Zenés ajándékot kaptunk kedden délután - galériával

A példamutató hagyomány folytatódott

A Corner Hotel & Kávéház vezetése tartva magát a már hagyományosnak tekinthető együttműködéshez, ismét szó szerint, teret adott a művészpalánták ragyogó bemutatkozásához. Ezzel az iskola egy óriási lehetőséghez, vele életre szóló élményhez juttathatta a növendékeit, akik már kiskorukban megtapasztalhatják, hogy mekkora izgalmakkal és milyen nagyszerű sikerélménnyel járhat a számukra ismeretlen felnőttek előtti bemutatkozás.

Kurina Laura ezúttal mint házigazda tette a dolgát. Szívből jövő konferanszaival mindenki előtt világossá vált, hogy a választott művészeti ágtól függetlenül szentül hisz a kollégáiban, ahogy a növendékeiben is.

A fellépők: Davlyatov Szafar és Bodnár Bence tehetséges zongorista,  és a negyedikes létére is már karakteres Kapusi Adél csellista növendékek. Mellettük Beke Beáta mester gitártanár és Kolesznyicsenko Inna zongoraművész tanár varázsolta el a közönséget.

Kapusi Adél, csellista növendéket egy rock koncerten is föl merném léptetni!

- Én már negyedikes, és szerintem jó kislány vagyok. Talán egy kicsit vad, azért láttad, hogy milyen erősen mozogtam a kezdés előtt. Általában nem félek a közönségtől, de most a mikrofon is furcsa volt, és ők is nagyon közel ültek hozzám. Mindenki mosolygott, de azért egy kicsit elbizonytalanodtam. És a szünet után hamar jött a fellépés, így stresszesen játszottam, bocsánat, de nem volt az igazi. A taps nagyon jó volt, de szerettem volna kijavítani a hibáimat! Majd megint belejövök és legközelebb minden jó lesz. Szerintem szorgalmas is vagyok, hetente kétszer is akarok majd gyakorolni, de szerdán tuti biztos… És bocsánat!  ("Naponta fog!" - súgta nekem mosolyogva az anyukája!) 

Az ifjú hölgyet Kolesznyicsenko Inna zongoraművész kísérte. 

- Szerencsésen túl vagyunk rajta. Volt bajom bőven, de inkább technikai jellegűek és senki nem tehetett róluk. Mi komolyzenét játszunk, klasszikus hangszereken. Adél sincs még hozzászokva, hogy egy külön helyről, hangszóróból is visszahallja a saját produkcióját.

Nekem a hangszer volt a nagy kihívás, mert bár egy jó márka nevű, Kurzwell elektromos zongorát kaptam, de a billentyűk és a pedál sem tette könnyűvé a feladatot. Ezért aztán nagyon könnyű darabokat választottam, amik azért úgy láttam, hogy tetszettek a közönségnek. 

Beke Beátát egy gitáros lányként köszöntöttem

Naná, hogy az orromra koppintott: 

- Egy gitáros hölgy, asszony vagy nő vagyok! (tett helyre mosolyogva). Dunaújvárosi születésű, Pécsett tanultam konziban, főiskolán, majd egy ideig Németországban is. Aztán egy kicsit Pesten is éltem, de végül hazatértem és azóta itt élek és alkotok. 

- Micsoda dolog délután öt és hat között örömkönnyeket csalogatni a hallgatóság szemébe?!

-Örülök, ha tetszett, mindkét darabot nagyon szeretem. Amikor így egy kicsit bele tudok feledkezni, akkor „megáll a levegő”! 

- Tehát előre megfontolt szándékkal történt?

- Mindenképpen!

- Ezt a mágiát lehet tanítani, vagy a gyermek hozza magával, esetleg  nem?

- Azt gondolom, hogy érzékenyíteni lehet rá, azzal, hogy az ember felhívja rá a figyelmet, megmutatja, és együtt próbálkozunk vele. Amikor működik az csodálatos, ha ez nem jelenik meg a zeneoktatásban, akkor sajnos nincs értelme.

- Ha bejön egy kisgyermek mit vár el tőle? Ne vágja földhöz a hangszert?

- Azt semmiféleképpen se tegye, arra nagyon vigyázunk. Nem várok el senkitől semmit sem, mert nagyon kíváncsi vagyok mindenkire. Igyekszem velük úgy foglalkozni, ahogy a leginkább együtt tudunk működni. Nekem kell alkalmazkodni hozzájuk, hogy sok színű legyek ahhoz, hogy szívesen legyenek velem. 

- Mennyi idő alatt kell, hogy belesimuljon a hangszer a kezébe?

- A zenei érzékenység és a technika két különböző dolog. Ez olyasmi, mint a sportban, hogy ki alkalmasabb a futásra és ki kevésbé? A legfontosabb a motiváció.

- Jó szóval, dicsérettel?

- Azzal mindenképpen. A jó hangulattal is. Amikor megérzi a gyermek, hogy nem csak arra vagyok kíváncsi, hogy a „Kis kece lányom”-at jól tudja-e eljátszani, hanem arra is, hogy mi volt a suliban? Nahát akkor közlékenyebbek lesznek és együtt tudnak velem dolgozni. 

- Partnere a gyermeknek?

-Szeretném, ha az lennék és azt is, ha ezt ők is éreznék. 

- Hosszú az út a katedrától a barátságig, vagy arról nem is lehet szó?

- Nagyon sok gyermek a barátom is. Tehát nagyon jó kapcsolatban vagyunk egymással. Remélem, hogy ők is ezt mondanák!

Egy új képzőművész is érkezett az iskolába

Regős Ágnes egy németországi kiállítása előtt vett részt az eseményen. Hajnalban máris indult Stuttgartba.

- Mi hozta Dunaújvárosba, pont ebbe az iskolába?

- A véletlen. Egy barátnőm ajánlására. Tizenkét éve élek Iváncsán, és eddig Százhalombattához kötődtem. Érdekelt ez az új kihívás. 

- A kávéházi kiállításon  beszélgetett a szülőkkel?

- Igen, máris három szülővel sikerült megismerkednem. Ez egy érdekes rendezvény, köszönöm a Laurának, hogy módot adott rá, és így már nem teljesen ismeretlenül kezdhetem el a munkámat. 

- Szerette volna megismerni a gyermekek eddigi munkásságát?

- Mindenképpen. Ez ugyan egy elég kicsi kiállítás, de nagyon színvonalas munkákat láttam, úgy hogy felkell kötnünk a gatyánkat, hogy hasonló színvonalon tudjuk folytatni.

- A kávéházba járó felnőttek alaposan megnézik ezeket az alkotásokat

- Ez nagyon jó dolog. Hogy őszinte legyek, a százhalombattai művészeti iskolások évzáró kiállításain is megfigyeltem, hogy a gyermekek munkái is érdekesek lehetnek a felnőttek számára. 

- Úgy látom, hogy a növendékek büszkék arra, hogy egy nyilvános helyre kerültek az alkotásaik.

- Erre is nevelni kell őket, hogy van egy szakasz, amikor rajzol, fest az ember aztán be kell mutatni azokat az embereknek. Arra is, hogy ez egy ünnep, hiszen kiválogatták őket, és azután mindenki láthatja. Ez egy esemény, hogy a legjobb munkáimat be tudtam mutatni. 

- Bízzanak benne a gyermekek, hogy egy türelmes tanárnő érkezik hozzájuk?

- Föltétlenül, mert azt hiszem, hogy ez a fő jellemvonásom. Persze ezt majd nekik kell eldönteniük, de bízok a szerencsés találkozásunkban!