Csodálatos kis őszköszöntőt tartott a Wesley–Da Capo iskola

Kurina Laurától, aki csellóművész, tanár és az intézmény vezetője, a programot követően ezt is hallottuk: 
– Büszke vagyok a mai délutánunkra, benne a minikoncertünkre és a most megnyílt képzőművészeti kiállításunkra is. Mindkettő nagyon jó dolog. Az intézményünkkel kapcsolatosan pedig nagyon büszke lehetek a tanári közösségünkre. Nekik köszönhetően azok a gyermekek, akikkel mi foglalkozunk, mindent megkapnak, ami a művészeti oktatáson belül lehetséges. 

Náluk a gyermek a legfontosabb 

– Kevesen, tizenegyen vagyunk, de mindenki hozza azt a maximumot, ami céljaink eléréséhez szükséges. Sok minden függ attól, hogy milyen adottságú gyermekek kerülnek hozzánk. Amennyiben tehetségesek, akkor fejlesztjük őket, amikor még járatlanok a választott művészeti ágban, akkor pedig az alapokról indulunk. Szinte teljesen mindegy, hogy festészet, zene vagy tánc, ugyanolyan alázattal végezzük a munkánkat. Nálunk minden gyermek, ha ritkán is, de rendszeresen találkozik más művészeti ágakkal, és látható, hogy fogékony a másikra is. Gyakorta elmondják, hogy „nekem nagyon tetszik a néptánc, de bejön a modern tánc is, de még festeni is nagyon szeretnék”. Ilyenkor már csak az idő szűkössége szab határt a szerteágazó érdeklődésüknek. 

Hozd a legjobb formádat! 

– Vannak színpadra született emberek, akik ott virulnak ki igazán. Másoknak segíteni kell, amikor a fellépésük következik, hogy ők is a legjobb formájukat hozhassák. Már kisgyermekkorban sokat teszünk értük. Azt szeretnénk elérni, hogy bármit is ad elő, vagy valósít meg, azt örömmel tegye. Legyen ebből örömmuzsikálás, táncolás vagy alkotás. Legjobb példa erre a gálaműsor. Egyre inkább látjuk a gyerekeken, hogy már nem izgulnak, hanem át akarják adni azt az örömöt, amit a produkciójuk sikeres bemutatásával éreznek, mert képesek rá. Persze ez hosszú évek felszabadult gyakorlásából is következik. 

Ki tudta hozni belőlük 

Kiss Anna képzőművészt kurátorként és tehetséggondozóként is emlegethetnénk. Ezúttal az utóbbi elkötelezettsége nyomán a Wesley–Da Capo Alapfokú Művészeti Iskola tanáraként büszkélkedhetett a tanítványai munkáival. – Ezek az alkotások még a tavaszi munkáik közül lettek kiválogatva. A témájuk a megújuló természet. Több alkalommal is lementünk a Duna-part környékére, hogy az évszakos élményeiket élőben szerezzék meg. Az alkotás közben van, aki tanácsot kér, mások pedig önállóan tudnak dolgozni. A hasonló életkoromban én magam is szívesen vettem az ilyen kihívásokat. A Corner falán viszontlátni a növendékeim alkotásait nagy dolog, de elsősorban arra vagyok büszke, hogy ezt ki tudtam hozni belőlük. Igazából a gyerekeknek kell annak lenni, hiszen ezek az ő munkáik. 

A képzőművész alkotásaihoz a szeme, a keze, de talán még a lelke is szükséges. A tanár segítő szándékkal melyikhez nyúlhat hozzá? – kérdeztük. A következő választ kaptuk: – Vannak estek, amikor mintegy korrektúraként hozzányúlunk a készülő alkotáshoz, de mindenképpen megbeszéljük, hogy mit miért úgy csinált. A gyermekeket tanítani egy élvezetes dolog. A legnagyobb öröm látni a fejlődési folyamatukat. 

Rend Izabella rajztanár, a legkisebbekkel, az alsó tagozatosokkal foglalkozik végtelen türelemmel. 
– A művészeti iskolában a mostaniak mindannyian első évfolyamosnak tekinthetők. Nagy és izgalmas feladat vár rájuk, hiszen minden technikát és azt az eszköztárat is meg kell ismerniük, amivel dolgozni fognak. Persze rám is legalább akkora feladat vár, hiszen az alapoktól kezdjük a tanulást, és onnét el kell jutnunk a művészeti alapvizsgáig a sok év alatt. Örömmel veszem ezt a kihívást. 
Mikor mondhatjuk ezekre az ügyes gyermekekre, hogy más művészi alkotás került ki a kezük alól? 
– Sok munka fogja azt megelőzni. A szó szerinti másolást el szeretnénk kerülni. Erről ugyan akkor is beszélhetünk, amikor ellesik azokat a fogásokat és praktikákat, amikre a munkájuk során szükségük lesz, de az alkotásaik egymásétól függetlenek lesznek. Arra törekedek, hogy a képeikben megjelenjen a saját egyéniségük, amik a kezdetekben persze még nem nevezhetők művészeti alkotásoknak. Az, hogy művészeti iskolában tanulnak, azt jelenti, hogy sokkal több lehetőségük van arra, hogy kibontakoztassák a tehetségüket. 

Az örömmel végzett munka 

– Arra nincsen külön praktikám, hogy biztosan boldogan végezzék az itteni munkájukat, de az biztos, hogy jó hangulatban telnek el az óráink. Kerülöm, hogy szigorú, didaktikus legyen az együtt töltött időnk. Tehát akármennyire is szeretném, nem mindig sikerül egy olyan tanár nénivé válnom! – tette hozzá nevetve. – A megérdemelt dicséretek kiosztásával viszont nagyon jól állok. 

Mindent megbeszélnek 

– Nagyon fontosnak találom a szemléltetést, és ezekhez a művészettörténeti alkotások bemutatását is ide sorolnám. Ezeket megbeszéljük, levonjuk a tanulságokat és kérdésekkel is igyekezek irányítani őket. Nem akarom megmondani, hogy ezt szeretném látni, vagy előrajzolni az alkotásaikat, pláne sablonokat használni. 
– Ebben a kávéházban felnőttek látják az alkotásaikat. 
– Ez egy nagyon jó dolog, hiszen büszkék lehetnek rá, motiválja őket, tehát hasznos a számukra. Szerintem tisztában vannak azzal, hogy mit jelent, amikor a Bartókban, vagy a Cornerben állítunk ki. 
Derűs és szívhez szóló volt a délutáni minikoncert a teraszon. Nagy műgonddal készülődtek a fellépők és Bányász András, aki ezúttal nem a kiváló zenész kvalitását, hanem egy produkció kiszolgálásához való példás alázatát mutatta be. 

Ahogy kell 

Mess Ferenc Gergő, 5. évfolyamos gitáros, Beke Beáta növendéke délutáni eleganciával, és a remek stílusával köszönt rá a gyülekező, érdeklődő közönségre. Az utolsó hang kicsengését követő főhajtását szinte méltatlankodva vettük tudomásul: igazán szívesen hallgattuk volna tovább. 

Elvitte a show-t 

A következő műsorszámra várakozókat és talán a mesterét is meglepte egy igaz diákcsínyként is eladható közjáték, amivel Bodnár Bence 3. évfolyamos zongorista, Kolesznyicsenko Inna növendéke kezdte a föllépését. Mindenkivel elhitette, hogy elfelejtette, hogy aznap neki is muzsikálni kell, majd a feszültséget tovább fokozta, mondván hogy nem ismeri a tőle várt darabot, hogy aztán végül, mintha mi sem történt volna (igazi kamaszos mosolyokkal) elvarázsolta a közönséget, és büszkévé tette a mesterét. 

Ez már igazi művészi produkció volt 

Beke Beáta, a Sándor Frigyes Zeneiskola gitártanára (és a kiváló Quintia együttes muzsikusa) csendre intette a jelenlévőket. Nem szóval, hanem a produkciójával, amivel mindenkit megfogott, nem engedett, és lelkes áhítatra „kényszerített”. Örömteli percek voltak. 

A sétálók megálltak a téren 

Mellette az előző percek sietős utcai beszélgetéseit némította el egy kis időre, és a bringásokat fordította vissza Kurina Laura csellóművész és Kolesznyicsenko Inna zongoraművész, kutató tanár közös produkciója már az első harmóniájukkal. A két komolyzenei „slágert”: Csajkovszkij Édes álom, és Sosztakovics Keringőjét előadva, szívszorító csodával tették szebbé a napunkat.