mindeki kitett magáért

2018.05.01. 20:39

Dunaferr-érmek a szezonnyitóról – A kezdőktől a masters kajak-kenu versenyzőkig

Ahogy minden évben, úgy idén is az Évadnyitó Tolna maratonnal indult a szezon a Dunaferr SE kajak-kenusai számára. Szombaton azonban nem Tolnára, hanem Faddra utaztak versenyzőink.

Gallai Péter

Az aranyérmes Koós Marcell és Kovács Bendegúz páros Fotó: Dunaferr

Ugyanis a szervezők a hínár túlburjánzása miatt a versenyt nem a tolnai, hanem a faddi ágban, a kajak-kenu pályán rendezték meg, így nem kellett a lapátra és a kormányra akaszkodott növényekkel is megküzdeni, csak a hullámokkal, a széllel és természetesen az ellenfelekkel.

Éberhardt Richárd az U14-es kajakosok között nyert Fotó: Dunaferr

A 8–12 évesekre két kilométer várt, a nagyobbaknak négyet kellett evezni és a 8–16 év közötti, valamint masters kajak-kenusaink is alaposan kitettek magukért. Aranyérmes lett Kovács Boglárka a kezdő lányok között, Kovács Bendegúz az U13-as kajakosok mezőnyében, Éberhardt Richárd az U14-es kajakos futamban, Kovács Áron az U14-es kenusok között és szintén a dobogó legfelső fokára állhatott a Koós Marcell, Kovács Bendegúz páros az U13–U14-es kajakos futamban.

Az aranyérmes Koós Marcell és Kovács Bendegúz páros Fotó: Dunaferr

Ezüstérmet akasztottak Tunyogi Ádám nyakába az U14-es kenusok futama után és Sitkei Noel is ezüstémes lett az U15-ös kenus versenyszámban. Masters lapátforgatóink is derekasan helytálltak, hiszen Vedelek István ezüst-, Kálmán Sándor pedig bronzérmes lett! Helyezettként érmet vehetett még át Mohács Karolina (kezdő kajakos) és Obernyik Edvin (kezdő kajakos) is.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában