Csak azért is jó kis fesztivál lett belőle

Az emlékek leírásánál nem követünk semmiféle rangsort, hiszen a fellépők hasonló szép reményekkel – a hosszú pihenő színpadi rozsdáit leverni, a közönséget kiszolgálni, a rajongásukban megfürödni – érkeztek. A tapasztalatok szerint elégedetten távozhattak, a kiválóan megszervezett, békés eseménysorozatról. Reméljük, hogy a metálban és az extrém koncertekben járatos, vagy legalábbis toleráns olvasóink az említettek között sok kedvencet találnak!

Archaic

A klasszikus és a modern stíluselemeket is felmutató fővárosi thrash metal csapat az európai színpadokon is villantott már, ezért a produkciójuk angol nyelvű. Erdélyi Péterrel, a zenekar frontemberével beszélgettünk, aki amellett, hogy ezt a nem hétköznapi hangarzenált felvonultatja, igazi show-man, és kiváló gitáros is egy személyben.

– Mondjuk azt, hogy az elmúlt időszakban egy nagyot pihentünk?

– A színpadi szakma föltétlenül. Megállásra kényszerült a koncertvilág, mi sem mehettünk sehová.

– Itthon, vagy külföldön játszanátok?

– Korábban előfordult, hogy külföldi lehetőségeket is kaptunk, remélem, újra élhetünk majd vele. Szerencsés évünk volt a 2019, mert kijutottunk a Wacken fesztiválra Németországba. Ez egy fantasztikus rendezvény, ami a metalzenei rajongók álma. Elsősorban a black, death, thrash, gothic, folk és nu metal, továbbá a metalcore és a hard rock követői lehetnek tőle boldogok. Ez egy igazi zenekar-válogató show, ahová minden ország küld ki fellépőket. Ezzel a lendülettel sikerült még néhány más külföldi fesztiválon, illetve klubkoncerteken is részt vennünk. Amikor éppen beindult volna a történet, akkor szakadt ránk ez a pandémiás stop. Most aztán annak is örülünk, hogy itthon tudunk koncertezni.

– Érthető vagy megfejtendő szövegekre törekszel?

– Inkább ordítós-hörgős stílusban utazok, de azért sok dallammal is operálunk. Látom, hogy csodálkozol, hogy képes vagyok arra az énekhang-arzenálra, amire az ilyen produkciókban szükség van, de ez nem egyik napról a másikra alakult ki. Korábban más bandákban már csináltam ezt, és amikor a korábbi frontemberünk kiszállt, rám maradt ez a feladat. Külön meló volt ennek a gitározással való összeegyeztetése. Elsőre nagy falatnak tűnt, de szerencsére sikerült.

– Nem fáj, hogy ezzel a stílussal nem férsz be minden fesztiválra?

– Nem föltétlenül. Nyilván ennek is megvan a maga zenei közege, és tudjuk, hogy Magyarország egy szűk zenei piac, azon belül a metál zenéé pláne az. Ezért nem mindig tudjuk magunkat megmutatni, ez benne van a pakliban.

– Másik formációban is játszol?

– Igen, a Salvus zenekarban, viszont magyar nyelvű, dallamosabb metálzenét játszunk. Sokféle muzsikát szeretek, ezért nem okoz nehézséget az a kihívás sem. Mindegyik a szívem csücske.

– És a helyszín?

– Voltam már itt többször is, nekem nagyon bejön. Teljesen jó a mérete, a fölszereltsége és a vendégek száma is. Nyilván többen is eljöttek volna, de meg kell érteni a fesztiválszervezőt is, aki követni akarja a jogszabályokat. Az a lényeg, hogy itt legalább játszhatunk, és a közönség is élvezheti!

Exodikon

A Komárom-Esztergom környékéről verbuválódott, de mára már budapesti székhellyel működő csapat is az egyik figyelemreméltó fellépője voltak a Metal Factory-nak. Igaz, hogy az előző években némi bizonytalanság jellemezte a munkájukat, de visszataláltak az eredeti hangjukhoz. A pandémia dacára eredményes munkát végeztek, aminek a gyümölcse az Árnyam útján című első Exodikon-lemez. Ezzel is bizonyították, hogy helyük van a hazai underground mezőnyben. Pósfai József énekes basszusgitárossal beszélgettünk, aki már hosszú éve bizonyítja a jártasságát a hörgős-morgós death metal irányzatban.

– Ezt a zenei műfajt körülbelül tizenöt éve műveljük, és mostanára érett be annyira a munkánk, hogy országos eseményekre is meghívnak bennünket. Ma már budapesti zenekarnak számítunk, pedig nem marketing célból költöztünk oda, hanem az élet hozta így. A tagjaink más zenekari projektekben is részt vesznek, például a dobosunk, aki miközben mi most beszélgetünk, egy másik formációval játszik a színpadon, a saját fellépésünk előtt. Nálunk tisztázva van ez a helyzet, mert úgy gondoljuk, hogy több együttessel is dolgozhatunk, ami talán még erősíti is az itteni közös munkánkat. Sőt, metálzenei berkekben a dobosokra igen nagy szükség van, mivel nagyon kevés megfelelően képzett van belőlük a hazai zenei világban.

– Ki írja a dalokat?

– Ez a feladat a zenekar három kreatív szereplője között oszlik meg. A szövegeket pedig én írom.

– A műfaj sajátossága, hogy nem könnyű megérteni a szövegeket.

– Ez valóban egy ellentmondás, de én például igyekezek úgy előadni, hogy a közönség követni tudja a gondolataimat. Igazából azoknak nyílnak ki ezek az üzenetek, akik el is olvassák azokat, ami erősíti a kapcsolatunkat velük. Azt is mondhatjuk, hogy felkészülten érkeznek a koncertjeinkre. Éppen ezért egy fokkal „agyalósabbak” vagyunk, mint mondjuk (nem akarom megbántani őket) a mulatósabb műfaj előadói, illetve a kedvelői. Ez a szövegvilág a sötétebb gondolatokból építkezik, és a megzenésítésükkel fel akarjuk szabadítani őket alóluk. Így aztán a koncertjeink megkönnyebbülést nyújt a számukra.

– Mit szólsz a helyszínhez?

– Fellépőként még nem, de műkedvelőként rendszeresen megjelentünk, amióta itt rendezik meg ezt a fesztivált. Azt szeretem benne, hogy olyan szempontból családias, hogy csak azok az emberek jönnek ide, akik ismerik és kedvelik is ezt a kulturális közeget. Egyszerűen otthoniasnak is mondhatnám.

Pic

Ismerkedjünk egy kicsit! Amerre járt-kelt, mindenki megfordult utána. A különleges viseletbe öltözött kedves lány, hatalmas mosollyal, egyszerűen így mutatkozott be mindenkinek: Pic vagyok! És szinte kérdések nélkül is magabiztosan mondta a magáét.

– Szerintem egyből rájöhettél, ahogy mások is: én vagyok a fesztivál egyetlen unikornis lánya. Hogy ezek a lények veszélyes jószágok-e? Attól függ! Néha rúgok, harapok, a pogóban felöklelek néhány embert a szarvammal, de egyébként egy nagyon barátságos, jóindulatú szerzet vagyok. Egy baj van, hogy amire belaktam ezt a jó kis helyszínt, már vissza kell, térjek a szülőföldemre, ugyanis csak egy napra érkeztem! Tudod, van, akinek dolgoznia is kell a munkahelyén! – mondta szomorkásan.

– Persze nem először járok itt, hiszen, amióta ide költözött a fesztivál (persze tudom, hogy az idén más a neve, mint korábban) azóta minden évben itt voltam. Jó ez a helyszín, rengeteg fa között, közel a vízparthoz, ezzel szerintem megtalálta a rendezvény a legideálisabb helyszínt magának. Arra is kíváncsi vagy, hogy mi van a poharamban? Őszintén?! Kétféle folyadékkal élek: vízzel vagy gyümölcslével. A nehéz periódusokban bevállalok egy kávét is. Nem az italoktól van és lesz jókedvem! Jó mulatást kívánok mindenkinek!

Tűzoltó a fesztiválon?

Csak nem az extrém meleg miatt érkeztek? A választ Orosz Csabától, a Pentelei Önkéntes Tűzoltó Egyesület elnökétől kaptuk.

– Az egyesületünk látja el a fesztivál tűzvédelmét. Itt például a hatóság előírta egy fecskendőnek négy fővel való üzemeltetését, és ezt végezzük. Ez egy olyan dolog, amit illik mindenkinek komolyan vennie. Amikor egy felkészült fesztiválozó megérkezik, mindjárt az elején megnézi, hogy merre vannak a menekülési útirányok, és hol van a gyülekezési hely, a tűzoltó készülékek, és merre találja meg a mentősöket. Ezek nagyon fontos dolgok, szükség van rá. Itt például táblák mutatják az erről szóló információkat. Azt szeretném, hogy tudatosak legyenek a fesztiválozók, érezzék jól magukat, és egészségesen érkezzenek majd haza. Az itteni program egy különleges zenei kultúrát kínál. Nekem is vannak közöttük kedvenceim, de természetesen nem minden együttes számít annak. A résztvevők elégedettek, és a jó hírünket viszik el a világban. Az, hogy a belső utak pormentesítése közben az egy kis hangulatjavító fröcskölést kérők is kapnak a fecskendőből egy üdítő adagot, csak azt jelenti, hogy minden szinten próbálunk megfelelni – tette hozzá mosolyogva.

Nemecsek

A sodró lendületű, jókedvű eszmecseréből mindenki random módon vette ki a részét. Így aztán úgy is adjuk vissza.

– Már tizenhárom évesen erre a pályára léptem. Az eset az akkori iskolám rendezvényén történt. Játék hangszereken és műanyag dobozokon és egy párnán doboltunk. Ezen a nyitó koncerten ugyan nem vertek meg bennünket, de a tanári kar a második szám után simán lefújta az előadásunkat. A szavazatszámlálásból rosszul jöttünk ki, ugyanis mi lettünk az utolsók. Viszont a közönségünk kitartott mellettünk, megvárta a folytatás lehetőségét, mert ők igazi zeneértőként élvezték az előadást. Mi egy hardcor pank banda vagyunk. Elég sok mindent átemelünk mindenhonnan. Szeretünk mindenfélét csinálni, sok ötletünk van, és azt egészítjük ki a többi műfaj sajátosságaival. A Gerivel úgy osztjuk meg a feladatokat, hogy fölváltva csinálunk egy-egy szólót, a másik pedig kíséri őt.

– Ki írja a dalokat?

– Rendszerint az énekesünk, Molnár Dávid hozza a szövegeket, és a legalább egy gitársávnyi témát, amit mi kiegészítünk a saját elképzeléseink szerint. Úgy gondolom, hogy egymás és a közönség felé is megvan a szükséges alázat, ami egy jó produkcióhoz szükséges. Az egymás közti nézeteltéréseket a logika mentén szoktuk rendezni. Sértődések nélkül tudunk együtt dolgozni. A dolog már a legelején eldől, hiszen az ember nem áll össze olyan emberekkel egy bandába, akiket nem tud elviselni. Bírjuk egymást és jó barátként elvagyunk a hétköznapok során is.

– Elvileg mindig a dobos kapja a legtöbb szerelmes levelet!

– Jobban kell híresztelnem a hobbimat! Bárcsak egyszer nyithattam volna úgy a postaládámat, hogy azzal lett volna tele! A hangszeremmel szerintem jól teljesítek, mert különben elkergettek volna. Persze, azt mindenki tudhatja, hogy a dobosokat mindenhol el akarják nyomni a többiek. Van egy híres kép az interneten a zenészekről. A frontembernek van egy millió rajongója, a gitárosnak mondjuk nyolc, dobosnak jó esetben egy, a basszerosnak pedig maximum csak egy macska jut! Kemény szakma az enyém, főleg a stílusunk miatt, mert itt aztán vágtatunk, mint a veszedelem! Kétszázzal tekerünk, majd megpusztulok közben! Le kell szokjak a dohányzásról? Dáviddal már másik zenekarban is együtt játszottunk, és vele a dalok hangszerelésénél is jól tudunk együttműködni.

A basszeros

– Hallottam az előbbi poént, de szerencsére ennyire nem rossz a helyzet, inkább a mémek sugallják a bajokat. Az biztos, hogy a dobossal együtt mi adjuk az alapot, és visszük őket magunkkal. Nekünk stabilnak kell lennünk, amíg a gitárok valamilyen témákkal kalandoznak, vagy az ikerszólókkal bohóckodnak. Na, akkor mi is belecsörgetünk a közepébe. Több formációban is zenéltem már, a mostaniban pengetővel nyomom, hogy minél fémesebb, röfögős, malac hangzást csináljak. Más bandával ujjal pengetek, azzal a mélyebb hangzásokat hozom elő.

– Lesz olyan, hogy csak ebből fogtok élni?

– Én örülnék neki, de most is nagy élmény ezt a szerelemből zenélést csinálni. Nyilván nagyon tetszene, ha híres zenész lenni, de így is jól elvagyok.

– Hogy sikerült az itteni koncert?

– Melóból jöttünk, nagyon igyekeztünk időben érkezni, de kapkodás lett belőle, amiből elég gyorsan kikeveredtünk. Tök jól szólt, és szerintem mi is kihoztuk magunkból a maximumot, pedig a frontemberünk még egy kis sérülést is elszenvedett a koncert közben. Az, hogy délután ötkor kezdtünk, lehúz belőle két pontot. Nagyon jó fejek, akik a színpadokat működtetik. A közönség, még ha nem is tömegről volt szó, de velünk volt, ami egy hatalmas nagy érzés.

– Egy sor videót láthatunk, amikor Bon Jovi, vagy a hasonló kaliberű sztárok ugyanilyen napsütésben játszanak!

– Nem ugyanazon a pályán vagyunk, mert az ő zenéjük a pop kultúra nagyobb részét fedi le, és nem az underground műfajban nyomják. A mi táborunk a nemzetközi összehasonlításban is karcsúbb, mint az övék. És mondjuk, ő nem volt délelőtt melóban, mint például mi!