2022.06.08. 15:00
„Arany írta – Te illusztráld” fotópályázati siker
A perkátai szőlőhegy a drónfelvételen Fotó: Szentes Kitti
Perkáta Arany János, Nagyszalonta, Perkáta, hogy mégis mi a közös e három név között? Még talán az első kettő érthető, hiszen a magyar irodalom egyik legjelentősebb alakja Nagyszalontán született, de hogyan kapcsolódik ide egy Fejér megyei település?!
Történt ugyanis, hogy e cikk szerzője gondolt egyet, és a nagyszalontai Aranyifjak Ifjúsági szervezet által meghirdetett fotópályázatra jelentkezett. A pályázat címe Arany írta – Te illusztráld címet viselte, ami annyit jelentett, hogy egy Arany János-idézethez kellett készíteni egy fotót, vagy esetleg fordítva, mint nálam, hogy a már elkészült képhez kerestem egy megfelelő idézetet.
Amikor elolvastam a pályázati feltételeket, már tudtam, hogy egy drónfotóval szeretnék pályázni. Számomra az egyik legkedvesebb hely a szőlőhegy, a szívembe zárt emlékekkel, a düledező présházakkal, a régi fákkal, talán nincs is olyan része, amelyet ne fotóztam volna le. Pont ezért választottam a következő néhány soros Arany-verset hozzá:
Ohajtanék én…
Ohajtanék én egy csöndes /
tanyát,
Derült egű völgy nyájas /
kebelén:
Hová e hánykodó világ zaját
Elvétve hozná a szél csak /
felém,
Mint messze tenger zúgó /
moraját,
Mely lassan elhal a puszták /
szelén...
A zsűri tetszését olyannyira elnyerte a fotóm, illetve a hozzá választott idézet, hogy érdemesnek találták, hogy kiállításra kerüljön Nagyszalontán az Arany-palotában.