosban töltött évek alatt, 2001-ben az év edzője díjat is megkapta
Fotó: MTI

– Az első meccsen kikaptak Debrecenben, aztán átszaladtak a mezőnyön. Gondolta, hogy ennyire egyszerű lesz minden?

– Dobogóra készültünk, de a szereplésünk mindenkit meglepett. Összesen 79 pontot gyűjtöttünk, 16 ponttal előztük meg a 63 pontot számláló MTK-t, a Vasas 61 egységgel zárt a harmadik helyen. Tökéletesen alakult minden.

– Akadtak mesés pillanatok a karrierjében. Hova helyezi a Fejérben töltött időszakot?

– A legszebb emlékek közé sorolom. Nagyszerű közösség alakult ki, családias volt a légkör, öröm volt ott élni és dolgozni. Otthon nem játszhattunk, a nemzetközi szereplésünk alkalmával autókonvojok indultak Győrbe, de nem csak a helyiek drukkoltak nekünk, mondhatom, az egész országban megkülönböztetett figyelemmel kísérték a szereplésünket. Amikor a két kollégámmal, Kenyeres Imrével és Pálinkás Andrással elkezdtük a munkát, tudtuk, nem az alapoktól kell építkezünk, a csapat magja adott volt, Tököli Attilával, Lengyel Ferenccel, az egy évvel korábban, a Ferencvárosból érkező Zavadszky Gáborral, de sorolhatnám a neveket. Néhány poszton kellett az erősítés. Úgy gondoltam, ha az MTK-tól sikerül elhoznunk pár játékost, akik emberileg és szakmailag is közel állnak az elképzeléseimhez, ütőképes csapatunk lesz. Ez be is következett. Érkezett Rabóczki Balázs, Orosz Ferenc és Molnár Zoltán, Nyíregyházáról Kiss György. Akkoriban kontinentális rekordot állítottunk fel, 44 bajnokin maradtunk veretlenek, a következő szezonra is átnyúlt a sorozatunk.

– A Tatabánya állította meg a menetelést Újvárosban, 2000 őszén, 5–2-es győzelemmel.

– Korábbi játékosom, Vincze István és Kiprich József remekelt, Pilu három gólt lőtt, nem is akármilyeneket. Mindkét játékost nagyra tartom, a nyolcvanas évek közepén együtt dolgoztunk a válogatottban, tíz évvel később Vinczével a ­BVSC-ben is, imádtam, hogy csibész és vagány. A nagy sorozatunk megszakadt, a ­meccs közben Pilu a góljai után kijött a kispadhoz, megjegyezte: „Mester, ezt a kis szőke gyereket nem kellene már lecserélni rólam, nem oldja meg a feladatot...” Kínomban csak nevettem, Molnár Zolira, a válogatott jobbhátvédre utalt. Bosszantott a vereség, de tudtam, egyszer minden sorozat megszakad.

– Abban a szezonban végül ezüstérmesek lettek, pedig sokáig vezettek, végül a Fradi két ponttal előzött. A következő idényben már sűrűsödtek a gondok, 4. helyen zártak, ön az MTK-hoz távozott. Ha nincsenek az anyagi problémák, talán még éveket marad az acélvárosban?

– Ez nem lehet, hanem biztos, mindig öröm volt belépni az öltözőbe. Visszatértem az MTK-hoz, bajnokok lettünk, majd jött néhány hónap a Vasasnál, rossz döntés volt, hogy elfogadtam az ajánlatot. Semmilyen feltétel nem volt adott a normális munkavégzéshez. Jött a kuvaiti munka, remek szerepléssel, ezüstéremmel, marasztaltak, azonban hívott haza a Győr. Az ETO előzőleg a kiesés ellen küzdött, nagy meglepetésre bronzérmesek lettünk, a következő évben rengeteg betegséggel és sérüléssel küzdöttünk, a középmezőnyben tanyáztunk, a tulajdonos türelmetlen volt, félszezonban megköszönte a munkámat. Az U20-as válogatott szakvezetője lettem, az egyiptomi világbajnokságon bronzérmesek lettünk, az egész ország szurkolt a csapatnak. Óriási siker volt, büszke is vagyok erre az időszakra, ehhez kellettek azok a nagyszerű fiatalok, akiket előzőleg Mezey György és Both József kiválasztott, utóbbi kezdte el velük a munkát, versenyeztette őket. Zánkán volt felkészítő tábor 33 játékosnak, ez volt az első Bozsik-program, amelyen én is részt vettem, minden posztra három játékost választottunk ki, Németh Krisztián, Koman Vladimir és a többiek itt bontogatták szárnyaikat. Sisa Tibor bronzéremig vezette a fiúkat a csehországi Eb-n, majd ő a Kispest vezetőedzője lett, holland irányítás alá került a gárda, de az eredmények elmaradtak, igent mondtam Kisteleki István MLSZ-elnök felkérésére. A kinevezésem után egy hónappal leültem a kispadra az afrikai vb-n.

– Aztán jött a felnőttválogatott, 2010-től 2013-ig, a remek eredményeket is hozó időszakot a Hollandia elleni, 8–1-es vereség zárta le. A lefújás után azonnal lemondott.

– Ilyen eredmény után ezt kellett tennem. Nyílt sisakkal futballoztunk, nem volt más lehetőségünk. Győzelemmel kijutottunk volna a 2014-es, brazíliai vb-re. Beleszaladtunk a késbe a világ egyik legjobb csapata ellen. Ha visszaállunk, szoros vereséggel megúszhattuk volna, de támadnunk kellett, próbálni nyerni. Csúnya lett a vége, előzőleg voltak remek győzelmeink. Érdekes ez, hiába szereztünk több pontot két sorozaton, mint az utánunk következő szakvezetők, mi mégsem voltunk ott világversenyen, a válogatott később kijutott a 2016-os, immár felemelt létszámú Eb-re. Ez persze semmit nem von le az utódaim érdemeiből, de jelzem, ha nincs a hollandiai, csúfos vereség, talán évekkel később is én irányítom az együttest, akár az Eb-n. De ez már nem derül ki. Mi a negyedik kalapban kezdtük a munkát és a második kalapba jutottunk, tehát sokat léptünk előre.

– Nyilván azóta is figyeli az eseményeket és szurkol a fiúknak.

– Természetesen. A későbbiekben is kijártam a válogatott meccseire, az agyvérzésemet követően sokáig nem. Tavaly ősszel, az Uruguay elleni találkozón ott voltam, csodálatos az új aréna, megérdemel a magyar futball egy ilyen impozáns létesítményt.

– Utoljára 2015 nyarán ült a kispadra, Diósgyőrben. Nem is szerepelt rosszul, mégsem folytatta a munkát.

– Hasonló hangulat uralkodott, mint Dunaújvárosban, Borsodban is imádják a focit. Nagyszerű volt ott dolgozni, az utolsó két fordulót leszámítva minden remekül alakult, az 5. helyen álltunk, aztán két vereséget követően lejjebb csúsztunk. Egy előzőleg kiesésre ítélt csapatot magabiztosan tartottunk az élvonalban Pisont Istvánnal. Ezzel búcsúztam az edzősködéstől, már ez is amolyan ráadás volt, nem készültem már a kispadra, de olyan kihívásnak találtam, amit nem volt szabad visszautasítani. Az új szezont nem kezdtem el, ugyanis anyagiak hiányában nem sikerült a keretet megerősíteni, nem akartam szenvedni a következő idényben.

– Másfél éve szenvedett agyvérzést. Azóta miként éli a hétköznapokat?

– Mozgássérült lettem. Szellemileg ép, viszont bottal járok, sántán közlekedek. Javul az állapotom, nem rohamosan, de haladok előre. Nem volt előzmény, augusztus 27-én rosszul lettem, a lányomék a szomszédban laknak, őt hívtam telefonon, szerencsére gyorsan jött a segítség. Az utolsó meccs, amit láttam, ősszel zajlott, a szülőfalum, Pomáz csapatát néztem, a megyei bajnokságban. Halmai Gáborral közösen működtetjük az Egervári-Halmai Focisulit. Járok meccsekre, edzésekre, Gabi jön értem, mindig jó érzés eltölteni néhány órát a pályán, a gyerekek között. Nagyon sok élményt adott a futball, élvonalbeli játékosként már megfogalmazódott bennem, edzősködni szeretnék. Jó edzőim voltak, ráadásul megvan az a képességem, hogy a játékosokkal jó kapcsolatot tudok kiépíteni, tudtam, az edzősködés nekem való. Még játszottam az NB I-ben az MTK-ban, közben végeztem a szakedzőit a TF-en.

– Mezey György pályaedzőjeként részt vett a mexikói vb-n, az utolsó világbajnoki szereplésünk során. Aligha gondolta, hogy utána évtizedek telnek el a sportvilág legnagyobb seregszemléje nélkül.

– Fiatal edző voltam, 32 éves, amikor Mezey mellé kerültem, 1982-ben. Érdekes ez, 34 év távlatából, a csapatorvos javaslatára még Mexikóban írtunk alá egy képeslapot mindannyian, azzal a megjegyzéssel, hogy mi még kijutottunk egy világbajnokságra. Nem adtam fel, hanem hazahoztam, őrzöm azóta is. Az egy különleges csapat volt, remek játékosokkal, komoly szakmai munkával, hatalmas impulzust adtunk a magyar labdarúgásnak. Három évig sikeresek voltunk, megvertük a hollandokat, németeket, brazilokat, sajnos a vb nem sikerült jól, sőt csúnyán sikerült. Már akkor éreztem, hosszú szünet következik. De ilyen hosszúra én sem számítottam.

– Mikor járt utoljára Dunaújvárosban?

– Hét éve, amikor díszpolgárnak választottak. Öt éve pedig elkezdték a szervezést, hogy a 2000-ben bajnoki címet nyert együttes tagjai újra találkoznak, de ez végül nem jött össze.

A negyedik vidéki klubként jutottak fel a csúcsra

A Nagyvárad, a Győri ETO és a Vác után negyedik vidéki klubként szerzett aranyérmet a magyar élvonalban a Dunaferr 2000-ben. Ekkor Dunaújváros immár futballban is a csúcsra ért, a női és férfikézilabda-, a röplabda- és jégkorong-sikerek mellett. A Dunaferr mögött az MTK Hungária és a Vasas végzett a dobogón.

A bajnok Dunaferr SE játékoskerete: Bita László, Cseke László, Dejan Milovanovic, Éger László, Jäkl Antal, Kiss György, Kóczián Ferenc, Komódi László, Lengyel Ferenc, Molnár Zoltán, Oleg Mozgovoi, Nagy Tamás, Igor Nichenko, Nikolov Balázs, Orosz Ferenc, Rabóczki Balázs, Rósa Henrik, Salamon Miklós, Tököli Attila, Zavadszky Gábor. Gólkirály: Tököli Attila (22).

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában