labdarúgás

2019.08.29. 21:48

Baracs, Mezőfalva – mindketten tovább a megyei kupában

A labdarúgó Fejér Megyei Kupa harmadik fordulóját szerdán este rendezték meg, ahol a körzetünkhöz tartozó csapatok pont egymás ellen játszottak.

Horváth László

A Mezőfalva tíz emberrel ikszelt a Nagykarácsony ellen, a Baracs az eredménytelen első félidős helyzetek és az ellenfél gólja után nagyobb szerencsével folytatta a támadásokat. A harcosabb hozzáállás és a fiatalok által diktált lendület sikeresen megfordította a mérkőzést.

Baracs – Adony 3–1 (0–1)

Baracs: Pék – Rezes (Juhász F.), Prókai, Badi B. (Balázs), Bartók, Nagy E. (Boros), Éliás, Badi K. (Lengyel), Juhász J., Kiss (Ásványi), Kőkuti.

Adony: Hamar – Tatár (Varga), Budai, Kovács J. (Vászon G.), Fábián (Kovács R.), Bro­schek, Vukajlovics (Nebucz), Bartók, Erdei, Kőkuti (Vászon Zs.), Hegedűs.

Az adonyi kapusnak a második félidőben volt több dolga Baracson
Fotók: Horváth László

Az első félidőben bőséges hazai támadások ellenére a középen kiugrasztott Erdei a labdát nagy szólóval vezette egészen a baracsi kapuig, majd a hosszú sarokba lőtt. A szünetig többször is eljutott a hazai gárda az adonyi tizenhatos környékére, de gól nem született. A pihenőt követően sokat cseréltek a házigazdák, amelynek az 55. percben lett eredménye. Egy szöglet utáni kipattanót rúgott be Nagy Erik. Az 58. percben újabb baracsi találatnak örülhettek a szurkolók, a szabadrúgásból beadott labdára érkezett Juhász J. egy remekbe szabott fejessel, 2–1. A 82. percben pedig a kapu előtti kavarodásból került a labda Prókai elé, aki kihasználva a zűrzavart, beügyeskedte a vendéglátók harmadik találatát is. Ezzel a Baracs megérdemelten léphet tovább a következő fordulóba. – A második félidőben jóval több helyzetet érvényesítettünk és a mérkőzés képe alapján is miénk volt a mezőnyjáték döntő fölénye. Ezen a találkozón is igyekeztünk a fiatalokra támaszkodni, beilleszteni őket a csapatba – mondta a baracsi tréner, Idei Szabolcs.

Mezőfalva – Nagykarácsony 2–2 (1–1)

Mezőfalva: Németh (Orosz), Somogyi (Kertész), Balogh I., Németh L., Bakos P. (Móricz), Horváth P. Mekota, Tonka (Horváth Zs.), Takács, Szili.

Nagykarácsony: Turi – Tábi (Szabó), Kovács D. (Wadolow­ski), Jeney, Brogyányi M., Halasi, Killer (Szűcs), Boros, Kovács R., Felföldi, Mohácsi.

A pirosban játszó Mezőfalva hatalmas szívvel egyenlített

Az első félidőben mindkét csapatnak adódtak helyzetei, amelyből egyaránt jutott találat Mezőfalvának és Nagykarácsonynak is. Először a hazai csapat zörgette a hálót a 8. percben Takács révén, majd a 28. percben a túlságosan kinn álló mezőfalvi kapus felett beívelve Halasi kiegyenlített. A félidei szusszanás után az 57. percben öt méterre a mezőfalvi tizenhatostól szabadrúgáshoz jutott a Nagykarácsony. Brogyányi a sorfal mellett balról elcsavart labdával szerzett vezetést a vendégeknek. A meccs hátralévő részében nagyjából kiegyenlített küzdelem zajlott a pályán. A 85. percben azonban a mezőfalvi Horváth Zs. különlegesen megcsavart labdáját már nem védhette Turi, így a döntetlen Mezőfalvát juttatta tovább. A győzelmi örömöt még az is tetézte, hogy tíz emberrel játszottak, mert a 67. percben kiállították Mekotát. Bakos János mezőfalvi edző csak dicsérni tudta a fiúkat, hiszen ez a meccs is megmutatta, jó úton haladnak a csapatépítésben. A hibákat látták, tanulnak belőle, a továbbjutásnak pedig nagyon örülnek.

További eredmények: Seregélyes – Sárosd 2–1, Mány – Puskás Akadémia III 2–1, Vál – Tordas 1–6, Kápolnásnyék – Ercsi 0–4, Pusztavám – Bakonycsernye 0–1, Dinnyés – Pákozd 3–2, Csór – Ikarus-Maroshegy 4–1, Vajta – Lajoskomárom 5–4, Szár – Bodajk 0–4, Szabadegyháza – Gárdony-Agárdi Gyógyfürdő 1–4.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában