Kóstoltak, ítélkeztek

2024.02.05. 17:30

Ez nem egy „falusi” mustra volt (képgalériával)

Harmincnégy tételt neveztek be a Duna-menti Szent Orbán Borrend negyedik pálinkamustrájára. Február 2-án, pénteken este az adonyi Bálint Ágnes Művelődési Ház és Könyvtár Lívia Termében találkoztak a gazdák és az ítészek.

Agárdy Csaba

Forrás: amatőr fotó

A Duna-menti Szent Orbán Borrend nem titkolt célja, hogy hosszú évekre nyúló hagyományt teremtsen a mustrának. Erre minden esélyük megvan, hiszen az idei már a negyedik a sorban és évről évre egyre több új arc tűnik fel a visszatérő lelkes amatőrök között. A pénteki eseményt Schmidt Attila, a borrend nagymestere nyitotta meg, majd átadta a szót László Norbert pálinkaszakértőnek, aki a kéttagú bírálóbizottság egyikeként köszöntötte az egybegyűlteket. Elmondta, hogy szaktársával, Győrfi Bertalannal, aki a sólyi Szent István Pálinka Lovagrend elnök-nagymestere, bíznak abban, hogy remek nedűk kerülnek az asztalukra, és csak elenyésző lesz azok száma, amelyeket hibás tételként kell megnevezniük. 

Fotó: Amatőr fotó

Szépen sorban

Azután szép sorban jöttek a különböző pálinkák: alma, körte, meggy, barack, szilva, szőlő… A gazdák maguk kínálták a magánfőzésben készített, vagy esetenként bérfőzésből származó pálinkájukat, és néhány mondatban összefoglalták a legfontosabb tudnivalókat az italukról. Volt, aki a legelőször, húsz évvel ezelőtt készített törkölyét hozta. Több egy-két éves pálinkát is kóstolhattak a jelenlévők, de akadt ritkán előforduló alapanyagból készült pálinka is.  Oldott, jó hangulatban telt a késő estébe nyúló rendezvény, amelyhez nemcsak a párlatok járultak hozzá, hanem a téma „szerelmeseinek” elmélyült eszmecseréje is.

László Norbert így összegezte az est tapasztalatait: – Az örömteli, hogy csak három hibás tételt találtunk, jóval kevesebbet, mint egy évvel ezelőtt.

Érdemes kiemelni egy-két különlegességet. Például Boldog József szentiványi almából, és Steinmann László otelló szőlőből készült törkölyét. De ugyancsak különleges volt Kirinovics Péter bodzabogyója, a hölgyek közül pedig Paulusz Ágnes birsalmája volt kiemelkedő. Tavaly a bérfőzőkben készült tételekkel sok volt a probléma, de az idén ezt nem mondhatjuk el, ők is jól szerepeltek a mustrán. Kóstolhattunk határon túli pálinkákat is, de azok nem feleltek meg a magyar „szabványnak”.  

Erdélyben más a módi

Például Erdélyben egészen mások a pálinkakészítési szokások, elvárások, mint nálunk. Végül tizenkét aranyérem született. Mielőtt valaki azt gondolná, hogy ez csak egy kis „falusi” verseny volt, tisztáznám, hogy a pontrendszer ugyanaz, mint a legnagyobb országos mustrákon. Persze nem annyira szigorúak az elvárások, mint abban az esetben, amikor profi pálinkafőzdék indulnak, de egy adonyihoz hasonló viadalon elért aranyérem, a legrangosabb megmérettetéseken is megállná a helyét, a középmezőny elején végeznének az itteni tételek. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában