Egy fotókiállítás története és hatása

2019.02.25. 20:00

Az „arany órától” a „kék óráig” és a természet örök szépsége

Mindig van valami megható az első alkalmakban. Kiss Piusz első önálló fotókiállítása is ilyen.

Pekarek János

A Munkásművelődési Központ Folyosógalériájában látható 35 fényképe a tárlatot megnyitó Kis Péter (csak névrokonok) szavai szerint hű bizonyságai annak, hogy szerzőjük rajongója a természetnek, a tájaknak, s emellett akkurátus, precíz ember, aki mániákusan a tökéletességre törekszik minden képén. Talán már túlságosan is, mondom, aki teljes szívvel támogatom a fiatal (43 éves) alkotót, de aki elsőként jegyeztem meg, hogy e törekvés esetleg a giccsel határos.

Ő viszont azt mondja, hogy „öregségére” jött meg nála az ihlet a fényképezéshez, hiszen mindössze pár éve: negyvenévesen kezdett el fotózni, ráadásul a fényképészek által ritkán használt, ám szokatlan színvilágot biztosító Fujifilm géppel. Két lány apjaként s a helyi Panoráma Fotóegyesület soraiban fényképez, és még a mesebeli tájakon: Abu Dhabiban készült kiállítási képein is feltűnő, hogy mennyire kevés ember szerepel képein. Ő elsősorban természet- és épületfotós, vallja, nem portré-, zsáner- vagy szociofotók készítője, s ezt könnyen meg is érthetjük, ha tudjuk, hogy a munkanapokon rendőr törzs­zászlósként dolgozik, a Római városrész körzeti megbízottja – vagyis nem föltétlenül az emberi nem legelőnyösebb tulajdonságaival találkozik. Számára tehát (gondolom) egyfajta kikapcsolódás, pihenés, terápia az, hogy ember nélküli képeket készít, s ez talán azt is megmagyarázza, miért tör oly elszántan a tökéletességre, hogy egy-egy képet akár sokórás utómunkálatokkal akar készre teremteni. Úgy, hogy a legutolsó árnyék vagy fényfolt is éppen ott és akkor látszódjon, ahogyan az a teljes kiegyensúlyozottságot jelentheti.

Kiss Piusz (képünkön) első önálló tárlata sok embert vonzott Fotó: Hankusz Kálmán/Dunaújvárosi Hírlap

Azt mindenesetre leszögezhetjük a megnyitó közönségének reakciói alapján, hogy ez: hatásos!

Abu Dhabiba egyébként egy rendkívül szerencsés turistaakció keretében került, párjával együtt, közös szülinapjuk alkalmával, s nagyjából egy balatoni nyaralás árából tölthettek ott egy hetet tavaly nyáron. Meglepően kevés, alig ötszáz fotót készített, mondja Piusz (keresztneve jelentése: szelíd, jámbor, kegyes, a név adományozásának oka családjában már feledésbe merült), mindenesetre azóta elhatározta, hogy keményebb, naturalistább képeket készít ezután. De továbbra is keresni fogja az „arany órákat” és a „kék órákat”: a naplemente előtti és utáni perceket, amikor minden nagyon szépnek látszik.

Egyfajta kikapcsolódás, pihenés, terápia

Embereken túl

Meghökkentően sokan mentek el Kiss Piusz első önálló fotókiállításának (egy közösségi tárlata már volt, a Panoráma Fotóegyesület tagjaival) a Munkásművelődési Központ Folyosó Galériájába.

Jóval többen, mint amennyit a helyiség kényelmesen befogadhatott volna – de hát a népszerűségre sosem panaszkodik az ember...

Utóbb sokat gondolkodtam rajta, hogy vajon mi lehet e felkapottság oka?

Talán a (hozzám képest) fiatal ember személyiségében keresendő az ok? Kétségtelenül ez is közrejátszik: Piusz csendes, szerény, kulturált és határozott ember. Ritka elegy, és mindenképpen meggyőző.

Ám valami még kell!

S arra jutottam, hogy maguk a képek is megteremtik a maguk közönségét, hiszen közösségi oldalakon is terjednek! És másnak is szüksége lehet, van arra a fajta terápiára, mint Piusznak: embereken túli szépségre...

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában