futsal

2019.02.08. 15:00

A bajnokság három, kiemelkedő csapata fenekedik a skalpjára

A férfifutsal NB I. 18. fordulójában az alapszakasz záró eseménye következik a két élcsapatnak. Ez lesz az MVFC Berettyóújfalu–Dunaferr DUE Dutrade FC rangadó Berettyóújfaluban a Pál­fy István Rendezvénycsarnokban pénteken este.

Balogh Tamás

Az alapszakasznyertesnek, a házigazdáknak kipárnázott a pozíciója ebben a szezonban. Mit is ér ez igazából? A riválisok kivívott, hibára késztető feszültségét?

A magabiztos továbbmenetelést a bajnoki cím irányába? Nem kötekedve velük, de egyiket sem.

Három olyan, a bajnokságból kiemelkedő csapat fenekedik a skalpjukra, amelyekre nem jellemző a megremegő láb, és amelyek minden – a sportszerűség engedte – trükköt kihasználnak majd arra, hogy a rájátszásban elkapják a „nagyvadat”. Az élmezőnyben csak riválisok vannak, akik nem hibáznak, ha eljön az idejük. Igaz, a most még nem ismert csoportjukban lehetnek igazi „sötét lovak” is, akik galibákat okozhatnak.

Németh Péteréknek formalitás volt a szerdai kupameccs
Fotó: Hankusz Kálmán/Dunaújvárosi Hírlap

A Berettyóújfalunak pillanatnyilag nincs veszíteni valója. Öt pont előnnyel áll a tabella élén, a többiek hozzá igazodnak. Ezt az alapigazságot bizonyítja a Dunaferr DUE Dutrade FC hozzáállása az alapszakasz záró mérkőzéséhez. Nem panaszkodnak és sóhajtoznak, hanem keményen készültek erre a mérkőzésre. A szerdai meccset 3–2-re nyertük a Csömör ellen, így összesítésben 10–4-gyel jutottunk a legjobb négy közé.

A házi rangsor éléről a begyűjtött sárga lapok száma miatt Németh Péter, Fekete Róbert és Hosszú Ádám nem léphet pályára ezen a mérkőzésen. („Cserében” viszont könnyebb lélekkel, tiszta lappal vághatnak bele a rájátszás nagy csatáiba.)

Az elmúlt két hétben nagyon kemény munkát végeztek a pályán és a rehabilitáció terén is. A legutóbbi, a szerdai Magyar Kupa-mérkőzés eredménye, a legjobb négy közé jutás öröme jótékony hatással lesz a fiúkra a most következő nagy erőfelmérésen is.

Egy mai győzelem vagy pontszerzés esetében megerősíthetik a tabellán a jelenlegi harmadik helyezésüket.A két csapat legutóbb egy 4–4-es döntetlent játszott egymással Dunaújvárosban.

A bonyolult további esélylatolgatásokat mellőzve Fehér Zsolt vezetőedző ezt nyilatkozta:

– Három meghatározó játékosunk nem fog tudni játszani a Berettyóújfalu elleni mérkőzésünkön, amikor a legjobban kéne akár egy vagy több pont is. Ezért meg kellett keresni azt a csapatot, amelyik ott eredményes tud lenni. Ezért látszott egy kicsit felforgatottnak a szerda esti összeállításunk. Úgy gondolom, hogy jól dolgoztunk. Persze most új védekezést állítottunk össze, de ettől függetlenül, örülni kell annak, hogy ilyen rövid időn belül így összeállt ez a formáció is.

A jó formába lendült, szerda este két gólt szerző Szeghy Szabolcs túl van már néhány hasonlóan kemény erőpróbán.

– Szerdán ezzel az új játékunkkal már a ma estére, a Berettyóújfalu elleni mérkőzésre készültünk. Nagy gondunk nem volt ezzel a formációval, hiszen az edzéseken már jól megismertük egymást. Nyilván a papírforma szerint nem mi vagyunk az esélyesek, de megpróbáljuk kihozni abból a meccsből is a legtöbbet. A legjobb formánkat akarjuk nyújtani, és reméljük, hogy ez elég lesz egy jó eredményre. Higgadtság és nyugalom is kell hozzá. A magam nevében tudok erről beszélni, szerencsére pár hasonló meccset már megértem, és azt gondolom, hogy nekünk, a tapasztaltabbaknak kell nyugodtságot sugároznunk a többiek felé.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában