egy hónapon át látható, dokumentarista fotókiállítás

2018.03.27. 10:15

Úgyhagyott – Ezúttal a dunaújvárosi evangélikus templomban

Munkatársunk, Zsedrovits Enikő tavaly júniusban mutatta be Úgyhagyott című dokumentarista fotósorozatát, amely egy hosszabb kutató- és gyűjtőmunka eredménye. A tárlat anyaga most újra szemlézhető, ezúttal az evangélikus templom gyülekezeti termében.

duol.hu

Hangulatos megnyitón mutatkozott be a tárlat Fotó: Hankusz Kálmán/DH

„A nagy lendülettel elkezdett, ám félbehagyott lakóházak, az elhagyott gazdasági épületek mindegyikének megvan a maga története, ám a kiállítás nem sztorizgat, hanem a közös nevezőt keresi: egyetlen, jellemző nézőpontból mutatja meg, hogy milyen sors vár arra, ami egykor fontos volt, ám valami miatt kegyvesztetté, haszontalanná vált.” – foglalta össze még tavaly a kiállítás kurátora, Fehérvári Tamás esztéta.

Hangulatos megnyitón mutatkozott be a tárlat
Fotó: Hankusz Kálmán/DH

Az Úgyhagyott című kiállítás anyaga nem változott, ám az evangélikus templomban új közegbe került, így más élményeket is nyújt a látogatóknak. A hétfő délutáni, baráti hangulatú megnyitón házigazdaként Stermeczki András fogalmazta meg a kiállítás üzenetéhez kapcsolódó gondolatait, és egy apró képes ajándékkal is meglepte az alkotót. A folytatásban előbb Schneider Vilmos improvizatív nagybőgőjátékát hallhatta a közönség, majd Gulácsi Zoltán, az esemény szervezője fogalmazta meg, milyen különleges értékeket és élményeket nyújtanak az Úgyhagyott képei.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában