Imre Vilmos is kollégájával tart

2020.02.24. 20:10

Hivatalos, György László újra Balatonfüreden

A múlt héten jelentették be, hogy a szezon végén távozik a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia vezetőedzője, György László, és sportigazgatója, Imre Vilmos. Akkor még csak találgatások szóltak arról, hol folytatják pályafutásukat, egyes hírek szerint Balatonfüreden.

Gallai Péter

György László és Imre Vilmos még a DKKA sikereiért dolgozik Fotó: MK

Ez végül igaz lett, ugyanis a füredi klub vasárnap késő este bejelentette, a távozó Csoknyai István helyett György László irányítja nyártól a ­BKSE felnőtt­együttesét, aki hat esztendő után tér vissza a Balaton partjára. 2011-ben a Dunaferr SE férficsapatától érkezett és a korosztályos, junior, ifjúsági és serdülő alakulatok vezetője lett, számos játékosát magával víve Balatonfüredre.

György László és Imre Vilmos még a DKKA sikereiért dolgozik Fotó: MK

„Ő rakta le a mai napig élenjáró füredi utánpótlásképzés alapjait és vele érték el a fürediek az első utánpótlássikereiket. Nevéhez – a teljesség igénye nélkül – olyan fiatalok pályára állítása fűződik, mint Bánhidi Bence, Hornyák Péter, Győri Mátyás vagy Bóka Bende­gúz. A jelenlegi füredi felnőttkeretből hatan az ő junior bajnokai közül kerülnek ki. Nem véletlenül esett rá a választás. Olyan szakmai vezetőt kívántak a helyi kézilabda élére állítani, aki biztosíték arra, hogy a fiatal tehetségeket folyamatosan beépítik a felnőttek közé. Mondhatni a füredi tehetségek „készre szerelése” a felnőttcsapatban történjen” – áll a ­BKSE közleményében.

Ezúttal György László nem egyedül érkezik, vele tart a dunaújvárosi kézilabda szakmai sikereinek másik kovácsa, Imre Vilmos is. A klub honlapjának tájékoztatása szerint egyrészt György László mellett szerepet kap a felnőtteknél folyó szakmai munkában is, de fő feladatai a füredi utánpótláshoz kötik, ahol két fontos ponton is beszáll az akadémiai képzésbe. Egyrészt a kiválasztásnál és az alapok lerakásánál, a serdülők nevelésénél, másrészt követi fejlődésüket és javaslatot tesz, mikor kerüljenek fel a felnőttekhez, hogyan kapcsolódjanak be a nagyoknál folyó munkába. Vagyis, a fiatalok életének két lényeges pontján is szerepe lesz.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában