Nyugdíjba vonul a rácalmási óvoda intézményvezetője

A szülők egyöntetű véleménye szerint Kati néni a helyi óvoda ikonikus pedagógusa, aki miközben nagy szeretettel végzi a gyermekek nevelését, megértéssel fordul a szülők felé is. Az elmúlt négy évtized tapasztalatairól beszélgettünk. 

– Mikor döntötte el, hogy ez a hivatást választja?

– Gyerekkorom óta óvó néni szerettem volna lenni. Dunaújvárosban a piactérrel szemben a mostani egészségügyi központ helyén lévő óvodában kezdtem pályakezdőként a munkát. Egy év után viszont lehetőség adódott arra, hogy ide jöjjek Rácalmásra, ahol huszonkilenc évet dolgoztam óvónőként majd pedig tíz évet intézményvezetőként. Rendkívül szerencsésnek mondhatom magam, hiszen kevesen mondhatják el, hogy tulajdonképpen egy munkahelyen végig tudták dolgozni az egész életüket, én ezt nagyon pozitívan élem meg. 

– Nagyon szép emlékeim vannak. Szívesen végeztem az óvodavezetői munkát, de az a harminc év, amikor a gyerekek között lehettem, az volt számomra az igazi. A legjobban az fog hiányozni, amikor belépek a csoportba, és a csillogó szemű gyerekek örömmel kiabálva szaladnak oda hozzám. Azonban július egytől hivatalosan is nyugdíjas vagyok, megpróbálok mindent rendben itt hagyni, lezárni magam után. Rajtam kívül szintén nyugdíjba megy még három kedves kolléganőm: Vitézné Tonka Magdolna pedagógiai asszisztens, Ragacs Istvánné dajka és Hajnal Józsefné a konyháról. Ugyanakkor már megtörtént az új munkatársak kinevezése, a kiválasztásban én is segédkezhettem, úgy gondolom, jó kollégák lesznek, új óvodatitkár, konyhás néni, két dajka néni és egy új óvónő, hiszen az én helyemre Horváthné Jankovics Judit kerül, ő lesz az intézmény – véleményem szerint várhatóan remek – új vezetője.  

– Az eltelt esztendő alatt hány gyermek vált iskolaéretté az ön óvodásai közül?

– Negyvenkilenc ballagónk volt és százhetvenhárom gyerek kezd szeptemberben a hét csoportban. Szomorú statisztika azonban, hogy amíg a korábbi években volt nagyjából öt kisgyermek, akik egyéni, különleges bánásmódra, tehát gyógy- illetve fejlesztőpedagógus segítségére szorultak és közülük négyen iskolába mehettek, ez a szám mára már húszra növekedett, és ebből mindössze heten mehettek tovább az iskolába a többi tizenhárom kisgyerek marad. Természetesen ez nemcsak helyi, hanem országosan jellemző probléma. Sajnos évről évre egyre fiatalabb korban és egyre több a hasonló problémával küzdő gyermek. Ezért is nagyon jó, hogy nálunk van gyógypedagógus, két pedagógiai asszisztens, és szakszolgálattól kijáró logopédus. A logopédiai szakember állandósításáért egyébként régóta lobbizok, reményeim szerint a szeptembertől kezdődő nevelési évben már állandó segítségünkre lesz. Hiszen nagyon sok beszédhibás kisgyermek van, ennek valószínűleg a technikai forradalom az okozója, a tablet, a laptop és az okostelefon előtt ülve, ugyanis leginkább csak a szem dolgozik, a többi képesség háttérbe szorul. 

– Mik a jó óvó néni ismérvei?

– Ha elfogadják a gyerekek, elismerik a kollégák és ha problémamentesen működteti a csoportot. Ami nem is olyan könnyű feladat, mert nem egyszerű a mindennapok különböző kihívásai között egyensúlyozó családokkal megtalálni a közös hangot. Különféle igényekkel, elvárásokkal érkeznek az óvodába, tehát egy óvó néninek nagyon jó politikusnak is kell lennie. Számomra azonban a jó óvó néni lehetőleg mindig a gyerekek között van, sok játékot biztosít nekik, nem hagyja őket unatkozni, hiszen a problémák általában akkor kezdődnek egy gyerekkel, ha elkezd unatkozni. 

– Mitől lehet egy óvodavezető olyan legendásan jó, mint ön?

– Nem tudom, tényleg nem tudom. Ezt talán a fenntartótól, vagy a kollégáktól kellene megkérdezni. Persze sok pozitív visszajelzést kapok a szülőktől, gyerekektől és a munkatársaimtól is. Nagyon meghatott, amikor azt olvastam az óvodai bál plakátján, hogy búcsúzunk Kati nénitől az óvoda ikonikus alakjától. Egykor nagyon nehezen szántam rá magam, hogy elvégezzem a menedzserképzőt, hogy vezető lehessek, de most már hálás vagyok Schrick Istvánné, Jutkának. Ha ő nincs, és nem noszogat, hogy de igenis jössz és csinálod, akkor én biztos, hogy nem lettem volna intézményvezető. Ugyanis alapjában véve nem érzem magam vezető típusú embernek. Jó volt ez az elmúlt tíz év is, ez egy másfajta munka. Az elmúlt évek alatt rohamosan nőttünk, ezért folyamatosan építkeztünk. Ez egyrészről öröm, hiszen fejlődünk, másrészről folyamatos munkát adott a kivitelezéssel párhuzamos pedagógiai munka megszervezése. 

– Fontos elmondanom, hogy mennyi köszönettel tartozom a fenntartó önkormányzatnak. Természetesen sokat számít, hogy magam is önkormányzati képviselőként dolgozom. Így a fenntartó első kézből hallhatja a problémát, így a döntésekkel adott megoldások is pontosak, célzottak lehettek. Nagyon rövidnek tűnik így visszagondolva a negyven év, amikor benne vagy és telnek a mindennapok. Sokszor úgy érzed, hogy hosszú egy hónap, hosszú egy nevelési év. Így viszont, amikor visszatekint az ember, úgy tűnik, gyorsan elrepült. Az utóbbi években nagyon kedves kollégákkal áldott meg a sors, amiért nem tudok elég hálás lenni. Tényleg nagyon sok szép emlékkel távozom. 

– Sok szép búcsúzáson vagyok már túl, és én nagyon díjazom és értékelem azt, hogy a fenntartó és a kollégák elismerik a munkámat, de számomra a legnagyobb elismerés mégiscsak a szülők megnyilvánulásai, hogy „jól meggondoltad, biztosan nem maradsz még”? Ezek a pozitív visszajelzések megerősítenek abban, hogy talán nem csináltam annyira rosszul a dolgot.