A Quimby az életem része és az marad örökre

- Miért kezdtél el dobolni?

- Mészáros János barátom hatására kezdtem el a dobolást. Mészi a legendás Scout zenekarban dobolt, ami egy dunaújvárosi rock banda volt. Sikerüket mi sem bizonyítja jobban, hogy a Pokolgép csak az előzenekaruk lehetett abban az időben. Gyakran eljártam a próbáikra és amikor Mészi megengedte, hogy a dobja mögé üljek, egyből megéreztem, hogy ez az én világom. Beiratkoztam Budapesten az Országos Szórakoztatózenei Központba, amit képzett zenészként, előadóművészként el is végeztem. Magán úton Nesztor Ivántól és Szendrőfi Pétertől is tanultam. Közben több amatőr rock zenekarban doboltam.

- Melyek voltak ezek?

- Az első jelentősebb bandám a Mayhem volt. A black és trash metál korszak elején zenéltünk és értünk el országos sikereket. Sőt külföldön is hallottak rólunk. Ez abban a közegben nagy dolognak számított. Közös koncertet adtunk a Tormentorral, a stílus magyar királyaival. A zenekarból többen megkapták a katonai behívójukat, emiatt a zenekar feloszlott. Ekkor hívtak a budapesti Neckrofightba, ami egy technikás trash csapat volt, csupa jó zenésszel. Dunaújvárosból csatlakozott még a zenekarba Füzéri Béla is, aki elsőre lejátszotta a legbonyolultabb témákat is. A stílus krémjét képviseltük az Undertakingel, hogy csak a legnagyobbat említsem.

- Hogy kerültél a Quimbybe? Nem volt nehéz metál után alternatív zenét játszani?

- Kiss Endi hívott a zenekarba. Tetszett a zenéjük, jó fejek voltak, így beszálltam. Úgy gondolom, hogy nincs rossz műfaj, csak rossz zenész van. Ekkor már képzett zenész voltam, így nem jelentett problémát egy más zenei stílusra áttérni. Akkor még egy dunaújvárosi amatőr zenekar volt csak a Quimby. Nem sokat próbáltunk, mert mindenki tanult, vagy dolgozott. De, amikor összejöttünk, akkor maratoni próbákat nyomtunk. A srácok pesten összegyakorolták a gitárokat és az éneket, mikor lejöttek próbára, akkor a dobbal összejátszottuk a számokat.

Szerintem attól profi egy alkotóművész, hogy komoly a hozzáállása a művészethez, nem pedig attól, hogy mennyi pénzt keres a művészetével. Mindig kihozza magából a mindenkori maximumát.

Kiss Tibi nem akart énekelni, rá akart beszélni, hogy én énekeljek. De szerintem mindenkinek jobb így, hogy ő maradt a zenekar énekese.

- Hogyan jöttek a sikerek?

- Igazából nem tudtuk, csak azt láttuk, hogy minden klub este után egyre többen jöttek a koncertjeinkre. Volt egy jó hangulata a buliknak. Először az egyetemisták és főiskolások körében voltunk népszerűek, de hamar bővült a kör más korosztályokkal is. Gyakran léptünk fel Dunaújvárosban is, mint például a Bartókban a Költészet Napján, amit Kiss Kálmán tanár úr szervezett. A demókat és az első lemezeket saját kiadásban jelentettük meg, nagy kiadásaink voltak emiatt. Hiába jelentkeztek nagy nevű kiadók lemezszerződéssel, ha olyan feltételeket szabtak, mit nem akartunk bevállalni. Így jártuk tovább a saját utunkat. A Jerrycan Dance lemez hozta meg talán az áttörést és a népszerűséget a zenekarnak. Mellesleg ezen a borítón én vagyok látható. Az első komoly meglepetést a negyvenezres néző előtt tartott koncertünk hozta a Diákszigeten. Technikailag teljesen másképp kell nagyszínpadon zenélni. Sokszor például, a „hangtechnikusoknak” hála, nem hallottam semmit a zenéből. Én mentem a belső hallásom után, a többiek pedig utánam.

A hirtelen jött népszerűséget sem volt könnyű feldolgozni, de erről már máshol biztosan hallottatok.

- Emiatt léptél ki a zenekarból?

- Annak más okai voltak, így utólag már mindegy. Volt akkoriban a zenekar körül egy ember, aki a baráti légkört erősen befolyásolta, így nem tudtam már örömmel zenélni. A mai napig jó kapcsolatban vagyunk a zenekar tagjaival, legutóbb két hete találkoztam velük, mert elmentem az egyik budapesti koncertjükre. Igazából még mindig ők a kedvenc zenekarom.

A lemezfelvételek alkalmával gyakran találkoztunk nagy nevekkel, mint például Bródy János. Presser Gábor egyszer azt mondta a médiában, hogy a Quimby a világ legjobb zenekara.

- Nem bántad meg, hogy kiléptél?

- Dehogynem, már másnap megbántam. Nem a sikerek és a pénz miatt, hanem a zene és a csapat miatt. Jó volt együtt zenélni, bulizni. Számtalan jobbnál jobb sztorit átéltünk, persze ebből kevés, ami publikus.

- Elmondanál egy szolid történetet?

- Barátom lakásán voltunk, ahol kb. ötven cica élt, hála a feltaláló – tudós apjának, aki rendszerint begyűjtötte az utcán kóborló macskákat. Tehát szolidan iszogattunk Samuval, a barátommal a macskaszőrös kanapén, amikor dörömbölt az ajtón Kiss Tibi apukája, Kálmán bá'. Maci, gyere azonnal koncertetek lesz – mondta és rángatott ki a macskabűzös lakásból. Irány Esztergom. Jó sokat késtem, így a zenekar tagjai és más zenészek jammelgettek. Olyan jól sikerült az örömzene, hogy zenekarrá is alakultak és bizony így született meg a Heaven Street Seven, aminek az első dobosa lettem.

- Mivel foglalkozol most?

- A Quimbyvel párhuzamosan már tetoválni kezdtünk a macskás haverommal. Olyan jól ment, hogy a zenekar elhagyása után több szalonom is volt. Jelenleg is ezzel foglalkozom, most három szalont viszek a Balatonon. Jól mennek, pénzben nincs hiány, de rendkívül rosszul bánok a pénzzel. Könnyen jön, könnyen megy. Szinte húzza a zsebemet, addig költöm, amíg van. Ősztől újra Dunaújvárosban vagyok és doboktatással foglalkozom majd.

A rock and roll életérzés határozza meg a mai napig az életvitelemet. A Quimby az életem része és az marad örökre.