2023.01.04. 18:00
Erőszakkal és fenyegetéssel rabolt ki több személyt egy férfi Dunaújvárosban
A Dunaújvárosi Járási Ügyészség felfegyverkezve elkövetett rablás bűntette és további bűncselekmények miatt vádat emelt azzal a férfival szemben, aki erőszakkal, illetve fenyegetéssel rabolt ki több személyt Dunaújvárosban.
Fotó: Shutterstock
A vádirat szerint a férfi 2021. decemberétől 2022. június 23-áig több sértettől vette el értékeiket erőszak, illetve fenyegetés alkalmazásával, amellyel a sértetteknek egyenként 9.000,- és 50.000,- Ft közötti kárt okozott.
A férfi a társával egy ismerőse lakásában berendezési tárgyakat tört össze fenyegetésképpen, mivel a sértett nem adott nekik pénzt, majd magához vette a sértett mobiltelefonját. Amikor azt a sértett visszakérte, a férfi megütötte őt. A vádlott ezt követően két kést vett elő, amelyet a sértett oldalának szegezett, és tovább követelte a pénzt, miközben azzal fenyegette, hogy leszúrja. A sértett a bántalmazás és a fenyegetés hatására átadott neki 40.000,- Ft-ot, a vádlott pedig egy táskába összepakolt különböző ruhaneműket és karórát, majd a távoztak a lakásból.
A férfi általában buszmegállóban szólította meg a sértetteket azzal az ürüggyel, hogy telefonálni szeretne, és amikor a sértettek elővették telefonjaikat, hirtelen kikapta a kezükből, majd elmenekült.
Volt olyan sértett is, akit ököllel állon vágott, mivel nem adott neki cigarettát. A férfi állkapocscsont törést szenvedett a bántalmazás következtében.
A vádlott egy használtruha üzletbe is betért, ahonnan gyermekruhákat vitt el fizetés nélkül, majd amikor az eladó megpróbálta azokat visszaszerezni, ökleit fenyegetően ütésre emelte, azonban a járókelők jelenléte miatt a sértettet nem bántalmazta.
Az ügyészség vádiratában a terhelttel szemben fegyházbüntetés kiszabását, közügyektől eltiltást, vagyonelkobzást, valamint a cselekmény elkövetéséhez használt kések elkobzását indítványozta. Ezen túlmenően az ügyészség indítványozta a vádlott letartóztatásának a meghosszabbítását, továbbá a sértett által előterjesztett polgári jogi igény elbírálását is.