Egy muzikális barátság kezdete

2018.05.14. 18:00

Norvég és magyar diákok adtak közös koncertet a dunaújvárosi templomban

Egészen Norvégiából utazott el hozzánk az a vonószenekar, amellyel egy ígéretes kapcsolata van kialakulóban városunk ifjú zenészeinek. A Stavanger diákjai együtt koncerteztek a dunaújvárosi Sándor Frigyes Alapfokú Művészeti Iskola vonószenekarával.

Tóth Alexandra

Remek koncertet adtak az ifjú zenészek a templomban Fotó: Hankusz Kálmán / Dunaújvárosi Hírlap

Profizmussal

Az evangélikus templomban ezúttal a klasszikus zene varázsát élvezhette a közönség. Azt tudjuk, hogy a Sándor Frigyes diákjai és pedagógusai aktívan hirdetik a zene iránti szenvedélyüket, most azonban egy távoli ország diákjait látták vendégül. Stavanger Norvégia negyedik legnagyobb városa, egyebek között az ország legnagyobb művészeti iskolájáról híres. A Stavanger Kulturális Iskola 13–19 éves növendékei táncot, drámát, vizuális művészetet és persze klasszikus zenét tanulhatnak. Vonószenekaruk a világ számos nagyvárosában fellépett már, és most elutaztak városunkba is, hogy egy fárasztó nap után felnőtteket megszégyenítő profizmussal játsszanak a helyi közönségnek.

Remek koncertet adtak az ifjú zenészek a templomban Fotó: Hankusz Kálmán / Dunaújvárosi Hírlap

 

Medvetánc

Koós-Balázs Eszter angolul és magyarul konferálta fel az este programját, a koncertet a mi vonósaink nyitották, az előadásban a dobos fiaink is közreműködtek. A fiatalok Pomposné Zelena Erzsébet vezényletével játszották el az iskola egykori növendékének, Ujházy Krisztinának direkt a tanárnő kérésére komponált Medvetánc című darabját, majd Farkas Ferenc Régi magyar táncok című alkotásából hallhattunk részletet, mielőtt átadták volna a színpadot a norvég fiataloknak. Ők előbb egy kvartett előadással készültek, majd a teljes zenekar felállásával két-három perces darabokból álló műsort hallhattunk. A felkészítő tanáruk, Petro Sokach, kárpátaljai származású művész, aki tizenhét esztendeje él és oktat Norvégiában.

 

A koncert norvég–magyar koprodukcióval zárult, a műsort hatalmas vastaps fogadta. Koós-Balázs Eszter zárógondolataiban így fogalmazott: „Tudtommal egyik diákunk sem beszél norvégul, és norvég vendégeink sem tudnak magyarul. De van egy közös nyelv, amin gyönyörűen megértjük egymást, és ez pedig a zene nyelve”. Reméljük, a következő közös koncertet már Stavangerben adják a fiatalok.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában