Isteni színjáték emberi előadásmóddal

Merthogy Dante Alighieri hőskölteményének, az Isteni színjátéknak részleteit átdolgozta Török Tamara dramaturg, és Pokol címmel állította színpadra Kocsis Gergely rendező, mégpedig Gyabronka József egyszemélyes produkciójaként. Vélhetően a próbafolyamat során nem váltak el ennyire a feladatok, ugyanis a színlapon előbbi két név csak úgy szerepel, hogy az „előadás létrehozásában közreműködött”, ám érzésem szerint komoly együttgondolkodás eredménye a közönség elé került produkció. Még egy fontos szereplő van, aki valamiféle módon megjelenik az előadásban, ez pedig Nádasdy Ádám, aki újrafordította az Isteni színjátékot, nem kevesebb, mint nyolcévnyi munkával. Ez a 2016-ban elkészült munka adta az alapját a szövegnek, és bátran állíthatjuk, az előadás jellegének is. Mert talán a legnagyobb erénye az előadásnak, annak közvetlensége. Mintha Gyabronka sztorizna a vele megtörténtekről, ahogyan elmeséli, Vergilius merre és hogyan kalauzolta őt a pokol köreiben, és merre, mit látott, kikkel elegyedett szóba. Mintha ő lenne az idegenvezetőnk ebben az utazásban, amit inkább csak képzeletben tennénk meg, ha lehet. Bőven elegendő az, ha csak mesélnek róla, borzongani csak így szeretünk, a megfelelő biztonságos közegben. Nádasdy fordításainak ez az egyik legnagyobb erénye. Úgy örökíti át a klasszikusokat, hogy közben az a mai élő nyelven, közérthetően szólal meg, bátran elszakad még az archaizáló formai elemekkel is, például nála nincsenek hármas rímek a szövegben. Ez pedig egy olyan közvetlenséget tesz lehetővé a színész számára is, ami még hátborzongatóbbá teszi a mesélt helyzeteket. Persze néha kicsit idegenül is hangzik, például a fülünkbe csengő „mivel az igaz utat nem lelém” Nádasdynál úgy hangzik: „Elvétettem a helyes utat”. Ugyanaz, de mégsem. Az alkotók úgy érezték, lenne mód a dantei szöveget még erősebbé tenni az előadásban, és vendégszövegekkel rímeltették az alapművet, az előadás ugrál az időben a középkor poklai és a jelen poklai közt, elhangzanak mondatok vagonokról, SS-ről, és más pokoli dolgokról.

Apropó, a színész! Talán csak akkor lenne nehezebb helyzetben, ha a rendező azt kérné tőle, hogy a lábával karikázzon, a kezével citerázzon, az orrával orgonázzon, a fülével figurázzon, a szemével gurgulázzon még amellett, hogy ezt a vastag egy és negyed órát pontos szövegmondással tölti, mégpedig úgy, hogy eközben nagyon is hiteles marad. Elképesztő teljesítmény. Egyáltalán nem meglepő, hogy ebben az évben a tatabányai MOST Feszten a szakmai zsűri döntése alapján Gyabronka József a legjobb színészi alakítás különdíját nyerte el. Egyébiránt pedig nagy öröm, hogy ezt megmutathatja, hiszen pályafutása nem kényeztette túlzottan el, valamiért ritkán kapott kvalitásaihoz mérhető szerepeket. Ebben az előadásban sikerült megmutatnia, mire is képes. Egy pillanatra sem vonjuk kétségbe, hogy történetmesélése igaz, valóban olyan bűnösökkel találkozott, akik nemcsak saját korukra hatottak, hanem életük és haláluk számos tanulságot tartogat az utókor számára is, és a borzalmas lények, a válogatott kínzások, az ördögi kegyetlenség tényleg a szeme előtt zajlott le. Biztosan ültek a nézőtéren olyanok is, akik kissé megrettentek ezek hatására, átgondolva, lehet, hogy rájuk is hasonló bűnhődés vár majd. Hiszen nem csak Dante korában éltek mértéktelenek, csalók, megtévedt szerelmesek, tolvajok, gyilkosok, öngyilkosok, jósok, hízelgők, nyerészkedők, viszályszítók vagy éppen árulók.

A Bartókban nem ezt a formát választották, de az előadás tantermi változatban is elérhető, ehhez rendhagyó irodalomóra és foglalkozás kapcsolódik. A monodrámát a kilencedik osztálytól ajánlják, ugyanis a tantervben is szereplő mű Pokol epizódját mutatja be az előadás, a kísérő foglalkozás pedig interaktív, rendhagyó irodalomóra formában a teljes művet körbejárja, drámainstruktorokkal zajló közös munka keretében. Jó lenne így is viszontlátni valamelyik dunaújvárosi iskolában!