Gombos István megszelidítette a hideg, rideg anyagot, a fémet

Az eseményen rövid műsort adtak az iskola diákjai, Szent­imrey Dóra és Várkonyi Kornélia énekelt Talpai Tibor zongorakíséretével. Az alkotó népszerűségét jól mutatja, hogy az oktatási intézmény aulája zsúfolásig megtelt a kiállítás-megnyitó közönségével.

Borgulya Zoltán, a Pannon Oktatási Központ igazgatója beszédében felidézte 2017 őszét, amikor Gombos István Ferenczy Noémi- és Vörösmarty-díjas ötvös-iparművésznek éppen az Intercisa Múzeumban nyílt kiállítása, és a rendelkezésre álló tér megakadályozta, hogy jó néhány alkotást közszemlére tegyenek. Ekkor fogalmazódott meg benne a gondolat, hogy milyen jó helyszíne lehetne a tárlatnak a Pannon Oktatási Központ aulája, amely már nem egy képzőművészeti kiállításnak szolgált helyszínéül.

Régóta váratott magára a megvalósítás, tegnap érkezett el az ideje, hogy a 36 alkotást megcsodálhassa a közönség. „Az alkotónak sikerült a fémet úgy megformálnia, hogy abból sugárzik a tökéletesség, művei harmóniára törekednek a környezettel” – jelentette ki.

Cserna Gábor polgármester megnyitóbeszédében így fogalmazott: „Gombit”, az ötvös-iparművészt régóta ismerjük, sőt, hosszú időn keresztül csak erről az oldaláról ismertük. Tanítványai a Bánkiban, kollégái a művésztársadalomban, focisták és szurkolók a sport világában, és egyáltalán mi, dunaújvárosiak. Ismert, még inkább elismert embernek és művésznek számított mindig is a dunaújvárosiak szemében.

Annyira sokoldalú és szerteágazó tevékenységet végez, hogy úgy érzem, már-már lehetetlen feladatra vállalkoztam, amikor „igent” mondtam a mai kiállítás megnyitására.

A teljesség igénye nélkül, néhány epizódot elevenítenék fel „Gombi” gazdag életútjából. Igazi lokálpatrióta. Életében egyetlen kitérőt tett városunkból. Ezt is csak néhány napra. Hatvanhat évvel ezelőtt, április 11-én. Paksra, mert ott született. Ugyanis Sztálinvárosban ekkor még nem működött szülőotthon. De már ezen a napon is sejthető volt, lévén április 11-e a magyar költészet napja, hogy a múzsák az ő esetében kézen fogva járnak...

Az általános iskolában még szó sem volt ötvösségről, de páratlan kézügyességét felismerték tanárai. Amikor a nyugdíjazása előtt álló Balló tanító nénit megkérdezték, mire emlékszik vissza szívesen hosszú pályafutásából, azt válaszolta: „Arra a hallatlanul ­rossz Gombos Pistire, akire ma nagyon büszke vagyok”.

„Gombi” a középiskolában ismerkedett meg az ábrázoló geometriával és a fémekkel. A fémekkel, amelyekkel örök szerelemben él azóta is. A fém számomra, humán beállítottságú ember számára kemény, rideg, nehezen megmunkálható anyag. „Gombi” keze nyomán mégis olyan alkotások születnek, amelyek megfognak minket. Amelyekből világít Gombi egyénisége. Amelyeket megpillantva azonnal mondjuk: igen, ez Gombos-alkotás!

Hosszú út, kemény munka vezetett a Ferenczy Noémi-díjig. Alkotótáborok, egyéni és csoportos kiállítások országszerte és Európában. Kevesen tudják, de néhány alkotásával nap mint nap találkozhatunk. A dunaújvárosi református templomban és a vasmű kultúrtermében a hatalmas csillárokal, de Hévízen, Budapesten, Tokajban, Pécsen is ránk köszönnek a munkái. Mivel azonban „Gombossá” érett, amiről azonnal tudjuk, hogy az ő munkája, azok a kisplasztikái, amelyekből ízelítőt kapunk a ma megnyíló kiállításon. Ezek a munkák komoly értéket képviselnek.

Üzeneteket, esetenként kritikát közvetítenek. „Gombit” elsősorban a kultúra közvetítése foglalkoztatja. Nem követ divatokat, sokkal inkább belső értékeket közvetít. Inkább az alkotásaival kommunikál velünk. Ebben segíti őt a közéleti szerepvállalás. Az egyéni képviselőként, a humán ügyekért felelős alpolgármesterként végzett munkája. Napi kapcsolatban él a dunaújvárosi emberekkel, és az ő szeretetük, örömeik és bosszúságaik visszaköszönnek az elkészült művekben. Keze nyomán egyértelmű, hogy aki kultúrával foglalkozik, az közösséget is épít.

Azok között, akik könyvet írnak és olvasnak, akik zenélnek vagy zenét hallgatnak, akik képet, szobrot alkotnak és gyönyörködnek benne, közöttük egy közösség jön létre.

Egy irányba fordul a figyelmük, azonos élményből fakadó gondolataik és érzéseik születnek, és ezek összekötik őket. A családot, a barátokat, a Barátság városrészt és a város polgárait. Ezért mindenki, aki kultúrát épít, egyszersmind közösséget épít. A kultúránkat, a közösségeinket, a megmaradásunkat szolgálja.