Érmek, egyéni csúcsok a győri országos gyermekbajnokságon

2019.07.24. 20:20

Kovács-Seres Hunor lett az ob legeredményesebbje

Fantasztikus mérleggel zárta győri szereplését a Dunaferr SE úszószakosztályának küldöttsége, hiszen kiváló eredményeknek, dobogós és pontszerző helyeknek örülhetett a dunaújvárosi klub a korosztályos seregszemlén. Kovács-Seres Hunor parádés teljesítménnyel öt aranyérmet szerzett, a kilencvenegy induló klub közül csak három szerzett több elsőséget nálunk. Ráadásul Hunor a 2006-os születésű fiúk között a LEN pontversenyben is az élen végzett, azaz Magyarország legeredményesebbje lett.

Gallai Péter

A szokás szerint többnapos viadalon már a nyitány bravúrosra sikerült, ugyanis Kovács-Seres Hunor 100 méter mellen, valamint 1500 méter gyorson – utóbbi távon több mint 15 másodperccel (!) megelőzve a mezőnyt – egyaránt a dobogó legtetejére tudott állni. Mellette Kenyér Lilla egyéni legjobbját csaknem öt másodperccel megjavítva 200 méter pillangón negyedik helyezést ért el.

A folytatásban is remekeltek úszóink, 100 méter háton egyéni legjobbjaikat megúszva a döntőben Kenyér Lilla nyolcadikként, Horváth István pedig ötödikként csapott be a célba. Kovács-Seres Hunor ismét két számban került a fináléba: 200 méter vegyesen bronzérmet szerzett, továbbá 400 méter gyorson az egész mezőnyt maga mögé utasítva harmadszor is korosztályos bajnokként állhatott fel a dobogó legfelső fokára.

Kovács-Seres Hunor ötször állhatott fel a dobogó tetejére

Döntőkből és ­egyéni csúcsokból a ­következő napon sem volt hiány.

200 háton Kenyér Lilla órási egyéni csúccsal lett harmadik

A 4x100 méteres mix vegyesváltó a nyolcadik helyet szerezte meg, 200 méter mellen Horváth Hanna hatodik lett, a győztes Kovács-Seres Hunornak pedig ismét a hátát nézhette a mezőny. Ezzel Hunor megszerezte negyedik aranyérmét a bajnokságon. 200 méter háton óriási egyéni legjobbal Kenyér Lilla harmadik, Horváth István hatodik helyen zárt.

A 4x100-as mix váltó tagjai Fotók: Dunaferr

A negyedik napon a Kenyér Lilla, Horváth Hanna, Zsigmond Gréta, Kanyó Hanga összeállítású 4x100 méteres vegyesváltó nagyot harcolva a nyolcadik helyen végzett. 200 méter gyorson hatalmas hajrával Kovács-Seres Hunor ismét felállhatott a dobogó legtetejére, immár ötödjére. Így a 13 évesek között Hunor lett a LEN pontverseny legeredményesebb fiú versenyzője.

A nevező 91 klub közül csak a Kőbánya (7), a BVSC (6) és a Szeged (6) szerzett több elsőséget a dunaújvárosiaknál!

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában