Szent András napjától Húshagyókeddig

A tárlat ízelítőt ad a sertéstartás szokásrendjének kialakulásáról, betekintést nyújt a nyelvkincsünk legősibb rétegébe, valamint felidézi a honfoglalás utáni sertéstenyésztés jelentőségét, oklevelek és más írott források segítségével. A sertéstartásnak a településünk vonatkozásában is figyelmet szentelünk, feljegyzésekkel, és helytörténeti fotókkal egyaránt.

A történelmi áttekintés mellett kiemelt a tárlat néprajzi vonatkozása is, amelynek témája a disznóvágás szokása a magyar paraszti kultúrában. A házi disznóvágás hagyományának bemutatása nem lenne teljes a tárgyi emlékeink szemléltetése nélkül. A Perkátai Gyűjtemények – Technikatörténeti, és Helytörténeti Kiállításának tematikus eszközeit a társszervező, 42. Állomás Kulturális Egyesület biztosította, Rajcsányi László képviseletében.

Irodalmi értéket is képvisel a tárlat: két helyi, perkátai származású alkotót is kiemelve. A régi perkátai disznótorok emléke megjelenik Mészáros Zsuzsanna, „Igaz mesék a gyermekkoromból” című könyvében, és Keresztury Cili, „Életmesék a kályha mellől” című, rendhagyó kötetében is.

Szent András napjától húshagyókeddig tartó időszakra jellemző volt még a vidám lakodalmak, bálok, mulatságok megrendezése. Perkátai vonatkozásban, nem hagyhatjuk figyelmen kívül Schlitterné Nyuli Anna: Régi dunapentelei történetek I. kötetének – Emlékezetes régi lakodalmak – című fejezetét, amelyben olvashatunk a perkátai bicskás fiatalokról.

A faluról szóló feljegyzésekben többen is írtak a perkátai legények kakaskodó kedvéről, a község bicskás hírnevéről.

„Nem is emlékszem arra, hogy az ismeretségemben lett volna olyan valaki, akinek ne lett volna bicskája, zsebkése. Mondhatom úgy is, hogy mindennapi használatra létszükséglet volt. Nyilvánvaló, hogy a kés a vidéken élő embereknek egy szükséges szerszám volt, és még ma is az a fuvarozó, erdőt-mezőt járó, pásztor– és gazdaember zsebében.”(Nagy József)

A bicskakultúra szerves része a hagyományos magyar paraszti kultúrának. Ezen gondolatmenet nyomán hozták létre a hagyományőrző tárlat részeként a bicskák és kések gyűjteményét is, amit három gyűjtőnek köszönhetnek, a perkátai Oláh-Rácz Benedeknek és Pavlicsek Zsoltnak, valamint a zámolyi Kelemen Csabának.

Pavlicsek Zsolt elsősorban a magyar késes-mesterek darabjait mutatja be, amelyek között arra is van példa, hogy magán viseli a készítője nevét. 

Oláh-Rácz Benedek az első bicskáját 5 évesen kapta a nagypapájától. Nagyon szeretett ágakat, botokat faragni. Később, a disznóvágások alkalmával egy saját késre is vágyott, hogy segíthessen a munkálatokban. Egyre jobban érdekelte őt a kések anyaga, formavilága és stílusjegye. Észrevétlenül a kések-és bicskák gyűjtője lett. A készlete birkakörmözővel, és egyéb különlegességekkel is gyarapodott, mint pl. a szurony és egy Belgiumból származó tör is. A legutolsó darabot, egy toll kinézetű kést a dédnagypapa emlékére kapta. Igyekszik minden egyes darabra vigyázni, hiszen emlékek is fűződnek hozzájuk: mindegyikről tudja, hogy kitől van, kié volt.

A formák és funkciók gazdagságát nagyon jól szemlélteti Kelemen Csaba gyűjteménye. A tematikája segít eligazodni a kések – és bicskák világában.   Köztük megtalálhatók külföldi különlegességek, valamint az ország legjobb mestereitől származó, egyedi, kézzel készített darabok is. A gyűjteményben megtalálhatók olyan bicskák, amelyeknek névadója maga a formája, vagy a felhasználás módja.  De bizonyítékot látunk arra is, miként egyes szakmák, mesterségek is hozzájárultak a nevek sokszínűségéhez.

A kiállítás egy hónapon át, március 19-ig tekinthető meg a kastély nyivatartási idejében.