Várostörténeti kalauz – ilyen volt egykor Újváros

Farkas Lajos, az Intercisa Múzeum igazgatója köszöntötte a jelenlévőket pénteken délután az intézmény új várostörténeti tárlatán, és beszédében felidézte:

– Legutóbb Mátészalkán jöttek össze a hazai múzeumi szakma képviselői, és rendre azzal a véleménnyel találkoztam, hogy milyen könnyű dolgom van nekem itt, Dunaújvárosban, amely egy őszinte, befogadó közeg, az itt élő polgárok nyitottak, segítőkészek. Mindezt én is rendre tapasztalom. Dunaújváros egy fiatal város, az elmúlt hét évtized alatt az ország gyakorlatilag minden részéből érkeztek ide munkavállalók, idősebbek és fiatalok, az új élet, az új lehetőségek reményében. E nyitottság talán még ma is tetten érhető. Éppen ezért is fontos, hogy feltárjuk, bemutassuk e település elmúlt évtizedeit. Köszönöm e kiállítást Nagyné Hodik Mónika történésznek, a tárlat kurátorának, valamint azon városlakóknak, akik felajánlásaikkal segítették a gyűjteményt.

A tárlat kurátora, Nagyné Hodik Mónika felhívására számos helyi lokálpatrióta segítette a kiállítást

Farkas Lajos köszöntőjét követően Szente Tünde város­szociológus, számos helytörténeti kezdeményezés pártolója nyitotta meg a kiállítást:

– Az Intercisa Múzeum történész, muzeológus munkatársa, e kiállítás rendezője, a „Mi, retró kedvelő dunaújvárosiak” FB-csoport adminisztrátora, Nagyné Hodik Mónika kért fel, hogy nyissam meg a városalapítás 71., a várossá nyilvánítás 70. évfordulójához kapcsolódó helytörténeti kiállítást. Nem tagadom, jólesett a megtisztelő felkérés és az alkalom, hogy legújabb elképzeléseinknek is hangot adhassunk. Ilyen például az, hogy biztassuk városunk lokálpatriótáit, hogy a fiókok mélyéről előkerült családi fotók ne csak a városalapítás hőskoráról, vagyis az ötvenes évekről szóljanak, hanem jöhetnek a hatvanas, hetvenes évek történéseit megörökítő pillanatok is. Az összetartozásunknak további terei közül ne feledkezzünk meg várostörténet-írónk, Miskolczi Miklós kezdeményezésére sok évvel ezelőtt létrejött „Mi, Dunaújvárosiak” FB-csoportról sem, amelynek nyomán négy helytörténeti kötet született: A Mi, dunaújvárosiak I–II. kötete, az L-épületek lakóinak történeteivel az „L-múlt”, és az idén megjelent „Dunaújváros kis enciklopédiája”. Sokáig tartotta magát az a nézet, hogy a helytörténetírás az idősebb generáció tagjainak nosztalgiázó műfaja, az amatőr helytörténet-kutatók ráérő írástudó nyugdíjasok közül kerülnek ki. Erre cáfolt rá először Bali Attila barátunk, aki elévülhetetlen érdemeket szerzett múltunk fotóanyagának archiválásában, közkinccsé tételében. Még azok sem szegték kedvét, akik az egyes képek forrásai megjelölésének pontatlanságai miatt bírálták. De nem is lennénk emberek, ha egyeseknek nem az okozna örömet, hogyan vegyék kedvét a másik embertársuk figyelemre méltó tevékenységétől. Szerencsére Attila kedvét nem vették el. De akad itt más fiatal kiválóság is ebben a műfajban, mármint a helytörténet-kutatásban. A dunaujvarosmesel.hu blogján Horváth Tamás barátunk tálcán kínálja az izgalmasabbnál izgalmasabb történeteket mindazoknak, akiket érdekel a múlt... – Kedves barátaink! Dunaújvárosi lokálpatrióták! Hölgyeim és uraim! E gondolatokkal ajánlom szíves figyelmükbe a Dunapentele, Sztálinváros, Dunaújváros – az idő sodrában című kiállítást, amelynek jó hírét vigyék közelre-távolra, hogy mások is megtekintsék a jövő év tavaszáig, 2022. április 3-ig látogatható tárlatot – fogalmazott nyitó beszédében Szente Tünde.

A városszületés és -építés éveit bemutató Dunapentele, Sztálinváros és Dunaújváros – az idő sodrában című kiállítás számos remek dokumentummal mutatja be e település első évtizedeit. Fényképek, tárgyak villantják fel, milyen is volt Dunaújváros múltja az idők sodrában.